Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Elköltözzek már vagy még várjak?

Elköltözzek már vagy még várjak?

Figyelt kérdés
Idén leszek 20 éves, még tanulok. Anyámmal nem felhőtlen a kapcsolatunk. Mindig az számít, amit ő mond, én vagyok a lelki szemetese, viszont az én dolgaim nem igazán érdeklik. Miután elváltak apámmal, egy új faszival jött össze, aki ki nem állhatott. Anya mindig neki adott igazat, és szolgálta. Nem igazán számíthattam senkire. Végül a faszi megcsalta anyámat és egy csomó pénzt ellopott tőle. Hatalmas összegű hitelt rótt a nyakába. Mivel nem jöttünk ki jól, úgy volt, hogy apámhoz költözöm. Aztán anyu szó szerint könyörgött, hogy bocsássak meg neki, és megígéri, hogy többet nem tesz ki idegenek kénye kedvére, és ketten élünk, a párkapcsolatait pedig kihagyja az életemből. Ettől az ígérettől alig telt el 4 hónap, már egy idegen faszihoz kellett alkalmazkodnom, akit nem is ismerek. Folyamatosan kellemetlenkedett csak eddig, én meg feszengtem itthon. Délután kussban kell lennem, mert őnagysága alszik (a pasi), este meg nem bírok aludni, mert hajnalokig mászkál az ajtóm előtt is. Van egy fenntartott helyemben egy kollégiumban, direkt, mert a volt szobatársaim is és a nevelő is tudják, hogy milyen viszonyom van anyámmal. Szerintetek tűrjek el állandóan egy idegent az otthonunkban, ahol én is lakom, vagy menjek el a kollégiumba? Utóbbit választanám, de érdekelne, hogy ti az adott helyzetben hogy döntenétek.
2014. jan. 26. 02:15
1 2
 11/18 A kérdező kommentje:
Igen, ez igaz, de a kollégiumban mivel ezzel tisztában vagyok, így én nem ülök rá nyilván. :D Meg mások se nagyon, szerintem. :D A faszi nem lakik nálunk, de itt léteikor (heti szinten) nincs tekintettel rám... Ezeket nem akarom már kimagyarázni. A lényeg az, hogy ha én vendég vagyok valahol egy embernél, és főleg ott alszom, akkor tekintettel vagyok az ott lakókra. Ezekre megint nem térek ki. Nagyon jól tudjátok ti is, hogy hogyan tudja más ember éreztetni veletek, hogy nagyívben tesz rátok. Na ezt a jelenséget kell elképzelni otthoni légkörben. Másfél órán keresztül piperészkedett a fürdőszobánkban, pedig csak "látogatóban" volt. Mindenhol a cuccai. Fuj, rühellem. Tapintatlan, nincs tekintettel másokra saját magán kívül. Jelentkezzen az, akit ez nem zavarna. A vendégnek kell alkalmazkodni, dani900 leírta, hogy mi egy otthon funkciója.
2014. jan. 26. 17:01
 12/18 anonim ***** válasza:
Kicsit összezavartál.A vendég fogalma nekem kicsit más.A vendég nem alszik ott rendszeresen,nem használja a fürdőszobát órákig és nincsenek ott a cuccai.Ha ezek heti több alkalommal megtörténnek,akkor ő már nem vendég,vagyis nem is úgy kellene gondolnod rá.Megértem,hogy zavar,mert nem te hívtad oda,de abba is gondolj bele,ha neked lenne valakid,aki ott alszik nálad és otthagyja a papucsát fogkeféjét stb.,vannak szokásai,az anyudat is zavarná.Ez anyukád otthona is és joga van ahhoz,amit tesz.Ha tényleg nem tudsz velük élni,akkor jobb,ha lelépsz.
2014. jan. 26. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 A kérdező kommentje:
Heti szinten, nem heti több alkalommal jár. Nem ismerem. Anyám csináljon amit akar, szerintem idegenhez te is máshogy állnál hozzá. Attól még nem lakik itt, hogy ide jár. Ennyi! Vagy szerinted ha mondjuk a haverjaid feljárnak hozzátok minden héten többször, akkor automatikusan megkapják a lakást? :D Utolsó, te nem ismersz, úgyhogy ne személyeskedj. A lényeg, hogy te is a kollégiumot ajánlod.
2014. jan. 26. 18:23
 14/18 anonim ***** válasza:
Megkapják a lakást? Ezt hol írtam? Annyit írtam,hogy ha valaki rendszeresen ott van,használja a fürdőt,ott tartja a cuccait,az nem vendég.A vendég ül a kanapén,kap egy kis sütit és elhúz.Tudom,hogy nem ismered,de próbáltál vele barátkozni? Ültél le vele beszélgetni,hogy megismerd? Nem tudom melyik mondatomat vetted személyeskedésnek.Ha arra gondolsz,hogy fordított esetben,ha a te párod járna így fel,akkor ez anyukádnak sem tetszene,akkor ezt nem annak szántam,hanem ténynek.Ha nem is akarsz alkalmazkodni,akkor tényleg jobb,ha elmész.
2014. jan. 26. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 A kérdező kommentje:
Jah és azt meg szerintem vagy elfelejtetted olvasás közben, hogy nekem megígérte, hogy nem tesz ki többet idegenek kénye kedvére, és a párkapcsolataiból kihagy, vagy te is olyan helyzetben vagy, mint a nálunk említett idegen, vagy veled nagyon kedves volt veled anyukád mindig, így érthető. Amúgy meg jól van, ez a te véleményed.
2014. jan. 26. 18:32
 16/18 anonim ***** válasza:
Nem vagyok a barát szerepében,nem ezért írtam.Hanem belegondoltam anyukád helyzetébe is.Nem vagy már gyerek,ő pedig egyedül van.Miért ne lehetne párkapcsolata? Mivel ez az otthona,ezért ott találkozik a párjával,ott vannak,heti egy alkalommal.Ezt akár te is megteheted a te kedveseddel.Alkalmazkodni kell,ez nem vitás,de nyitni a másik felé sem utolsó szempont.Gondolom örülnél,ha anyukád elfogadná a választottadat vagy legalább megpróbálná.Arra próbáltam rávilágítani,hogy ez nem egy egyoldalú dolog.Fordított esetben te is örülnél,ha a párod ott lehetne és nem utálná őt ki onnan senki.A kolit mindenképpen ajánlom neked,de ott még nehezebb elszeparálódni és nyugodtan élni.Sajnos voltam kolis és nem sírom vissza azokat éveket.
2014. jan. 26. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 A kérdező kommentje:
Értem. Köszönöm a te válaszodat is, meg a többiekét is. Valamit félreértettél megint itt, de nem írom le, mert soha nem lesz ennek a külön párbeszédnek vége. Halika! :3
2014. jan. 26. 18:46
 18/18 anonim ***** válasza:
Remélem legalább elgondolkodtattalak,az is több,mint,amit eddig tettél.Sok sikert a kolihoz!
2014. jan. 26. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!