Amikor felnőttél, mi változott otthon?

"Később az ott maradt cuccaim miatt szólt anyám, hogy vagy elviszem vagy kidobálja. Elvittem amit tudtam, a többit kivágta."

Nagyon kedves, empatikus, emberséges anyukád lehet :(

Én 16éves koromtól jártam diákmunkára. Nekem onnantól kellett beleadnom a közösbe, havi 1 bevásárlás, kb 20ezer értékben (akkor 40et kerestem durván) Ahogy betöltöttem a 18at, munkát váltottam, ugAn úgy diák meló, de akkor mar 100 körül kerestem. Onnantól az egyik hitelüket is a nyakamba varrták, mellette a bevásárlás, ez meg az. Gyakorlatilag 60ezret kértek az otthonlakásért, és a 40et is megszabták mire költhetem.

Emellett ugyan úgy le kellett jelentenem, mikor kivel hova megyek, meddig maradok. Bulizni, vagy barátnőnél aludni pl csak pénteken, VAGY szombaton mehettem. Reggel 9re legkésöbb hazaéréssel.

23 voltam mikor besokalltam, addig ez ment. Akkor lett először komoly kapcsolatom. (Elötte senki nem maradt velem nevelőapám feltételei miatt).

Akkor 23 évesen jöttem el 3 szatyor ruhával és üres zsebbel.

Ma 30 vagyok, és azóta a férjem az aki "megmentett"

18 évesen még volt egy évem az érettségiig. Érettségi körül egyértelmű volt, hogy egyetemre megyek, nappalira, államira. Utóbbi saját magam felé támasztott elvárás is volt, ki tudták volna fizetni ha muszáj (nyilván nem egy orvosit), de azért érezhető leterheltséget adott volna félévente 250-400 ezer ft mínusz.

Mivel nincs annyira messze az egyetem, továbbra is itthon élek. Diákmunkáim voltak/vannak, most fogok mesterszak mellett részmunkaidőt vállalni. Soha nem volt elvárás, hogy hazaadjam a pénzt, eddig is megéltünk az én keresetem nélkül. Cserébe az engem közvetlenül érintő dolgokat magamnak fizetem: pl bérlet, ruha, könyvek. Emellett rengeteget dolgozom itthon, nagy százalékban én viszem a háztartást.

Suli mellett dolgoznom kellett és beleadni a rezsibe, emellett pedig pontosan úgy bántak velem, mintha nem 19 hanem 9 lettem volna, értsd elkéredzkedés, tűpontosan megmondani mikorra jövök munkából is! (lehetetlen egy gyárban, ahol diákmunkáztam), és ha nem értem haza időre, kizártak vagy kiabáltak.

Szóval amint tudtam, inkább leléptem, mert nem pálya, hogy anyagilag felnőttként, minden máshogy kölyökként kezelnek.

Semmi, 18 évesen érettségiztem, aztán egyetemre mentem. Kb semmi bevételem nem volt, nem is várták, örültek, hogy tanulok.

Aztán 19 évesen megismertem a férjemet, egyre több időt voltam nála, elkezdtem diákmunkázni, és nagyjából el is költöztem hozzá. De anyagilag továbbra is sokat támogattak a szüleim amíg tanultam.