Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogyan bírjam ki anyámmal?...

Hogyan bírjam ki anyámmal? Mit csináljak hogy ne váljak olyanná mint ő?

Figyelt kérdés

(Sok háttér információ miatt lehet hosszú lesz de kell hogy megértsétek)


Én egy 17 éves lány vagyok szüleimmel és nővéremmel élünk. Mellettünk pedig a mamámék laknak.

Anyukám gyerekkorában elég rossz lány volt, rossz tanuló, szófogadatlan stb. 14 éves még terhes is lett aminek abortusz lett a vége. Majd 19 évesen szintén váratlanul nem tervezetten becsúszott a nővérem mikor apukámmal együtt voltak de ebből házasság lett. Rá két évre megszülettem én. Nővérem a kedvenc volt és most is ő az a családban. Egyes egyedül apukámon érzem azt, hogy nem tesz különbséget közöttünk. Mikor nővérem kicsi volt mindig a mamáméknál volt és nagyon átszokott ott is aludt náluk hétvégente meg szünetekbe mikor nem volt ovi vagy suli. Emiatt anyukám úgy érezhette hogy az első lányát úgy mond részben elveszthette emiatt folyton velem volt. Én velük aludtam, folyton velem játszott. Nagyon szerettem őt. Aztán mikor nővérem és én is a saját szobámba szoktunk (ekkor nővérem kb 16 én 14 éves voltam) anyukám talán úgy érezhette, hogy vissza kapta a lányát és engem teljesen elhanyagolt. Mikor idősebb lettem 15 éves állandóan minden nap (TÉNYLEG minden nap) veszekedtünk. Folyton mindenért én voltam a hibás ha valamit én nem csináltam magam akkor az halálos bűnnek számított de ha a nővérem nem csinálta akkor mintha semmi baj nem történt volna "biztos nem volt rá ideje"

Depressziós lettem ezek után, pár hónapig bírtam majd elkezdtem magamat vagdosni...

Senki nem foglalkozott velem. Apukám egy olyan ember, hogy a suli ami érdekli a többi nem igazán neki csak az számít hogy tanuljunk rendesen és kész. Szóval vele ezeket nem tudtam megbeszélni.

Mikor 16 éves lettem összejöttem a jelenlegi barátommal aki kihúzott a depresszióból. Nagyon szeretjük egymást.

De anyámmal a helyzet nem változott a folytonos veszekedés, lebaszások ugyan úgy megmaradtak. Sőt amikor valami miatt összekapunk a barátommal ő hisztizik, sértődik meg emiatt. Tegnap is mikor elmentünk négyen apum, anyum, a barátom és én kirándulni (a nővérem a saját hapijával volt) kicsit összekaptunk a barátommal azóta anyám nem szól hozzám.

Sajnos ugyanolyanok vagyunk anyukámmal hirtelen haragúak, hisztisek, rossz természettel vagyunk megáldva emiatt a barátommal elég sokat veszekszünk ugyan úgy mint anyumék. Nem szeretnék olyan lenni mint anyám nem akarom, hogy a barátom úgy végezze mint apukám.

Tudom hogy ha az ember változni akar saját magának kell tennie érte de inkább tanácsokat kérni hogy ha úgy érzem hogy robbanni fog a bomba mit csináljak? Nem akarok ugyan olyan megkeseredett lenni az életben mint anyám.


2014. máj. 2. 16:45
 1/4 anonim ***** válasza:
Számolj 10-től visszafelé 0-ig. Majd nyelj egy nagyot és meg se szólalj.
2014. máj. 2. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
34%

Mi van itt, gyereknap??? Istenem, bár ennyi bajom lehetett volna gyerekként,most boldog lehetnék....

Gondolj arra hogy nemsoká kirepülsz.

2014. máj. 2. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Tanuld meg leszarni a dolgokat. Én mindig ezt teszem ha valaki elkezd nekem magyarázni ráhagyom ok nem idegesítem magam nem szólok vissza legyen neki igaza. Ha a barátom elkezd hisztizni vagy témát váltok vagy nem írok/mondok neki addig semmit amíg le nem nyugszik. Esetleg ha számolni akarsz megbonyolíthatod azzal, hogy 1000-től számolsz 13-asával visszafelé ez jobban eltereli az agyad
2014. máj. 2. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 tollan válasza:
Hát ez a két dudás egy csárdában eset.
2014. máj. 14. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!