Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mit tegyek ha a testvéreim...

Mit tegyek ha a testvéreim ezt akarják tenni az anyámmal? Öregotthonba akarják küldeni.

Figyelt kérdés

Édesanyám most töltötte be a 82-ik évét, Istennek hála mentálisan egészséges, csak fizikailag betegedett le az utóbbi időben. Sajnos nehézkésen járkál, lassabb mint volt, erőtlenebb. Sajnos hátgerincsérve és csontkopása van, ezenkívül vannak szívproblémai és cukorbeteg is. Nincs is mit várni, ebben a korban ez várható volt. Amikor láttam, hogy nem tudja rendezni már magát olyan jól, mint előtte, s el is esett egyszer, magamhoz költöztettem. Hála Istennek elég nagy házunk van, gond nélkül elfér, van saját privát szférája is, a feleségemmel és a fiammal is nagyon jó a viszonya (a fiam szinte egész nap a nyakán lóg és imádja a nagymamáját). Semmivel nincs terhünkre, csak így jobban tudunk figyelni rá és biztonságban van. Felszereltettem korlátokat is bizonyos helyekre így gondtalanul tud közlekedni a házban és most már lassan 6 hónapja itt van, nagyon jól érzi magát nálunk (szegény még segít is amiben csak tud).

Megesik, hogy néha magára csinál, mert nem ér ki időben vagy nem vesszük épp észre és nem tudunk azonnal segíteni, de természetesen azonnal tisztába is tesszük, ez nem gond.


Van viszont 2 testvérem, akik ellenezték, hogy anyám hozzánk költözzön. Mind a ketten kitámadtak, hogy hogy képzelem ezt és hogy semmi jogom nincs hozzá. Édesanyám akkor kinyilvánította hogy igenis ő is ezt szerezné, s kicsit össze is kapott a testvéreimmel.

Ezek után a testvéreim kitalálták, hogy öregek otthonába kell dugni édesanyámat és azóta szinte napi szinten felhozzák a témát, jönnek a kapu elé, cirkuszolnak a feleségemmel, telefonon veszekednek édesanyámmal emiatt és velem is. A múltkor nem voltam otthon, ők átjöttek és elkzdték ezt a témát, amiből nagy veszekedés lett (édesanyámat nagyon rosszul érintette ez) a fiam pedig megmondta nekik, hogy hagyják el a házat, fejezzék ezt be. Most emiatt is ér engem a támadás, hogy őket “kidobta a fiam”. A húgomnak nincs családja, így ő nagyjából a szabadidejét azzal tölti, hogy ezzel a témával terrorizál minket és folytonos veszekedéseket generál. Az egészben a baj az, hogy ez édesanyámat is kikészíti. A múltkor sírt, kért hogy ne engedjem hogy ezt tegyék vele. Utána ki volt készülve, hogy nem ismer rá a gyermekeire akiket olyan nagy szeretettel nevelt és szegény azt is mondta, hogy jobb lenne ha már nem lenne senki terhére többé…


Mit tegyek? Hogy oldjam ezt meg? Mit lehet tenni ilyen esetben? Sajnos nagyon elkeserít ez a dolog és bánt ez az állapot, ami fennáll. Valaki esetleg aki volt már hasonló helyzetben?


Előre is nagyon köszönöm a válaszokat! Sokat segítene pár jó tanács…



2023. jan. 19. 23:34
1 2 3 4 5
 1/44 anonim ***** válasza:
99%
Őszintén szólva egyáltalán nem értem ezt a reakciót a testvérek részéről.. Nem nekik kell gondozni, nem kerül nekik egy fillérbe se, így hogy nálad lakik édesanyád. Talán az egyetlen érv az lehet, hogy attól tartanak hogy te fogsz a legtöbbet örökölni, mert te viseled gondját és így akarják megoldani. Ahogy írtad ép elméjű a hölgy, nyilván el tudja dönteni hogy akar e otthonba menni.. És ahogy írtad te is, nálatok elég jól el van, én semmiképp se engedném az otthont. A család közelsége, a kisebb napi teendők frissen tartják szellemileg is, kevésbé lesz demens, meg hát tudtok rá figyelni. Egy otthon, ha nem ilyen full extras magán intézmény, nagyon sivár tud lenni..
2023. jan. 19. 23:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/44 A kérdező kommentje:

1:

Ahogy mondod. Nem hagynám, hogy otthonba küldjék, hisz az koránt sem az otthon melege és nincs a szerettei körében. Így lehetőségünk van néha haza is vinni, ha például megyünk oda a kertbe tenni-venni vagy takarítani, esetleg hétvégeken van hogy mind átmegyünk, hogy ő is otthon legyen egy kicsit. És ez neki nagyon jól esik olyankor.

Az örökléssel kapcsolatban pedig… Nekem semmivel nem kell több, mint ami megillet. Másrészt édesanyám sem szándékszik kivételezni velem ilyen téren.

