Milyen a feltétel nélküli anyai szeretet? Ez létezik vagy csak a könyvekben van?

Ez a feltétel nélküli szeretet lényege:

"Azért szeretlek, mert vagy, és úgy szeretlek, amilyen vagy."

És igen, létezik, csak sajnos nagyon ritka.

Létezik csak sokan félremagyarázzák. Nagyon gyakran azt látom, hogy mindíg feltétlen támogatást és azonnali segítséget nevezik annak pedig az max arra jó hogy életképtelen kis anyámasszony katonáját neveljenek a gyerekből.

A szeretet nem zárja ki a következetességet és a nevelést. Attól hogy egy anya nemet mond valamire a gyerekének még nem biztos hogy nem szereti feltétel nélkül.

Édesanya vagyok és szerintem létezik a feltétel nélküli szeretet.

(amit az állatok meg tudnak tenni a kicsinyükért, azt én is bármikor)

Az én olvasatomban ez több dolgot jelent:

- egyrészt vészhelyzetben feltétlen önfeláldozást a gyermekem javára. Tökéletesen biztos vagyok abban, hogy a saját életem, testi épségem (tk. józan ész és életösztönöm) rovására is kimenteném vagy kísérletet tennék rá és nem érdekelnének a racionális esélyszámítások. PL. visszamennék érte égő házba (pedig tartok a tűztől), de ugyanígy odaadnám bármikor az egyik vesémet, a csontvelőmet, de akár létfontosságú és egyetlen szervemet is, ha ez rajta segítene. Azon az áron is, hogy én meghalok vagy egészségkárosodott leszek. Ez nem kérdés. Ezt tudják kb. az állatok is.

- a szükségleteit az enyéim elé helyezem (bár ez életkorral ugye változik): tehát ha én is éhes vagyok és a csecsemő is, akkor előbb neki adok enni akkor is, ha engem az ájulás kerülget. A kisfiam 3,5 éves, a mai napig így van, hogy ha mindketten éhesek vagyunk, akkor addig én nem eszem, amíg pl. neki nem adok vagy össze nem vágom a húst a tányérján stb. (és még pl. akkor is így teszünk, ha sietve érünk haza és mindkettőnknek nagyon pisilni kell :)). Ennek is egyszerű az oka, az ösztönö túl én tudom, hogy képes vagyok felnőtt létemre késleltetni a szükségleteim kielégítését, a kisgyermektől ez nem várható el ilyen mértékben (nagyobbaknál természetesen már van nagyobb mozgástér)

Ezt is tudják az állatok.

- előbbrevaló a fejlődése és a boldogulása az enyémnél, illetve a tetteimmel, döntéseimmel azt igyekszem elérni, hogy neki is vagy elsősorban neki legyen jó. Nehéz ezt jól leírni, de ilyenekre gondolok pl. hogy ha este van egy órám és olvashatok bármit, akkor ha ő ébren van, akkor nem a krimit választom, hanem a mesekönyvet neki. Ha van egy kis megtakartításom, akkor végiggondolom, hogy mi az a cél, amivel az ő előremenetelét tudom segíteni (pl. inkább biztonságos lakáskasszába fektetem, mint kockázatosabb részvényekbe akkor is, ha egyébként a nagyobb kockázatvállalási hajlandóság jellemzett korábban).

Ha két egyforma súlyú vagy jelentőségű dolog között kell választani, akkor számba veszem a gyermekem érdekeit és aszerint döntök. Akár még abban az esetben is, ha az ő érdekei szemben állnak az enyémekkel (de ez már nem feltétlenül automatikus).

Ha feltétlenül szeretem, akkor nem a külseje vagy a napi hangulata vagy a teljesítménye alapján szeretem, hanem ez egy olyan állandó kötődés mélyen, ami változatlan. Akkor is szeretem, amikor betegen végighány (pedig nagyon utálom a hányást), akkor is szeretem, amikor a dackorszakos a szemembe vágja, hogy utál (mégis kitől tűrnénk ezt el?), akkor is szeretem, amikor jól "lejárat" a boltban egy fetrengős hisztivel.

Egyszerűen tudom szétválasztani vele kapcsolatban a napi történéseket és ezek nem érintik azt az elemi kötődést, ami minden körülmények között megvan.

A feltétlen szeretet számomra nem jelent feltétlen engedékenységet, pont azért, mert a hosszútávú sikerességét, előmenetelét, boldogulását tartom szem előtt. Éppen ezért a feltétlen szeretetbe nekem az anyai szigor és nevelés is bőven belefér, hiszen ebben az esetben is ott van előttem pl. az a cél, hogy a fiam jólnevelt, szociálisan érzékeny stb. legyen, éppen ezért pl. büntetni is hajlandó vagyok (pl. köpködést vagy szándékos rongálást stb.) de csak és kizárólag a jövőbeni cél érdekében és NEM a pillanatnyi okozott kár megtorlásaként.

Azt is jelenti a feltétlen szeretet számomra, hogy a szememben egy oltalmazandó, támogatandó lény a gyermekem- így ezzel kioltódik bennem az iránta érzett harag, agresszió és ösztönösen képtelen vagyok neki sérülést okozni. A támogatás ugyancsak életkorral változik, de ez egy olyan opció, mint a mesében az aranyhal: tőlem bármikor kérhet, hozzám bármikor fordulhat és az biztos, hogy mindig meghallgatásra talál- és igyekszem segíteni neki.

olyan közeg lehetek számára, aki előtt nem kell alakoskodni, titkolózni, hanem az lehet, aki. Nem kell megjátszania magát, nem kell játszmákat, csalafintaságokat kitalálnia, hogy elérje, amit szeretne.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy mindig minden kívánságát és vágyát teljesítem, hanem CSAK azt jelenti, hogy bármivel fordulhat hozzám- hogy teljesül-e a kívánsága, az már egy másik, soktényezős dolog.

Az pedig nem igaz, hogy nincsen visszajelzés.

Igenis van a gyermektől visszajelzés, még a csecsemőtől is- de ha nem lenne, akkor is ugyanilyen erős lenne ez az ösztön. Az, hogy a gyermekem még pluszban (az évek előrehaladtával egyre jobban) ki tudja fejezni az elégedettségét és a háláját csak erősíti a kapcsolatunkat, de ez nem szükséges feltétele az iránta érzett elfogadásomnak.

Nálam nagyjából ennyit tesz.