Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Második férjem és a gyerekem...

Második férjem és a gyerekem közt őrlődöm. Mi lenne a megoldás?

Figyelt kérdés
Másodszor mentem férjhez, van egy 16 éves lányom az első házasságomból. Eléggé problémás kamasz a lányom, de amíg nem korlátozom a szabadságát, kenyérre lehet kenni. Lányom számára a péntek és szombat este szent és sértheteltlen. Akkor kimegy bulizni. Amíg ketten voltunk, nem is volt semmi probléma, hiszen megegyeztünk, hogy péntek, szombat kiengedem. Elég szépen működtek a dolgok köztünk, beszélgettünk, voltak közös programjainak, most viszon mintha eltávolodna tőlem. ELmaradtak a jóéjt puszik, kevesebbet komunikálunk. Picit mindig nagy votla szája, és szeretett csavarogni, de soha nem járt haza ittasan, nem drogozott. Csakhogy az új férjem korlátozni akarja a hétvégéit. Pl. csak egyszer mehetne ki. Múlt hét en kedden is megigértette a lányommal, hogy nem megy ki pénteken, de pénteken már jött könyörögni, hgoy de mehessen ki. Egy jó nagy veszekdés lett a vége, ajtócsapkodással. Végül is kiment a lányom, mert mint sírva mondta nekem, nem érti miért nem mehet ki, hiszen iskolába ját, tanul, hétközbe nem csavarog, nem iszik, nem drogozik, nem lop pénzt. Ez igaz is. A férjem kijelentette, még egy ilyen hiszti és kidobja a lányomat, és tudom, hogy képes lenne megtenni, és hogy a lányom előtte nem ember, eljátszotta a becsületét, mert nem tartotta be az igértetét... és még egy ballépés ,és repül otthonról. Nem tudom neki megmagyarázni, hogy a kamaszoknál egy-egy hiszti "normális", és hogy nincs "ballépés" nélküli kamasz, legalább is nagyon ritka.. Kb. minden félévben van egy iylen hiszti a lányomnál. Nem tudom, mit tegyek. Hogy értesem mega férjemmel, hogy ilyen a lányom, és kész? Még a kapcsoaltunk elejém mondtam neki, hgoy problémás a lányom, akkor elfogadta, most meg már fenyegetőzik, hogy kidobja őt.Úgy érzem, két tűz közé kerültem. Mit tegyek?
2013. nov. 19. 11:02
1 2 3 4 5
 1/45 anonim ***** válasza:
93%
Én meg mondanám a férjemnek hogy még egy ilyen és ő repül mert ne fenyegesse a lányomat akihez szinte semmi köze. Én vagyok az anyja és ezt megengedtem neki. Ha nincs semmi probléma a lányod bulizásával akkor hadd menjen hétvégén.
2013. nov. 19. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/45 anonim ***** válasza:
92%
Egyértelműen a gyerekemet választanám egy férfi helyett. És elgondolkodnék érdemes-e együtt maradni egy olyan emberrel, aki a 16 éves lányt kitenné az utcára, mert péntek este elmegy bulizni. A saját gyerekével is ezt csinálná? A másik, ha ez eddig rendben volt, a férjedet miért zavarja? Miért akarja minden áron korlátozni, ha amúgy nincs a lánnyal baj?
2013. nov. 19. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/45 anonim ***** válasza:
95%
M benne a problémás?nem csinál semmi rosszat,tanul suliba jár.nagy a szája?istenem kamasz.Ha eddig működött a 2napot ki mehetett most a párodnak mi a baja?ne akarjon már egy 16éves lányt nevelni,arra ott vagy te az anyja.Amúgy ha az én férjem ilyent mondana kivágja a gyerekem elöbb repülne ő.
2013. nov. 19. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/45 Imola Ágnes ***** válasza:
90%
Én biztosan a pasit fenyegetném meg, hogy vagy normálisan viselkedik, vagy ő repül. A lányod fegyelmezd, és ha bele akar szólni a nevelésébe (ami érthető, és normális dolog), akkor tanulja meg, hogy előtte ketten megbeszélitek a dolgokat.
2013. nov. 19. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/45 anonim ***** válasza:
23%

Ne haragudj, de te estél túlzásba már akkor, amikor megengedted a 16 éves lányodnak, hogy ennyi idősen minden héten péntek-szombaton bulizni járjon. Ugye te sem gondolod komolyan, hogy ő egy angyal, és nem dug agyba-főbe, nem cigizik, nem részegedik le ezeken az estéken, csak úgy elmegy és táncikál a barátnőivel?


