Miért ilyen kevés a rendes, normális édesapa?

Szerintem nagyon erős az általánosítás, és a saját keserűség a mondataidban..

Szerintem ugyanannyi rossz édesanya, mint édesapa van...csak az anyákban erősebb a szülői ösztön, hiszen, ők szülték a gyereküket..

Azért mert esetleg éppen nem isznak és nem hagyják el acsaládjukat nem lesznek jobbak...

Persze ez is általánosítás, csak reagálás a mondataidra.

Nem szabad általánosítani az alkoholizmus tekintetében sem...

Ngyon sokszor az anya is tehet arról, vagy főleg ő tehet, hogy az apa nem valik apábpvá.

Egy férfinek sokkal nehezemm..

Egy anya anyává válik akkor amikor el kezd nőni a pocakja, egy apa sokkal nehezebben veszi a dolgokat.

Plusz az ösztönök, nem tekinthetünk el felette...

A féfiaknak nem a gyereknevelés van eredetileg(!) a természetükbe kódolva..nekik az utődnemzés van..persze a társadalom, és civilizáció valtoztatott sokat..de ezt azért nem szabad elfelejteni...

Nem mentegetn akarom a féfiakat.. Mert egy alkoholista embert nem tudok, vagy egy olyat aki tényleg magas ívből leszarja az egészet..

Nekem szerencsém van..a családomban minden apa odaadó, már velem 25 éve is az édesapám maradt táppénzen, ő vitt orvoshoz, ha úgy alakult...

De ott a ferjem, akinek egy alkoholista feleségverő voltaz apja..

De ő férfikent sem volt más...

Erről az anyukája tehet, hogy egy ilyen embernek szült

Aki nem hitte el, hogy a saját fia a fia...

És nem is érdekelte hogy lesz gyerek vagy sem..

Konkrétan nem volt kiváncsi a férjem nevere se..

Tehát ő nem apanak, hanem társas lénynek volt rossz..ennyi..

Ez viszont nemsegíti ki a férjemet és a sógoromat...

Van ilyen is...

Azért, mert olyan kevés rendes nő létezik anyaként. Ha egy apa nem funkcionál jó férfiként az azt jelenti, hogy az anyja nem engedte férfivá érni, az apja nem tűrte el, hogy ő is férfi legyen, és a felesége folymatosan elveszi tőle a férfierőt.

Ahol a fériak sérültek, ott mindig egy rossz (leginkább gonosz) nőt kell keresni a háttérben. Vagy a feleség, vagy az anya, vagy a nagyanya...valahol valami nagy bibi volt vagy van.

És ha a nő sérült, akkor van egy gonosz férfi? Mert akkor soha nem hibás senki.

Én sérült vagyok, mert apám az, ő azért, mert az ő anyja az, ő azért, mert az ő apja az...

"apám is egy undorító alkoholista volt"

Volt? Talán úgy született? Ha egy undorító alkoholista volt, akkor anyukád miért állt vele egyáltalán szóba és miért születtél te meg? Anyukád lehetett volna okosabb és inkább keres egy józan férfit.... Vagy mégsem volt undorító alkoholista, csak már jóval a születésed után VÁLT AZZÁ? És ha így történt, akkor vajon miért történt így? Mi váltotta ki azt, hogy az alkoholhoz fordult?

Szóval mi volt az ok???

Persze van olyan eset szép számmal, ahol egy normálisnak tűnő férfi egyszer csak bekattan és apukaként elkezd kocsmába járni a buta haverjaival.

De az esetek többségében inkább az a jellemző, hogy megromlik a jónak tűnő párkapcsolat, és a pár nem tudja megbeszélni ezt egymással, nem tudják megoldani, mert a másikban látják a hibát.

És bár általánosan kijelenteni nem lehet, de többségében a nő szokott megváltozni, a nő szokott elégedetlenkedni, és ő piszkálja a párját, hogy miért nem javul meg... (Mert a legtöbb nő belemegy a házasságba, csak hogy mielőbb elvegyék és gyereket szülhessen, és kezdetben eltűri, hogy a párja nem olyan, amilyen neki megfelelne. Szóval ahelyett, hogy keresne magának valót, inkább tűr, szerepet játszik, bájolog. Aztán pár év, megvan 1-2 gyerek, és akkor előtör belőle az igazi énje. Akkor elárulja magát, elárulja, hogy miket is nem szeret a párjában és mit szeretne, mivé változzon... És a férfi csak néz, és nem érti, hogy miért kellene neki mássá válnia, mikor eddig jó volt így, így ment hozzá, így fogadta el a felesége... A feleség pedig hajthatatlan, és előbb-utóbb már azt is képes a férj fejéhez vágni, hogy legalább a gyerekek kedvéért változzon már meg...... A nőnek egyszerűen nem jut el az agyáig, hogy nem lehet valakit megváltoztatni, főleg, ha már elfogadta úgy ahogy... hisz a házassággal elfogadta... A férj meg csak próbál magyarázni, próbál védekezni, és amikor már reménytelen, hogy bármit is elérhet és újra közös nevezőre juthat a feleségével, akkor:

