Hogyan kezeljem a kamasz fiunkat? Hogyan reagáljuk le, amikor így viselkedik? (konkrétan bővebben. )

Azzal kezdeném, hogy abszolút nincs kitéve szerintünk semmiféle családi rossznak. Szerintem átlagosnak mondhatóan élünk, nincsenek anyagi problémák, minden szükségeset megkap.

Nincsenek konfliktusaink sem a férjemmel, nagyon szeretjük egymást még így sok év után is, tényleg ritkák itthon a hangos szavak!

Ugyanannyi szeretetet, és mindenből ugyanannyit adunk neki is, mint a kisebbik fiunknak is.

(ő most 15 éves, a kisebbik pedig 13)

Mégis mostanában borzasztó furcsán viselkedik, betudtuk a kamaszkornak, de nem tudjuk, hogyan kéne kezelni.

Például közös étkezésnél többször megszólal mint pl 'hm..' 'hát jó...' 'na mindegy...' és nem tudjuk mire érti! Mintha valami gondja lenne, valamit elvárna, ami nincs, vagy nem tudjuk! Ha rákérdezünk, nem válaszol, csak dacosan hallgat.

Ami a másik: gyakran hallgat depresszív, lehangoló zenéket, megható videókat néz, direkte depressziós hangulatba hozza magát. Rossz szomorúnak látni, amikor boldog is lehetne!

Tudom, hogy vannak az osztályban olyanok akiknek nem szimpatikus, de vannak barátai is, már jártak nálunk. (ők még "normálisabb" srácoknak tűnnek amúgy)

Vannak megmagyarázhatatlan dühkitörései is, borzasztó ingadozó! Tényleg van, hogy néha tök jól érzi magát, kommunikatív velünk, mint régebben, egy pár éve, és van hogy lefújol mindent, az ételt rosszallja, minket kritizál, sajnálja, sajnáltatja magát, hogy neki itt rossz)

Aztán jönnek neki ezek a dachullámok, depresszióra hajlamos dolgok. Beszólogat néha nekünk is, én kevésbé tűröm mint az apja, ő higgadtabban kezeli, bár őt is bántja persze.

Nem tudom, hogy hogyan kezeljem ezt.

Aki tud tippeket, írjon.