Akit pszichopata szülő nevelt fel az mit érzett amikor öregségére (a szülő) összeomlott és elgyengült?

Amikor apám már kapta az orvosi diagnózisokat a rákos betegségéről, és kezeltette magát, amitől csak gyengébb lett, elkezdte felpörgetni a negatív hozzáállását. Addig az alattomos és aljas manipulációin kívül tervezetten úgy okozott fizikai sérülést nekem, hogy ne legyen testi nyoma, vagy ha igen, ne legyen egyértelmű, hogy közvetetten ő okozta (anyámmal együtt annak idején), onnantól, hogy elkezdett gyengülni a teste, már direktben is bántalmazott (direkt módon elég ritkán tette korábban), pl elkapott és fojtogatott, valamint kést dobált rám (direkt mellém célzott, mert megfélemlítés volt a célja, azonban ez igen veszélyes "játék"), amit utólag kimagyarázott mások felé, ha kiderült.

A halálos ágyáról pedig folytatta a manipulációt, pl utasított, mit hogyan csináljak a házban pl takarítást, majd ha elvégeztem, visszakérdezett, úgy tettem-e, és ha válaszoltam, hogy igen, morgolódott, hogy miért nem fordítva jártam el...

Eközben lelkemre kötötte, hogy otthon akar meghalni, kórházba nem hajlandó menni.

(Jaja, értettem én, a kórházból nem lett volna lehetősége zaklatni engem...)

Teljesítettem a kívánságát. Egészen addig, amíg már ordító fájdalmain nem segítettek a tabletták se. Volt egy szakember a közelben, kértem, nézze meg aput. Azt válaszolta, ő a helyemben már rég kórházba küldte volna, ilyen állapotában. Elmondtam neki, apu kikötötte, hogy otthon akar meghalni, nem hívhatok mentőt.

Mivel apu addigra már nem volt magánál és éjjel is folyamatosan ordított a fájdalmaitól 1-2 napja, tényleg nem volt más választás, mint a kórház, és ott is érte a vég, 70 év felettiként.

Amikor a hullaházban meg kellett jelenni a hivatalos ügyintézés miatt, elsírtam magam, és nem megkönnyebülés miatt, hanem fogalmam sincs, miért, de azt éreztem, apu lelke mintha ott lebegne és mintha bocsánatért könyörögne (a holtteste is ott volt, engedélyezte a kórboncnok megtekinteni). Nagyon erős érzés volt, nem szoktam sírni máskülönben.

Csak annyit tennék még ehhez, amikor anyu élt, a tesóim is tartottak anyutól gyerekkorukban, jobban, mint aputól. Annyi egészségkárosodást próbáltak okozni nekem a szüleim, hogy egyhamar ne legyen jól fizető munkahelyem, nehogy távol kerülhessek tőlük, így sajnos elég sokáig náluk voltam kénytelen lakni, albérletre sajnos csak rövidebb időszakokban tellett nekem. Amióta nagykorú vagyok, magamra fözök-takarítok, egy megváltás lett volna már akkoriban az albérlet, de erre csak ritkán volt anyagi lehetőségem.

Kisgyerekkoromban még semmi gond nem volt a szüleimmel, becsületes, rendes emberek voltak, normálisan éltünk. Azonban az emberek egy része, akikkel kapcsolatba kerültek, idővel tönkretették őket pszichésen, utólag erre jöttem rá. Ezt nem mentségképp mondom rájuk nézve, hanem csupán mint száraz tény.

19:59 vagyok,

még annyit szeretnék elmondani, aki nem tudja, milyenek a pszichopata szülők, nézze meg a Terminator első részét (nyolcvanas évek, Schwarzenegger film). Nem különösebb spoiler (és a fiatalok nagy része is látta már), a gép egészen addig kergette-űzte, zaklatta az áldozatait, amíg csavarjaira nem esett. Amikor kettéesik a gép, akkor is, ha kell, foggal-körömmel megy, mint egy tank, és kergeti áldozatát. Ha leszakadt a fél karja, a másikkal dobálózik, és ha kell, fél karral hajtja magát előre.

A filmben az üldözést addig folytatja a gép, amit csavarokra szét nem esik. Nem állítja meg az olvasztás, sem az, ha egy végtagja leesik...

Pszichésen ilyen a pszichopata, olykor tettleg is. Nem érez szeretetet, se szorongást, önmagával se törődik bizonyos szempontokból (mivel túl nagy kockázatot vállal csak azért, hogy manipulálhassa, zaklathassa áldozatát / áldozatait), nem okul semmiből, infantilis, beképzelt, nárcisztikus, megállíthatatlan a zaklatása, mint egy tank, megy előre fáradhatatlanul, élvezi a lebukás kockázatát, de még azon esetre is tartalékol trükköket, kimagyarázást, színészkedést - bűnbánat eljátszását, eljátszva azt, mintha egész végig ő lett volna az áldozat... Elmebeteg és kegyetlen, érzéketlen, aki végtelenül unatkozik, és csak az extrém szadizmus tudja elűzni unalmát. Ez a pszichopátia lényege.

Senkinek se kívánom, se hogy pszichopata legyen, se azt, hogy áldozat legyen.

Önterpáiákat alkalmazok, pl művészetterápiát, amatőr módon. Ezen felül olykor szadista filmeket nézek, animét, élőszereplőst, hogy segítsen feldolgozni az emlékeket.

Máskülönben igen széles az érdeklődési köröm és ízlésvilágom, a nagyon érzelmes, gyengéd romantikát is szeretem, filmekben is.

A művészet remekül alkalmas a végletek megragadására, a gyengéd, szép érzelmektől a szadizmusig.

Nagyon jól megúsztam, hatalmas lelkierőm van. Egyedül megküzdöttem velük pszichésen, sok-sok éven át. A stressz, és olykor a súlyos depresszió viszont engem se került el, de már nagyjából ezeken is túl vagyok, saját magam értem el ezt is, mint oly sok mindent. Sőt, önerőből diplomássá váltam anno, huszonéves koromban.

(Sajnos megmaradt néhány testi sérülésem miattuk, enyhe, de maradandó károsodással.)