Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Ti is egyetértetek anyukámmal?...

Ti is egyetértetek anyukámmal? 15/L

Figyelt kérdés
Ovis korom óta imádok szerepelni, többen is dicsérnek, hogy jól színészkedek. Nagy szerettem volna színésznő lenni mindig is, vagy legalább egyszer-kétszer így fellépni valahol. Általános iskolában szinte minden színdarabban felléptem és minden ünnepségen a színpadon voltam. Gimi választáskor el szerettem volna menni egy erősebb suliba dráma szakra, ahova föl is vettek volna szerintem, de anya addig erősködött, amíg el nem mentem egy gyenge suliba biológia szakra(ő is egészségügyis). Nem engedte, hogy beírjam az erősebb sulit a választottak közé. Mikor kértem, hogy hadd menjek el színjátszó táborba vagy szakkörre, akkor csak legyintett, másfélékbe elengedett. Van egy ismerősöm, aki színházban statiszta, és kértem anyut, hogy hadd menjek én is. Erre kinevetett, hogy mit keresnék ott. Tegnap a legjobb barátnőmnek mondtam el, hogy hogy viselkedik az egyik osztálytársam. Épp enni voltunk, és kaja közben mutogattam is, meg ilyesmi. Erre odajött egy nő, hogy ne haragudjak, amiért megzavar, de el szeretne hívni a legközelebbi castingra (reklámokban szerepelni), mert ilyen karakterű lányokat keresnek. Rajtam kívül sokan voltak még ott, de máshoz nem ment oda. Kértem anyát, hogy hadd menjek el. Erre az volt a válasza, hogy biztos csak azért mondta, mert nincs senki, akit hívni tudnának és hogy minek próbáljam meg, fölösleges, úgy is elküldenek. hosszú évek óta ez a "vita" köztünk, mert semmit nem enged meg az ég világon, aminek akár csak egy kicsit is köze van ehhez az álmomhoz. Oké, munkaként nem biztos, hogy meg tudnék élni belőle, de most hobbiként csak megengedhetné... Vagy nem?

2014. jan. 27. 16:51
1 2
 11/12 A kérdező kommentje:
Tegnap előtt este felé a castingot tartó nő felhívta anyát. Anya végül megadta magát, hogy add menjek el, max elküldenek. Tegnap volt, elmentem a nagyimmal. A feladatokat 1-től 5-ig pontozták, aztán összesítették. Itt szintén 1-től 5-ig osztályozták. Négyötödöt kaptam (mert a fogszabályzó feltörte a számat, és ezért egy-két betűt nem tudtam rendesen kimondani), ezen kívül csupa olyat írta a lapra, hogy "kiváló" meg "profi". Szóval leszerződtettek, és mivel a "betanítás" szombatonként kora délután van, azért ez ellen anyának sem volt különösebb kifogása. Anyával megegyeztünk, hogy tanulni ugyanúgy fogok és suliból nem maradok ki miatta. Ezt szerintem be tudom tartani. :)
2014. jan. 29. 18:15
 12/12 anonim ***** válasza:
Gratulálok! És ennyit a sok primitívről, aki elmondta anyukádat mindennek...
2014. jan. 29. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!