Apa-fia, apa-lánya kapcsolat?

Nekem nagyon jó kapcsolatom van szüleimmel és a gyerekkorom is jó volt igazából nem is tudok rosszat mondani de mégis inkább "anyás" voltam.

Pár hónapja született meg a kisfiunk és látom hogy férjem mennyire szereti őt.

Azt mondják, a lányok párválasztásukat döntően befolyásolja, hogy milyen viszonyban voltak gyerekkorukban az apjukkal. Tehát ez az egészséges apa lánya szerelem jó hatással van a kislány önbecsülésére, akiknek az apjuk egy pozitív példakép, azok nem fogják felnőttként egy bántalmazó kapcsolatban találni magukat, mert nem esnek áldozatul az ilyeneknek.

A fiúknál pedig az anya szerepe kulcsfontosságú. Ismerek olyan embert akinek felnőttként is rossz a viszonya az anyjával, mert elmondása szerint egy nárcisztikus nő, és a palinak párkapcsolati problémái vannak, nem tud kötődni senkihez.

Nekem anyukaként két fiam van és egy lányom, nálunk működik a sztereotípia, a lányom nagyon apás, a fiúk velem vannak szorosabb viszonyban, de mindketten olyan szülők vagyunk, akik egyformán szeretjük mindegyik gyerekünket, mert szerintem attól rosszabb nincs, ha az egyik gyerek a kedvenc, a többit meg hozzá hasonlítgatják.

"Lányos apukáknál van ez az "apa-lánya szerelem" amit sokan írnak"

- Nálam aztán nincs, szóval nem tudok a kérdésre válaszolni. Valószínűleg nem lenne különbség érzésben.

3 gyerekunk van, 2 lany 1 fiu. Kicsikent mindegyik nagyon anyás volt, talán a kisfiamnál tartott ki sokáig ez a korszak, 4 év körül én voltam a közellenség, nem volt hajlandó szóbaállni velem, eltolt, ha közeledtem hozzá, ki akart túrni az ágyból, nem volt hajlandó velem elaludni, stb. Dúlt benne az ödipális konfliktus. Aztán néhány hét leforgása alatt többször összevesztek az anyjával és kb varázsütésre megváltozott benne ez a dolog, onnantól én is haver voltam, hozzám is odajött, "már én is jó voltam" (értsd jól). Szerencsére ez azóta is kitart, most 5.5 éves.

A lányaim viszont amint leszakadtak az anyjukról 3-4 évesen, azóta apa szerelemben vannak, amit imádok. Mindenben számítanak rám, én vagyok a hősük, bíznak bennem, tudják, hogy velem mindent lehet, mert vevő vagyok a bulira meg a bolondozásra.

A nagy lányom most 10, ő már most kezdi a "női dolgokat" megbeszélni az anyjával.

Mi igyekszünk mind a hármat egyformán szeretni, de ez képtelenség: egyszerűen csak azért, mert mind a 3 máshogy igényli a szeretet. Ettől függetlenül természetesen mindegyik ugyanolyan fontos számunkra, de míg az egyiknek segítek sokmindenben, a másik ezt nem igényli, mert ő önállóbb. Neki máshogy kell kifejeznem a szeretetem.

A kérdésre válaszolva: pont ezmiatt a különbségek miatt érezhető ez, hogy esetleg más a két-két nem viszonya. Én elfogadtam, hogy anya és a kisfiam között egészen más, bensőségesebb a viszony, mint velem, de a lányokkal ugyanez fordítva. Így kerek a világ:)