Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Gyerekeim törvényes, kétheti...

Pezsgő kérdése:

Gyerekeim törvényes, kétheti láthatását tilthatja-e az anyuka?

Figyelt kérdés
A bíróság válásomkor kétheti láthatást állapított meg, amit azóta is rendszeresen betartok, ilyenkor a gyerekekkel sokat játszom, odafigyelek rájuk, ellátom őket. A gyerektartást is úgy fizetem, ahogy arról a bíróság előtt megállapodtunk. A volt feleségem a napokban írt egy sms-t, miszerint jó lenne, ha hanyagolnám egy kicsit a két fiamat, mert a nagyobbik sajnos rosszul viselkedik az iskolában, és otthon sem szófogadó. Ezt állítólag a gyerekorvos javasolta neki, és azt is, hogy a kisebbiket se hozzam el, mert a testvéreknek nem tesz jót, ha különválasztják őket akár egy napra is. Az is írta még, hogy mivel a gyerek szerinte motiválható azzal, hogy ha nem viselkedik megfelelően, akkor nem láthatja az apját, legjobb lenne, ha egy kis ideig nem jelentkeznék. Véleményem szerint pedig pont akkor fordul be a gyerek, ha nem találkozhatunk, mert szeret velem lenni. Nem büntetheti az anyja sem őt, sem a testvérét azzal, hogy nem örülhetünk egymásnak. Hová fordulhatnék ez ügyben? Attól félek ez csak ürügy arra, hogy elszakítsanak a gyerekeimtől. A bírósági végzésben foglatakat felülbírálhatja egy gyerekorvos véleménye?

2013. szept. 29. 09:25
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
100%
Menj el a bíróságra.Mutasd meg az sms-t.Szerintem a gyerekorvos nem javasolhat ilyet,egyébként az ex feleséged fogja megütni a bokáját,mert ő nem tartja magát a bírósági végzéshez.
2013. szept. 29. 09:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
100%

Ha feltesszük, hogy te normálisan neveled a gyerekeidet, korrekt módon állsz hozzájuk és az anyjukhoz, nem iszol, tanulsz és játszol velük stb., akkor ez nagyon-nagyon durva!


"Véleményem szerint pedig pont akkor fordul be a gyerek, ha nem találkozhatunk, mert szeret velem lenni. Nem büntetheti az anyja sem őt, sem a testvérét azzal, hogy nem örülhetünk egymásnak."


EZ a lényeg!


A gyermekvédelemhez fordulhatsz.

Ne töröld az sms-t!!!!!!

Bizonyíték!


Írj vissza, hogy nem értesz ezzel egyet, mert éppen hogy az veti vissza még jobban a gyerekeket, ha nem találkozhatnak veled, hiszen Te is ösztönözni akarod őket, segíteni annak a kisfiadnak, akinek nem megy most jól a tnaulás, akivel problémák vannak.

Nem igaz egyébként, hogy ha külön programja van egyiknek, vagy másiknak, az traumát okozna.


Ez süket duma.


Gyermekorvos ilyen baromságokat nem mondhat és nem is véleményezhet, hogy szakítsák el a problémás gyereket az apjától, akkor majd megjavul.


Mondom: feltéve, ha te nem viszel kifogásolható életmódot, ha nem iszol, nem kábítószerezel, ha nem vagy durva a gyerekkel, ha nem neveled az anyja ellen.


Fordulj a kerületi családvédelmi szolgálathoz:


[link]


Előtte elmennék a gyermek orvosához, és konzultálnák vele kulturáltan, tájékozódási jelleggel, hogy valóban ezt javasolta-e. (Nem hiszem!) Megmutatnám neki a feleségem által küldött sms-t is, mivel ez az orvost súlyosan kompromittálhatja.


Ugyanis főleg látatlanban nem javasolhat ilyet. Egyébként a gyermekorvos soha nem javasolja azt, hogy szakítsa el az anya a gyermeket az apjától.


Mondom: feltéve, ha veled minden OK!

2013. szept. 29. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
100%
NEM TEHETI MEG!!!
2013. szept. 29. 09:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 Pendulum92 ***** válasza:
100%
Szerintem az van, hogy a gyerekek sokat hangoztatják, hogy milyen jó veled, és az anyuka éfltékeny lett, és Így akarja "kinevevelni" őket belőled. Ürügy.
2013. szept. 29. 09:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 A kérdező kommentje:
Köszönöm az eddigi válaszokat, reméltem, hogy nekem van igazam, főleg úgy, hogy velem is minden oké. Normális, józan életet élek. Azt az imént viszont nem említettem, hogy a gyerekorvossal telefonon konzultáltam, aki nekem is elmondta a javaslatát. Hiába vontam kérdőre, hiába mondtam el az álláspontomat, semmit nem ért. Körülbelül egy fél órás telefonálás után feladtam, és eldöntöttem, hogy mindenképpen utánajárok ennek a dolognak.
2013. szept. 29. 09:45
 6/17 anonim ***** válasza:
100%
A láthatást valóban csak a bíróság, gyámügy korlátozhatja. Ez olyasmi az anyától mint az önbíráskodás.
2013. szept. 29. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
100%
Most így utólag: a gyermekorvos vagy összejátszik, vagy félre lett tájékoztatva, vezetve. Anyuka aszonta, azé' rossz a gyerek, mer' apjánál van, volt, oszt nem köll odaengedni! Gyerekorvos elhitte, no, majd eltilcsuk, oszt jobb lesz! Anyuka szent és sérthetetlen, de nem ő dönt, még akkor sem, ha a gyermekorvost be tudta csapni!
2013. szept. 29. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem is csak kitalálta az orvosos sztorit.

Én arra tudok tippelni, hogy a gyerekek nagyon szeretnek téged, és ez nem tetszik az anyjuknak, ezért így akarj elérni , hogy a gyerekek ne kedveljenek annyira.


Szerintem mindenképpen menj el a gyerekeidért, és ha erőlködik az anyuka akkor kérd el tőle az orvosi jelentést amin ez le van írva. Valószínűleg úgy se tud ilyet mutatni, sőt ha ki szeretnél vele tolni, az sms-t mutasd meg a gyámügyeseknek.

2013. szept. 29. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
72%
Fennáll a veszélye hogy a bíróságra is elmegy ugyanezekkel az érvekkel s az orvos szavára hivatkozik. S akkor az lesz hogy ideiglenesen jogerősen tiltanak el aztán majd meglátjuk. Lehet jobb ha tényleg te lépsz előbb.
2013. szept. 29. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
100%

A mi anyánk még a helyi gyámhatósággal is összejátszott, hadd ne részletezzem, miket csináltak velünk (apuval éltünk már akkor is, mivel ő kidobott minket, csak aztán rájött, hogy mégis akarna...).

Aztán kiderült, hogy a gyámhivatalos nő anyu új pasijának a testvére...

Persze a bíróság aztán pontot tett a dolog végére, de nem kívánom senkinek azt a pár hónapot.


Ergo: semmit sem jelent, hogy a gyerekorvos mit dumál össze ellened! Lehet annak bármilyen "motivációja"...

2013. szept. 29. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!