Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Az anyám erőlteti a gyerekváll...

Az anyám erőlteti a gyerekvállalást, én úgy érzem, még nem vagyok rá kész. Kinek van igaza itt? Mit tegyek, hogy tisztábban lássam, melyik a jó út?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Olyan probléma miatt írok az oldalra, ami elég személyes jellegű.

4 éve vagyok komoly kapcsolatban, 2 és fél éve élünk együtt és idén ősszel kerül átadásra a közös otthonunk (kibírtuk egy ház felépítését, szóval erősnek érzem a kapcsolatunkat:D). Most nyáron volt meg a lánykérés is.

A párom 46 éves, én 24 vagyok… Igen, ez tudom, hogy sokak szemében maga a vörös posztó. Szerencsére nálunk a korkülönbség nem olyasmi, ami problémát okozna akár közöttünk, akár a családommal, barátainkkal kapcsolatban. Viszont a párom, valamint édesanyám is nagyon erőlteti a babatémát… A párom igazából nem erőlteti, csak elmondta, hogy ő akár már holnap apuka lenne és alig várja, hogy családunk legyen. De ezzel valamilyen szinten nyomást helyez rám, hiszen én vagyok az, aki ennek úgymond az “útjában áll”. Mert amíg nem diplomázok le, nem dolgozom legalább 1-2 évet, addig nem szeretnék gyereket. Mert sosem akartam olyan nő lenni, akinek az az élete, hogy otthon van és ő a hátország, miközben a férje elismert és sikeres. Viszont csúsztam két évet az egyetemen (osztatlan képzés). Tavaly kellett volna végeznem, jövő tavasszal fogok, ha minden jól megy. Ez az én hülyeségem is volt valahol, mert saját erőmből akartam megszerezni a diplomát, nem úgy, hogy anyu vagy apu szól itt-ott, szemet hunynak pár beugróm felett a vizsgán stb. Tudom, hogyha éltem volna a lehetőségeimmel teljes mértékben, akkor már régen végezhettem volna… Itt jön a probléma egyik része. Annyi kudarc ért itt az egyetemen, hogy már abban sem vagyok biztos, hogy a szakmámban szeretnék elhelyezkedni. Kicsit a “gyomorideg feeling” jön elő, ha a jövőmre gondolok. Bizonytalan vagyok, az az igazság. A diplomámat megszerzem, mert rengeteg idő, energia és pénz, amit belefektettem/belefektettünk és tényleg egy karnyújtásnyira van már csak. De hogy utána mit csinálnék szívesen, nem tudom. És itt van a másik része annak, amiért a kérdést kiírtam.

Édesanyám szerint hagyjam az egészet, nem ér meg ennyi idegeskedést és stresszt semmi sem, nemhogy egy “papír”. Ő azt mondja, hogy örüljek annak, hogy ilyen párom van, mert higgyem el, megfogtam vele az Isten lábát és egy percig ne gondolkozzak a jövőmet illetően, mert ez az ember a csillagokat is lehozná nekem az égről, ha az jutna eszembe éppen. Tudom, hogy igaza van, mert egy csodálatos ember a párom. De szeretnék valamit én is letenni az asztalra, a saját erőmből szeretnék sikeres lenni. Nem azért, mert XY-nak vagyok a lánya, meg ZX-nek a felesége. Anyukám viszont folyamatosan azt erőlteti, hogy igenis legyen minél hamarabb unoka, hová akarok még várni vele és gyerek mellett nem fogok már nagy karrierre vágyni, mert minden percemet vele akarom majd tölteni, nem munkával, tanulással. Biztos vagyok abban, hogy ez tényleg így van/lesz, mert én is vágyom kisbabára, szeretnék anya lenni. De nem egy érettségivel a hátam mögött... Mert még ha nem is dolgoznék soha a szakmámban, akkor is tudnám, hogy van egy jó diplomám azért.

Sokszor azt érzem, hogy az anyám annyit lát maga előtt, hogy van egy párom, aki sikeres, van egzisztenciája, felépített karrierje és így meg van oldva az egész életem, csak csináljak mindent úgy, ahogy ő akarja.



2022. szept. 2. 10:56
❮❮ ... 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14
 131/132 anonim ***** válasza:
80%
#130: Gondolom, ezt a 129-re írtad - én vagyok.:) Értsd már meg amit mondani akarok: egy bizonyos családi háttérben felnövő gyerek - ha a szülei támogatóak , nem tagadják ki, stb.- pláne , ha egyszem gyerek, mert a kérdező érzésem szerint az - sose lesz anyagilag kiszolgáltatott. Vettek neki lakást, kocsit, fél nyaralót, beteszik a fenekét megfelelő állásba- mitől lenne kiszolgáltatott? Nyilván megvan a megfelelő havi apanázs is, hiszen még tanul, vélhetően vagy a szülők tartják el, vagy a férj. De itt fel se merül az, hogy 'ha elhagy a gyereked apja, akkor miből fogsz megélni édes lányom az unokámmal együtt?' Nem is gondolkodnak rajta, ahogyan és se gondolkodom azon, hogy beüljek-e egy étterembe ebédelni. Elmegyek előtte, éhes vagyok, bemegyek... Mert nem tétel az ebéd, ahogyan a kérdező anyjának se tétel 1-2 személy eltartása. Ezen a szinten ez pont nem a pénzről szól:)
2022. szept. 8. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 132/132 anonim ***** válasza:
100%

Nos kedves Kérdezö: abból a regényböl amivel itt mindenkit fárasztassz,két következtetést vontam le.

1: a végtelenségig elkényztetett, abszolút életképtelen egyed vagy. Ergo: ne szülj,mert Magyarhonban van pont elég totálisan alkalmatlan Édesanya. Jóformán egyéb sincs.

2: a még meg sem szerzett diploma amit úgy szándékozol befejezni hogy nem szándékozod használni,már eleve megmutatja,hogy igenis kitartott nö vagy és maradsz. Majd ha megun a hapsid,lelép mellöled. Ne tetézd néhány gyerekkel.

2023. márc. 13. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!