Alkoholista szülő mellett felnövők! Hogy bírtátok?

Nehezen és hiába nem élnek már, belőlem mégsem lesz soha normális ember. Az az örökös rettegés, hogy milyen állapotban kerülnek haza, melyikünket fogják aznap minden ok nélkül megverni (hárman vagyunk testvérek) a szégyen a szomszédaink előtt, az iskolában, az utcán, mindenhol... az érzés, hogy soha nem vagyok biztonságban, otthon sem..

Annak idején 16 évesen munkát vállaltam és elköltöztem onnan, de mai napig nem hevertem ki. Alkoholra ránézni sem bírok, társas kapcsolatokra alkalmatlan vagyok, egy szorongó, gyanakvó, bizalomra és önfeledtségre képtelen, eltorzult lelkű felnőtt lett belőlem. Nem tudok tanácsot adni, hacsak azt nem, hogy fordulj mielőbb szakemberhez (pszichológus) nehogy te is úgy járj, mint én. :( Részvétem az ellopott gyerekkorod miatt.

Mindkét szülőm alkoholista, de beletörődtem. Nagyjából 17 éves koromig küzdöttem az alkoholizmusuk ellen, ez akárhogy is nézem, 12 évet jelent. Persze kicsi koromban nem voltam teljesen tisztában a problémákkal, csak éreztem, hogy valami rossz.

Mostanra (18 éves vagyok) elegem lett a nevetségesen átlátszó hazugságokból, az ordibálásból, abból, hogy tök hülyének néznek. Próbálok a lehető legkevésbé törődni velük, mert semmivel se lehet őket meghatni. Egy rakás dologra nincs pénz (és nem luxuscikkekről van szó!), de piára van. Sokat tenni ellene nem tudok, már csak az tartja bennem a lelket, hogy jövőre leérettségizem, és amint lehetőségem adódik rá, lelépek innen.

A bátyám már elköltözött, ha már én se leszek itt, lesz idejük gondolkodni, hogy terrorizáltak mindkettőnket lelkileg, hogy miért is olyan a kapcsolatunk, amilyen, és miért is vagyok olyannyira bizalmatlan a világgal szemben.

Sajnos nem tudok mit tanácsolni, légy kitartó! Én megértelek. :((

18/L

Nagyon nehezen bírtam. Lelkileg teljesen tönkretett, hogy apám vert engem és anyámat. Bizalmatlan lettem mindenkivel, utálok szinte mindenki. Labilis vagyok, szinte semmi empátia nincs bennem. A jó oldala csak annyi, hogy miután apám leszokott, pozitívabban szemlélek dolgokat.

Javaslom, menj koleszba vagy ha erre nincs lehetőséged, az első dolgod az legyen, hogy elköltözöl mikor 18 leszel. Amíg otthon vagy addig csak engedd el a füled mellett amit mond(anak) neked vagy csal röviden válaszolj. Kitartást!

16/L

Nekem az apám alkoholista. (Épp részegen őrjöng, anyámmal/velem kiabál, k.rváz minket, szóval szép az élet!) Sajnos a rosszabbik, agresszív fajtából való. Minden nap félek, hogy mire jövök haza suliból, nem merek előre programot tervezni, mert nem akarom magára hagyni vele anyámat (sok gondolkodás után rájöttem, hogy ő meg mártírszerepet játszik, így mostantól megpróbálok magamra is jobban odafigyelni, több időt a barátokkal tölteni). Tudom, hogy szüksége van rám, de 19 éves vagyok, meg kell találnom önmagamat, azzal pedig, hogy itthon szorongok, nem érhetem el a célomat. Szeptembertől egyetem, kollégium Budapesten, nagyon messze az otthonomtól. Tudom, hogy csak kéthetente lesz alkalmam hazalátogatni, előre félek, hogy mi lesz itthon kettejükkel. Ha anyám nem akar ezen a helyzeten változtatni - hiába mondom, hogy váljon el -, akkor nem is fog semmi változni, én pedig nem akarok itthon csapdába esni. Utálom az apámat, imádom az anyámat, de ez így nem mehet tovább.

Szóval az idegrendszerem kész káosz, már attól is megriadok, ha valaki véletlenül leejt egy kanalat. Megjegyzem, most is remegek.

Javasolnám, hogy zárkózz be a szobádba, hallgasd a kedvenc zenéidet. Hiába mondanám, hogy érettségi után elszabadulhatsz otthonról, csak tanulj, úgysem tudnál. (másrészt, mert már nyári szünet). Én az érettségi előtti két hétben végigszenvedtem vele, majdnem minden nap berúgott, majdnem minden nap ordítozást ment itthon, de csak sikerült megcsinálnom. Megpróbálom úgy alakítani az életemet, hogy pár év múlva ne kelljen végre függenem tőle. Szégyellem a paradicsom-piros pofáját, de ez van.

"Nem választhatod meg, hogy honnan jössz, de azt igen, hogy merre tartasz." Bölcs mondás, én eszerint élek.