A fiam, aki 6 éve megszakította velem a kapcsolatot, jelentkezett, hogy segítség kellene neki. Mit kéne tennem?

Nem tudjuk, miért volt anno a vita.

Én a saját gyerekemet befogadnám, ha van rá helyem, de megmondanám, hogy eltartani nem tudom hármukat magammal együtt, így bármilyen munkát talál, ne válogasson. Nem tudnám őket a híd alatt látni, ha erőmből telik.

Egy garzonban vagy másfél szobás panelban megoldást keresnék vele, de ha nálam elférne, jöhetne azonnal.

Nem.

Érdekes módon, még a válása után sem volt rád kíváncsi (amikor már a gonosz házastárs ármánykodására sem lehetett hivatkozni). Amíg tudta fizetni az albérletét, addig nem keresett meg. Csak most, amikor már segítség kéne.

Megmondanám neki, hogy ez nem így működik.

Az emberi jellem és emberség egyik legfontosabb ismérve az őszinte megbocsátás hajlandósága.

Én nem vagyok híve ezeknek a szélsőséges "ölelgessük csak az örihari"-t. Persze, nyilván visszás, hogy valaki akkor jelenik meg, amikor szarba került, de ha túl tudunk látni az egókon, ez egy jó alkalom lehet új alapokra helyezni és újraépíteni egy családi kapcsolatot. Mert aztán mejd lehet ríni, amikor már nem él ez vagy az, hogy de jó lett volna időben észbekapni. (Ez az eltávolodó fiúra vonatkozik elsősorban, ő a fiatalabb.)

Én leülnék vele beszélni, az örihari még sosem szült jót.