Sok szülő (illetve pedagógus is) miért igyekszik levágni a gyerekek szárnyát?

#3: nem, azt gondolom, hogy Te egy egyedi esetből általánosítasz, illetve értelmezed úgy, hogy általános tendencia.

Persze nálam is óvatosan adtak tanácsot a zenei karrieremmel kapcsolatban, de nem hogy lebeszéltek volna nálunk bárkit is az egyetemről, hanem éppen ellenkezőleg.

A szülők és a tanárok is emberek, tényleg nem jó általánosítani.

Én szülő is és tanár is vagyok. Én is mondanék néhány példát az életemből.

Gyerekkoromban orvosi pálya érdekelt, gyerekorvos szerettem volna lenni. Gimiben az osztályfőnök azt mondta apámnak, beszéljen le az egyetemről, nem fog nekem menni, nem vagyok olyan jó képességű. Elhittem. Tanítóképzőt végeztem, oda talán felvesznek alapon. Szeretem a gyerekeket. Úgy alakult, hogy elvégeztem a rajz szakot is, művészeti iskolában tanítok, festő táborokat szervezek. Nagyobbik gyerekem jelenleg végzett mentőstiszt (a szülői véna előjött) Amikor elsős volt, azt mondta a tanító nénije, hogy ez a gyerek nagyon gyenge, nem fogja vinni semmire, max 3-as tanuló lesz, örüljek, ha egy szakmát meg fog tudni tanulni. Nem hittem neki, nem is úgy álltam a gyerekemhez mindig biztattam, segítettem, de így vagyok a tanítványaimmal is. Nem az a baj, ha egy szülő vagy egy pedagógus téved, hanem ha nincs senki, aki hisz abban a kisgyerekben. Ha egy gyereknek azt mondják, hogy te nem vagy elég jó, akkor azt elhiszi magáról és ha nincs senki aki ezt megcáfolja, akkor bizony egész élete esélytelenné válik. És az a baj, hogy sokan erre azt mondják, hogy én csak jót akartam, meg akartam óvni a csalódástól. Hát ez nem igaz!

A gyerekeket nem kell megóvni a csalódástól, mert az is az élet része.

Viszont meg kell tanítani a gyerekeknek, hogy higgyenek magukban.

A tanàrok velem pèldàloztak általánosba,hogy hajléktalan leszek meg jó esetben tetőfedő -bàdogos mert nem voltam mintagyerek.

Svàjcba kijutottam, állampolgár lettem , becsületesen, keményen dolgoztam érte.

Kinyalhatjàk.🤣🤣🤣🤣

Szerintem reális célt kell tudni belőni.

Az én gyerekem elég okos, de nagyon nem tudja megoldani a stresszes helyzeteket. Leküldtem most egy hotelban egyedül a talpmasszázsra, amit választott, és nem ment neki, pedig előtte még ő oktatott ki, milyen rosszul tájékozódok.. folyton leblokkol ilyennél, utólag meg megbánja, így tavaly bementettem a matekverseny elől, mert hiába értelmes, félek hogy semmit sem tudna leírni, néha előfordul vele. Idén ragaszkodik hozzá a tanár, nem tudom megúszni, de nagyon be vagyok ijedve miatta, most a talpmasszázsnál is sírás volt, hogy milyen hülye, hogy nem talált le, pedig itt még bizalmat is szavaztam neki..

Én valahol megértem az ilyen tanárokat, valahol meg nem. Engem mindenki egyetemre küldött de nem ment, nem vagyok kitartó és elkötelezett hosszútávon, hiába lenne meg az eszem és a képességeim hozzá, mindig valami “közbejött”, ami miatt nem tudtam koncentrálni és ott maradni, hiába voltak jobb jegyeim. Most is nem járok be(pedig megint elkezdtem), mert ilyen olyan dolgok jönnek közbe és nem tudom megoldani csak túl nagy kényelmetlenségek árán. Le kellene tennem az egészről, csak nem megy.

ez a regi geeraciora ervenyes...a mai szulok nem ilyenek.

88as szuletesu vagyok, apam ilyen volt (meg mindig hajlamos ilyenre...) nekem 2 eves a lanyom most. Sosem leszek ilyen vele.

VISZONT azt sem szabad csinalni, amit sok mai szulo hogy az egekbe magasztalja a gyereket. Azer kell egy egeszseges önbizalom illetve kritikaval is banni tudni kell...