Tényleg baj az, hogy én inkább az örökbefogadás mellett döntök mit a szülés mellett?

Nem értem, hogy iért teszed fel a kérdést. Ez kifejezetten olyan döntés, amiben nem hinném, hogy másokra kellene hallgatni. Ha te így látod jónak, akkor tégy így.

Miért szükséges a külső megerősítés, mi a tényleges kérdés?

Ki szerint baj?

Idegenek szerint? Akkor nem kell vele törődni, mit mondanak.

Vagy a párod szerint? Hát az bizony már baj. Mert az örökbefogadás és a saját gyermek vállalása is egy felelősségteljes döntés kell legyen. Ha ebben nem vagytok egyetértésben, akkor abból nagy bajok lesznek később.

Egyetlen dolgot kérlek-kérlek, vegyél figyelembe! Hogy hihetetlen nagy munka egy gyereket is felnevelni, és még több munka és szenvedés egy örökbefogadott gyerek! Nagyon nemes a cél, és nagyon örülök, hogy vannak még emberek, akik így gondolnak, de én egy örökbefogadott fiú húga vagyok, és senkinek nem kívánom ezt. Kiskoromban a bátyám többször meg akarta verni anyámat, volt, hogy apámnak kellett lefognia, és olyan is, hogy mentőt hívtak hozzá, hogy nyugtatózza be. Persze, sosem gondolta komolyan, de pár éves voltam, és most már tudom, hogy semmi baj sem lehetett volna, de még mindig elkap a sírás, mert emlékszem, hogy mit éltem meg akkor, amikor egy sarokba húzódva, zokogva-félve imádkoztam, hogy legyen már vége, és minden nap attól tartottam, hogy lesz nap, amikor ez újra megtörténhet. Ma már 16 éves vagyok, de még mindig nem mondom, hogy könnyű, a bátyám már nem velünk él, mert anyukámmal egyszerűen nem tudják elviselni egymást, de így is folyamatosak a konfliktusok, sajnos ő nem alkalmas önálló életre, ebből adódóan rengeteg iszonyatos butaságot csinál, és a szüleim (főleg anyukám) ezeket a feszültségeket kegyetlenül rajtam vezetik le, van, hogy burkoltan, de van, hogy konkrétan velem kezd el üvölteni, hogy miért merek én még itt megszólalni is, mert ott van ő, és nekik elég ő elég teher a vállukon, én csak ne akarjak semmit. Sajnos ebből kifolyólag tényleg nem volt gyerekkorom, egyszerűen nem tudok együtt érezni a korosztályommal semmiben, és sajnos érzem ennek a rengeteg negatív hatását - most, és még mennyi lesz később!

Nem elrettentésnek akarom ezt írni, mert tényleg remek dolog, amit vállaltatok, csak arra kérlek, hogy gondoljátok meg nagyon! Nem kell, hogy úgy legyen nálatok is, mint nálunk, tudom, hogy a szüleim sok mindent nagyon rosszul csináltak, és az egészet sem gondolták át rendesen, szóval csak annyit akarok mondani, hogy ti ne tegyetek így, mert ha én nem lennék, a szüleim akkor sem lennének boldogok, mert túlvállalták magukat, nem elég nagyok a feladathoz.