Mit csináljak, ha a fiam gyűlöl és soha nem akar már látni?

hello

bocs lehet bunkónak fogok tűnni de, ebben a fél évben azért változott meg szerintem a fiad, mert rájött, hogy a folytonos üvöltözés meg egyéb családon belül hát..atrocitás nélkül milyen jól el tud lenni, mint írod van munkája, fönn tudja magát tartani, vannak barátai. Amíg otthon volt meglehet nem volt neki túl sok..

Mindenesetre azzal hogy "megszabadult tőletek", különösen az apjától, azzal kifejezetten jól járt szerintem.

Mit csinálj? 1. ne ostorozd magad, most már "mindegy", ami történt megtörtént. inkább gondolkodj azon hogy nyerd vissza a bizalmát.

Te ugyanolyan hibás vagy , mit a "férjed"!!!

Ebből a két-három mondatból is látszik, a fiad identitását nem alakítottátok ki! Ti ketten a férjeddel. Gondolom, nem ő a gyerek apja, mert akkor azt írtad volna. Azt tanulta meg otthon, amit most is lát!

Ha el lett szúrva valahol, a megoldások keresése előtt a legfontosabb, rámutatni arra, hogy nem mi vagyunk a hibásak, és egyből megtalálni a bűnbakot. Már nem abban a korban élünk, hogy: "Elvtársak, én kitaláltam, megpróbáltam, elrontottuk, te rosszul csináltad, én igyekszem helyrehozni..."

Ha nem ő a gyermeked apja, akkor azért! Ha ő, akkor meg vállald! Bárkit képes vagy az utolsó pillanatban is eltaposni, egy homályos cél érdekében? Gyermeked eddig is ezt látta, ezt tanulta...

Valószínűleg nem teszem zsebre, amit kapni fogok, de nem tudom elhallgatni a véleményemet.

A gyerek kikerült a szülők védőszárnya alól. Felnőtt. Jól, rosszul, de felnőtt, és lehetőséget kapott az életre. Mostantól az a dolga, hogy irányítsa saját sorsát, nem pedig az, hogy ítélkezzen szülei fölött. Ez nem egyéb, mint bűnbakgyártás. Ahhoz meg aztán végképp nincs joga, hogy megtagadja az őt 22 évig nevelő szülőket.

A mindig mást okoló, családját terrorizáló, gyerekét szeretettelenül "nevelő" apa mellett csak egy meghúzódó, beletörődő, gyerekét szeretni és óvni próbáló anya bírja ki. Ebben a levegőben a gyerek elfojtott, motiválatlan, bátortalan, önbizalomhiányos, majom-szeretetkapcsolatban marad az anyával, aki tetézi a bajt (önhibáján kívül) azzal, hogy védőpajzsot épít a gyereke köré. Eközben arra is szoktatja, hogy ne foglalkozzon semmivel, amiből kiderülne, mekkora baj van, beszoktatja egy művilágba. Amikor ez a gyerek kirepül, vonzó, szabad, korlátlan fiatalok közé, úgy érzi, egy borzalmas börtönt építettek neki a szülei. Természetes, hogy megveti az egész múltját, megveti az összes tényezőt, ami boldogtalanságban tartotta. Az, hogy egyértelműen megkülönböztet téged, az édesanyját, és alkalmasnak talál téged arra, hogy jó kapcsolatotok legyen, jó dolog, jelzi, hogy valóban szeret. DE most még az újdonsággal van elfoglalva, még viszi, adj időt neki és MAGADNAK hogy ne ostorozd magad a hibákért. Ez egy ilyen képlet, az idő begyógyítja a sebeket. Ahogy más is írja, nem dönthettél másképp, nem maradhattál egyedül, nem válhattál el, nem tudtál más megoldást. A fiú felé azt kell sugározni, hogy ugyanúgy szereted és érte élsz, semmiképp sem bántani. Azt, hogy idővel meglátja, az élet senkinek sem habostorta, , később belátja. Most épp nagyon könnyű neki, de amint azon gondolkozik, hogy saját lakásra gyűjtsön, feleséget tartson el, neveljen gyerekeket, máris be fogja látni, hogy anyagi-lelki kényszerpályán mozogtál.

IDŐ, szeretet, ÖNBIZALOM.

Amit nem szabad: összeköltözni, ismét anyukája lenni. Fel kell nőjön, és akkor már ő sem másokat okol, hanem döntéseket hoz és viseli a következményeiket.