Néha kikészít az édesanyám. Létezhet hogy egyszer valaha normálisan le tudok majd ülni vele megbeszélni bármilyen vitát?
Egyszerűen olyan, mintha nem is lenne benne "beszéljük meg" gén... Ha vitázunk valamin, akkor fújja a saját véleményét (ami néha hülyeség) és nem képes meghallgatni a másikat. Általában piti kis hülyeségeken kapja fel a vizet, és napokig nem áll velem szóba. Gyerekesen viselkedik. Teljesen mindegy, hogy igaza van, vagy nincs, néha már úgy megyek oda hozzá, hogy nem érdekel az igazam, bocsánatot kérek olyanért is amihez közöm sincs, csak hogy oldjam a feszültséget.
Ha én rontottam el valamit beismerem, és elnézést kérek érte. Ha azt merem mondani, hogy "ezt és ezt komolyan gondoltam és nem vonom vissza" akkor marad a harag. Nem fogja fel, hogy különbözhet a véleményünk, hogy van amiről másképp gondolkozom.
Soha az életben nem kért még tőlem bocsánatot semmiért. Akkor sem, ha nekem volt igazam. Ennyire nehéz lenyelni a büszkeséget néha? Én meg tudom tenni, pedig sokban hasonlítok rá. Néha felnőttebbnek érzem magam nála, pedig ő 40 múlt, én meg még csak 20.
Van aki hasonlóan gondolkozik mint édesanyám? El tudná nekem magyarázni hogy ez milyen gondolkodás?
Vagy van aki hozzám hasonló cipőben jár?
(Bunkó válaszokat nem kérek, kérdésekre szívesen válaszolok, azt viszont nem szeretem ha belemagyaráznak a témába nem létező dolgokat. Volt rá példa, ezért írom ide, hogy most ne legyen :) )
válasza:Ilyen típus, nem tudsz mit tenni.
Ha vitáztok, legyél okosabb, hagyd rá, amit csak lehet. Ez nem azt jelenti, hogy neked esetleg nincs igazad, hanem azt, hogy nem akarod a saját nyugalmad feldúlni egy vita miatt.
Olyanért viszont SOHA ne kérj bocsánatot, ami nem a te hibád. Ezzel csak az ő vélt igazát erősíted.
válasza: válasza:Lehet, hogy a változó kor, ha régebben nem volt ilyen. Vagy tekintélyelven nevelték, ő is ezt a mintát követi, és nem érdekli a korod.
Nekem akkor javult anyámmal drasztikusan a viszonyom, amikor 22 évesen elköltöztem. Azóta is remekül megvagyunk, pedig előtte mindennaposak voltak a konfliktusok. Remélem, nálatok is így lesz.
Nem beképzelt, ez biztos :)
Arra én is gondoltam, hogy ilyen téren még mindig gyereknek tekint, ezért nem hiszi el hogy nekem is igazam lehet. Én is bízom benne, hogy ha elköltözöm jobb lesz, csak attól félek hogy a költözés bejelentése is majd egy ilyen vitát szül, és majd úgy hagyom itt, hogy zeng a ház és megy az ajtócsapkodás. Párszor már vissza kellett fogni magam, hogy ne hagyjam itt és költözzek hirtelen a barátomhoz, de az részemről is meggondolatlanság lett volna.
Szíven szerint ráhagynám az egész dacoskodást, "hadd csinálja, majd észhez tér" alapon, de most még rá vagyok szorulva a segítségére. Az ő pénzéből élek ameddig nem találok munkát (most is keresem). Az ő főztjét eszem, ő mos rám, nem kérhetek semmit tőle ha haragban vagyunk...
Ez így önzőn hangzik, de nem annak szántam. Ha már lesz munkám könnyebb lesz gondolom, mert saját keresetből már saját magamat is fenn tudom tartani, csak most még szörnyen idegesítenek az ilyen veszekedések... most is éppen egy ilyen időszak van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!