Ez szerintetek elég az utálathoz és a kapcsolat megszakításához?

Röviden, tömören foglalnám össze a helyzetem, amikért mind a családom okolható:

- nem tudni ki az apám valójában, össze-vissza hazudoznak ezzel kapcsolatban mindketten

- a szüleim közeli rokonok, csoda, hogy nem lettem fogyatékos (mióta tudom, félek, hogy az én gyerekem lesz emiatt)

- gyerekkoromban megölték az egyik állatom, akit imádtam (talán pont ezért tették, nehogy legyen egy igaz barátom, ha már olyan visszahúzódó gyerek voltam és nehezen barátkoztam)

- örökké csak a tolvaj, drogos, elzüllött testvéremet támogatták, tömik bele a pénzt, vele kedvesen beszélnek, neki mindent szabad, velem meg próbálnak úgy bánni, mint a kutyával (más kérdés, hogy általában nem hagyom) - egyébként azért is engem hibáztattak többször, mert a testvérem olyan lett, amilyen (3 év különbség van köztünk...)

- apám egész életében alázta anyámat, az utóbbi években pedig velem is ezzel próbálkozik, anyám meg mindig is az érzelmi manipulációval próbálkozott, elég nagy sikerrel, mindig is rájátszott a lelkiismeretemre és a jó szívemre, kihasznál engem és a páromat, míg a húgoméknak a kisujjukat sem kell mozdítaniuk, addig mi segítünk mindenben nekik, aztán meg hallgathatjuk a mocskolódásukat a hátunk mögött

- az egyetlen, amit adhatnának még az életben nekem, az a pénz (ha már szeretetre nem képesek), de sem a családi vállalkozásba nem akarnak bevenni, sem a kapcsolataikat nem akarják kihasználni, hogy segítsenek

- az egész életem egy csatatér volt miattuk, a testvérem is olyan, mint ők, nálunk soha 1 nap nem telt el üvöltözés, csapkodás, káromkodás nélkül, soha nem volt egy nyugodt, békés hely, ahova hazamehetnék, csak ez a csatatér, ahol állandóan én voltam a fekete bárány (azaz a fő célpont, mert ugye mindenki a legkisebb ellenállás irányába húz)

Nem akarok sem mártírnak, sem nebáncsvirágnak tűnni, de úgy érzem, ezek után annyi a minimum, ha sikerül lelépnem innen, hogy többé vissza sem nézek, és ha gyerekeim lesznek, őket jó messze tartom tőlük. Mérgező környezet, közöttük tanultam meg, hogy kell igazán gonosznak lenni, mégsem ment sohasem, hogy olyan legyek velük, mert én szeretném a családom, de ilyenek emberek nem érdemlik ezt meg. Mégsem tudok gonosz lenni velük, nem tudom, miért, de nem megy. Viszont úgy érzem, az eltávolodás talán sikerülne. Szerintetek megérdemlik, hogy minimalizáljam vagy teljesen megszüntessem velük a kapcsolatot? Ők fenyegetőznek, hogy ha elmegyek és nem gondozom őket öregkorukban, akkor nem öröklök semmit (pedig nem kevésről lenne szó, még szükségem lehet rá). Mit gondoltok erről?