Hogyan tehetném túl magam rajta, hogy anyám ilyen?

20/F vagyok, kicsit hosszú történet, de nagy vonalakban:

Sokszor kiabál, ha nem kiabál akkor mindig idegeskedik. Ha mondok neki valamit, vagy kérdezek tőle vmit, akkor egyből jön a bűntudatkeltés, a kiabálás, stb.

A legnagyobb probléma viszont:

Elmondtam neki még 2 évvel ezelőtt, hogy meleg vagyok. (beszólásokat nem kérek) Akkor sírt, de először azt hittem, hogy elfogadta. Elég furcsán viselkedett, de komolyan már megőrültem tőle. Mindig azt hitte,és feltételezte, hogy biztos azért vannak haverjaim mert....biztos azért megyek el, mert....majd később volt egy olyan húzása, amit sosem fogok neki elfelejteni, de ezt ide most nem írnám le.

Kénytelen voltam letagadni ezt (mármint, hogy az vagyok), hogy végre leszálljon rólam, mert már nem bírtam idegekkel. Utólag megbántam, hogy letagadtam.

Most van barátom már 1 éve, neki elfogadóak a szülei. És ténylegesen fáj a szívem, hogy másnak elfogadóak a szülei, anyám meg ilyeneket művel. Én szeretném, ha elfogadó lenne, de a másik felem azt mondja, hogy nem érdemli meg ezek után az őszinteséget.

A tetejében pedig MINDIG kijelenti, hogy "ugye nem befolyásol senki??" "remélem nem befolyásol senki", és ezt nem is értem, miért teszi fel állandóan, mikor tényleg nem befolyásol senki.

Mit tehetnék? Hiába mondanám el újra, akkor megint nem szállna le rólam. Most ott vagyok, hogy ebben a témában tojok a véleményére (elnézést), és azt csinálok amit akarok.

Vagy rosszul teszem?

Hogy tudnám elfogadtatni magamban azt a tényt, miszerint anyám ilyen? Hogy tudom azt megcsinálni, hogy leperegjen rólam a hülyesége, a butasága, az előítélete, és a "befolyásolásos" baromsága?

Köszönöm előre is a segítséget!