-Akkor gyengébb jellem esetén a feleségével marad, de alkoholista lesz vagy egyéb rossz szokást vesz fel, egyéne válogatja. És ennek a vége előbb-utóbb válás lesz, mert úgy meg már, hogy alkoholista, főleg nem bírja elviselni őt a felesége, és kidobja. És ilyenkor a bíróságon nem az okról fognak tárgyalni, hanem az okozatról. Ok=a nő dilis megváltoztatási hadművelete, okozat=a férfi ivászata. Szóval a nő nem azt mondja majd a bírónak, hogy megakartam változtatni a férjemet, de nem sikerült, és szegényt az alkoholizmusba kergettem, ezért válni szeretnék, hanem azt mondja, hogy alkoholista lett a férjem, ezért válni szeretnék és nem tűröm, hogy a gyerekeim közelében legyen, a gyerektartást viszont követelem...

-Erősebb jellem esetén a férfi nem lacafacázik egy kompromisszumképtelen nővel, hanem ő maga adja be a válópert, és az is jellemző, hogy a gyereket is vinni szeretné. Csakhogy az idétlen magyar gyakorlat szerint, ha láthatóan nem él romlott életet az anya, akkor úgyis neki ítélik a gyereket... Ebből pedig a gyerek megintcsak azt szűri le, hogy az apja elhagyta őt... Főleg ha még az anyja az apja ellen neveli az a gyereket. Ez utóbbi pedig igen jellemző, és kicsi gyerektől akár a 20-23 éves nagy gyerekig nagyon befolyásolható az anya által...)

Most akkor ki a "normális" szülő? Aki szeretne békében élni a párjával és közösen nevelni a gyereket, de a másik megmérgezi a kapcsolatukat, vagy az, aki megmérgezi a kapcsolatot és kikészíti a másikat, hogy az véletlenül se tudjon részt venni az életükben, de ő maga szépen megvesz mindent a kicsi gyerekének?

No szóval Kérdező! Fiatal vagy még, nem biztos, hogy pontosan ismered a szüleid viszonyának alakulását. Lehet, hogy anyád, de nem biztos...

(Pl. én 38 éves vagyok, ugyan apám nem alkoholista, de elváltak. Mind a mai napig azt súlykolja anyám, hogy micsoda szemét volt apám, amiért itt hagyott minket... Gyerekként el is hittem, hogy apám szemét. Aztán ahogy nőttem és egyre jobban szenvedtem anyám személyiségétől, úgy 25 éves koromra nyilvánvalóvá vált teljesen, hogy apám nem szemétségből ment el. Anyám egy parancsolgatós nő, elvárja, hogy mindenki kiszolgálja, minden úgy történjen, ahogy ő szeretné, senki más érdekeit nem nézni, nem hajlandó semmiben engedni, ha mégis enged, akkor azt csak nagy hisztivel, ezen kívül mindenről tudni akar. Iszonyú vele egy lakásban élni... Nem csodálom, hogy ezt apám sem bírta sokáig. Főleg, ha anyám is eleinte játszotta a bájos és alkalmazkodónak látszó feleséget, s csak később jött az özönvíz... Szóval apám nem bírta. Kocsma helyett ő egy másik nőnél vigasztalódott... Lám-lám, apám is egy gyenge jellem, ahelyett hogy előbb elvált volna, előbb keresett másik nőt. Meg persze mivel már voltam én, ezért sem akart rögtön válni és próbálkozott volna még anyámmal kibékülni. Csakhogy anyám mikor megneszelte a másik nőt, akkor beadta a válópert. Eljátszotta a szegény megcsalt feleséget... Azután pedig eljátszotta a "normális édesanyát". Mert sajnos sosem volt jó vele élni... Vajon milyen lett volna apámnál, aki nem törődhetett velem??? Most már sejtem, hogy jobb lett volna. Most már átlátom felnőtt fejjel. Gyerekként azonban hittem az álszent anyámnak...)

A MIÉRTRE:

Talán a 60-as 70-es években jött ez a nagy őrület, hogy mindenki azt csinál amit akar, úgy él, ahogy akar, az egyén a fontos és nem a család, a közösség, mindenkinek joga van a szabadsághoz, szabad akarathoz, és senki nem hajlandó alkalmazkodni senki kedvéért, stb...

Hát ez lett az eredménye.

Egy jó kis kolerajárvány, vagy háború, vagy bármi tragédia, ami sok ember halálát okozná, az talán újra összetartóbbá tenné az embereket. Ennek hiányában a nagy kényelemben, pedig csak kevesek gondolkodnak... Sajnos.