Akik messzebb költöztek a szülőktől, milyen gyakran beszéltek velük, milyen gyakran látogatjátok meg őket? És ki kezdeményezi a beszélgetést, a telefonhívást?

Évente 2x2 hetet vagyok náluk. (Külföldön élek.)

Szinte kivétel nélkül minden nap beszélünk Skype-on.

Vegyesen hívjuk egymást..

Van hogy 1 hétig sem( ritka) inkább heti1-2 szer beszélünk

A szûleim mindig visszahívnak mer nayon olcsón beszélünk, vagy skypolunk..viberezünk

Személyes találkozó.

Legalább havi 1szer de inkább 2 havonta...

Anyósomékkal

Havonta egyszer beszélek 2-3 havonta találkozunk, a féjem 2 hetente, hetente beszel velük, én csak akkor ha van valami történés, vagy ünnep.

2 -es vagyok:

Egyébként nekem nagyon jő a ritka kontakt ellenére is a kapcsoatom a szüleimmel, bármi van akkor akár naponta is besélünk, de a szürke hétköznapokon nem mindig van idők sem beszélni, más beosztás szeribt dolozunk)

Mi 240 km-re lakunk a szüleinktől. Általában én telefonálok, minden nap, vagy minden másnap szoktam telefonálni. De ha 2 napig nem hívom anyukámat, akkor ő szokott hívni. Elhiszem, hogy rosszul esik, hogy maguktól nem keresnek, mindig rád várnak. Az meg elképesztő, hogy arra se voltak képesek, hogy felhívjanak, mikor édesapád kórházba került. Nálunk nagymamám ilyen, mindig panaszkodik, hogy már x napja nem hívtuk fel, nem érdekel minket, hogy mivan vele. De hogy ő felemelje a telefont, azt neem, mert drááága.. mintha nekünk nem ugyanannyiba kerülne.

Mi 2-3 hetente megyünk haza. Én szüleim egyszer voltak fent másfél év alatt, akkor is a diplomaosztóm miatt :) Najó, anyukám tavaly nyáron eljött egy hétvégére. De ők azért nem jönnek, mert egyszerűen unatkoznak, nem tudnak mit kezdeni magukkal egy 50 nm-es panelben. Meg van sok háziállatuk, akiket nem akarnak otthon hagyni hosszabb időre. Nálatok nem lehet, hogy ez a valódi oka? Mármint hogy nálatok unatkoznak.

Amúgy igazad van, nem tudom, hogy ez miért alakul ki a szülőkben, hogy elvárják, hogy mindig a gyerek keresse őket, a gyerek utazzon mindig haza őket meglátogatni.

(Bocsi, hogy ilyen hosszú lett.)

Húú, na ezért nem lépek le én még itthonról !!

Én is közöltem szüleimmel (19 éves vagyok), hogyha találok munkát nem akarok a nyakukon maradni, privát életet akarok magamnak kialakítani egy másik lakásban amit bérelek havonta.

A reakciót nem is mondom inkább, voltam én minden csak jó nem ezzel a beszólásommal.

Holott ha nekem lenne egy 19 éves (hát 19 évesen már felnőtt vagy) lányom/fiam, esküszöm támogatnám hogy a lábára álljon, és valamilyen szinten örülnék is hogy lépni akarna a nagy életbe, mert nem bújhat folyton a szoknyám alá, és én sem tarthatom el őt életem végéig, meg neki is lesz párja akivel együtt akar élni stb, szerintem lenne még mit felhozzak érveknek.

Lényeg : szerintem szüleid nem örültek neki hogy elköltöztél otthonról, és elég mocskos módszert használnak hogy a tudtodra adják... Én ezt meg is mondanám így kerek perec, hadd tudják meg. Kettőn áll a vásár, ők is keressenek b*sszus, ha van egy gyermekük, nem?!

Nekem kisülne a szemem ha nem beszélnék úgy hogy ne én keressem a gyerekem... Érdekes amúgyis a szülő logikák, na de ennyire...

Nekem sose volt szoros kapcsolatom velük, így eléggé ritkán találkozunk (14 évesen költöztem).

1,5 órányi út van köztünk (tömegközlekedéssel). Csak akkor hívnak ha kell valami (pénz, gyerekfelvigyázó az öcsémnek).

Szülinap, névnap, karácsony alkalmából meglátogatom őket, de eléggé... hm, ajánlatos gyorsan távozni.