Nincs olyan, hogy a "gyerekem egy kicsit problémás, de ha elengedem, akkor meg nincs vele gond." Te vagy a felnőtt, ő a gyerek, nehogy már egy 16 éves diktálja otthon a dolgokat, miközben semmilyen felelősséggel nem tartozik még maga iránt! Elkényeztetted és túlságosan szabadon engedted, a férjed most próbálna valami normális, korának megfelelő értékrendet nevelni belé, de neked köszönhetően már úgyis mindegy...

2013. nov. 19. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/45 anonim ***** válasza:
92%

Hát ha a lányod szemszögéből nézzük a dolgokat, akkor ti tök jól elvoltatok, működött minden a saját kis szabályaitok szerint, és most az új férjed minden különösebb indok nélkül meg akarja rendszabályozni. Indok: azért mert csak... Egy lázadó kamasszal nem gondolnám, hogy célszerű így bánni, ha egyébként a te módszereiddel kezelhető.

Azt meg nem igazán értem, hogy egyből ki akarja dobni? Én biztos a gyerekemet választanám, de nem is értem az egészet. Még ha egy drogos, italozós, megbízhatatlan lány lenne, de így? A férjed problémamegoldó képességével lehetnek problémák.

2013. nov. 19. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/45 anonim ***** válasza:
91%

Mi van??

Kidobja??

Az én gyerekemnek mondaná ezt akkor azzal a lendülettel takarodhatna a házból..

Ne legyen már ez kérdés!!

szegény lány megszokott egy rendszert..bizalom volt köztetek..most meg jön "EZ", és úgy érzi neki ehhez joga van!!

Persze vannak jogai..de nem az hogy kidobja!!

Persze hogy hisztis..hisz korlátozva van..tényleg nem mindennap bulizik..csak hétvégén amikor megengedett.Nincs ezzel semmi baj..

Jesszus..

Gondolkodj már egy kicsit..Jól mellé fogtál ezzel a pasival mondhatom..

2013. nov. 19. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/45 anonim ***** válasza:
92%
Az én mozaikcsaládomba a párom is egy lányt hozott, meg én is, az egyik alapszabályunk, hogy amit a vér szerinti szülő megenged, azt a másikunk nem tilthatja meg. Ha gondunk van a másik döntésével akkor kettesben megbeszéljük, de nem ássuk alá egymás tekintélyét ilyesmivel a gyerekek előtt.
2013. nov. 19. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/45 A kérdező kommentje:
Köszönöm mindenkinek. Lehet, sokat engendtem meg neki, mondtam, hogy amíg nem csinál hülyeséget, addig mehet. A péntek-szombati bulizása így néz ki: kimegy este 10-kor, hazajön éjfél után /nagyon közel lakunk a városközponthoz/, mint mondani szokta, jön megmutatkozni, hogy minden rendben van, aztán megint kimegy és jön 3 óra körül, normális állapotba, ami azt jelenti, hogy persze hogy cigizik /sajnos/, de nem iszik, ugyanis olyan munkahelyem van, hogoy tartok otthon alkoholtesztet, és néha-néha lefújatom őt, már csak a saját megnyugtatásom érdekében a is.És bármikor felhívom telefonon, olyan nincs, hogy ne venné fel.e Ha pedig hétközben tovább akar kint lenni /fél 8 a limit/ pl. fél kilencig és nem engedem, akkor szó nélkül, hiszti nélkül efogadja, hogy nem,és kész. Viszont a férjem egy tökéletes valakit akar, ami nem menne még egy probléma mentes gyermekkel sem. Pl. a tanulás is : a lányom világ életében közepes tanuló volt /éretttségivel végződő szakközépiskolába jár/, a férjem viszont nyaggatja őt, hogy de lehetne kitüntetett is. Attől félek, a lányom megelégeli, és dacolni fog.
2013. nov. 19. 11:23
 10/45 anonim ***** válasza:
92%
Nyilván a lányod az első, és mivel te vagy a szülője, neked kell a szabályokat felállítani. (A teljesen szélsőséges eseteket kivéve.)
2013. nov. 19. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!