2023. jan. 19. 23:51
 3/44 anonim ***** válasza:
98%

Aggódnak amiatt, hogy anyukátok rádhagy mindent, de nem akarják vállalni azt az "áldozatot", amit te, hogy náluk lakjon. Ezért az a legkényelmesebb nekik, hogy ha anyuka otthonba megy, akkor se gondolniuk nem kell, se amiatt aggódni, hogy nem sokat kapnak az örökségből.

Mivel anyukád beszámítható, az akarata ellenére nem tudják otthonba küldeni, ez nem így megy. Az én mamám már szellemileg sem épp, közel sem, de a beszámízhazatlannak nyilvánítás itt sem játszik, szóval őt se lehet csak úgy otthonba küldeni, ha nem egyezik bele. Na meg az otthonba kerülés se két pillanat, ott intézkedni kell, várólista, vannak dolgok, ami miatt valaki előrébb van a listán (egyedül él, fizikailag és mentálisan is off a helyzet, stb), ők előnyt élveznek, de ez nálatok még nem adott, veletek él anyukád, mentálisan okés, és fizikailag se tragikus a helyzet. Szóval amiatt nem kell aggódni, hogy az akaratotok ellenére rendezkednek.

Max ha nagyon zaklatásra megy rá a dolog, én belengetném a feljelentést, csak hogy érezzék a törődést.

2023. jan. 19. 23:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/44 A kérdező kommentje:

3:

Nem hagy rám többet, mint amennyi törvényesen jár nekem. A törvény szerint nem is hagyhat mindent (mert van a köteles rész illetve a szabadrendelkezésű rész), na de édesanyám sose tenne ilyet. Hogy valamivel is többet juttasson nekem mint a többi gyerekének. Ők is kéne tudják, elvégre az anyjuk nekik is és kéne ismerjék… Nagyon bánt hogyha tényleg ezt feltételezik róla/rólam.

Igen, én is ezen gondolkoztam, hogy közlöm velük, hogy álljanak le vagy feljelentem őket. Telefonon sokszor próbálják győzködni anyukámat, hogy menjen bele a dologba, és hallottam olyat is hogy “A terhükre vagy ott, a család rá fog menni, hogyha sokat ott vagy.” Akkor volt, hogy másnap a fiam kirakta őket, amikor ezt nálunk is kezdték.


Amúgy köszönöm nagyon szépen az eddigi válaszokat!

2023. jan. 20. 00:14
 5/44 anonim ***** válasza:
95%
Leírnám, hogy mit csinálnék velük, de bakker, ma regisztráltam, ne tiltsanak már ki az első napon...
2023. jan. 20. 00:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/44 anonim ***** válasza:
98%
Én is simán nyíltan a képükbe mondanám mindezt, hogy elég gusztustalan hogy az örökségen nyafognak.
2023. jan. 20. 00:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/44 anonim ***** válasza:
98%
Az elso ket kommentelonek van igaza, nem tehetik meg ezt,ne aggodj,de ha veszelyeztetik edesanyatol nyugalmat es a tieteket is, en lepnek….nehogy baj legyen ebbol a sok problemazasbol
2023. jan. 20. 00:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/44 anonim ***** válasza:
95%

Mivel gyaníthatóan az örökség áll mögötte, én lehet bejátszanám (a kedves mamával megbeszélve, hogy nehogy félreértse), hogy oké, néztetek otthont, a mama házát át kell íratni az intézményre beugrónak, a havi nyugdíja pedig sajnos nem fedezi az ellátást, úgyhogy a vagyona is letétbe megy, amivel az otthon megbízott ügyintézője fog rendelkezni.

(Amúgy ez jellemzően tényleg így van - persze sarkítottam -, nagyim annak idején akart volna otthonba menni mivel pénzvagyona nem volt, a háza lett volna a fedezet - sajnos nem érte meg a várólista végét...)

Szóval a lényeg, hogy lebegtesd meg, hogy az otthon azt jelenti, hogy pá örökség... megnézném, hogy áll a szájuk ezután. :)

2023. jan. 20. 00:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/44 anonim ***** válasza:
92%
A testvéreid burkoltan attól tartanak, hogyha meghal édesanyátok, akkor te benyögöd, hogy nálatok lakott, te etteted-itattad, rezsi, gondozás stb. így neked több örökség jár. Persze ezzel nem rólad akarok rosszat feltételezni, de nálunk is jelen volt ez a családban és végül csak kibújt a szög a zsákból.
2023. jan. 20. 01:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/44 anonim ***** válasza:
98%

Kérdező, nem tudom, mi a jó megoldás, de a legmélyebb tiszteletem a tiéd, amiért ápolod-gondozod idős anyukádat.

(Én felszerelnék kamerát, és a felvételekkel elvinném anyámat a rendőrségre, és zaklatás miatt feljelentenénk a tesókat)

2023. jan. 20. 01:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!