Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Anya nem fogadja el a barátoma...

Anya nem fogadja el a barátomat - nővéremét viszont imádja, mit tehetnék?

Figyelt kérdés

Először is az első háromszög: én-anya-barátom. 16 és fél éves vagyok, barátom 22 és fél. 2 és fél éve 'járunk'. Anya már az elején is ellenezte a dolgot, felhozva, hogy egyáltalán miért barátkozok huszonévesekkel (a legtöbb barátom 20 feletti, egyszerűen így jött ki, nem szeretem a korombelieket több okból kifolyólag). Aztán folyton bántott engem - hogy pár hónap, és úgyis vége (ezt körülbelül 3 havonta benyögi már az elejétől...), néha kérdezget, hogy akár össze is házasodnék vele, HA kibírja a kapcsolatunk? Én meg mondom hogy természetesen úgy állok hozzá, hogy ha semmi se áll közénk, akkor még szép! Válaszképp pedig kinevet, hogy ilyen hozzáállással miért nem megyek egyből apácának, ki kéne próbálnom több fiút is! Mikor kérdezem tőle, hogy miért hagyjam el a biztos jót a bizonytalanért, ő csak a vállát vonogatja.

Néha beszélget a barátom és ő, rövideket, akkor úgy tűnik, nem is olyan nagy a baj. De ha a barátom ajándékot hoz neki fintorog, meg minek kell ilyenre költeni a pénzt meg stb. Barátom próbálkozik bevágódni, semmi rosszat nem tett ellene, és nincs rám rossz hatással, sőt, mellette végre kialakult bennem egy jövőkép, ami eddig lehetetlen volt, mert anya mindig csak leszólt. ("Soha ne legyél anya, ne csináld ezt, ne csináld azt, csak hajléktalannak leszel jó", stb) Családi képeken természetesen szó se lehet róla, hogy megjelenjen, neki kell fotóznia minket + nővérem aktuális barátját is, mintha ő a család tagja lenne. Szerintem ez megalázó.

A második háromszög: nővérem-anya-nővérem barátja. Talán már együtt vannak egy éve. Érdemes tudni, hogy a kapcsolatai sose végződtek szépen, és akármilyen pasijai voltak, anya mindhez jó pofát vágott, kölcsön adott nekik (a legtöbbet nem fizették vissza természetesen, rögtön utána eltűntek), mindnél már házasságot tervezgetett. Mostaninál is. Nincs bajom a fiúval, de mégis rosszul esik, hogy anya mindent megad neki és a nővéremnek, miközben a nővérem folyton oltogatja és megalázza anyát. A nővérem 10 évvel idősebb, mint én, de mindig is (15-16 éves korától kezdve) problémás pasikat hozott haza. Sokszor előfordult a korkülönbség is, 20 feletti időszakában már 5-10 évesek is.


Kérdem én: mit tehetnék? Tudom, anya félt. De azt nem így kéne kifejezni, szerintem, mert ezzel mindkettőket sokszor megaláz a család előtt, ha azt is figyelembe vesszük, hogy nővéremmel teljesen máshogy bánik. Tudom, ez csak tinédzser általános hisztijének tűnhet, de... nem az.



2014. júl. 3. 15:42
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
56%
Na most akkor miért is kellett lepontozni engem ha úgyis mindannyian azt írjátok hogy a nővér a kedvenc? Ez van. Más családban is van ilyen, nálunk is van. Egyszerűen nincs megírva sehol hogy egy anyának az összes gyerekét szeretnie kell. Nem alakult ki olyan kötelék mint a másikkal. Az már persze más kérdés hogy hogyan bánik a gyerekkel még ha nem is szereti. De akkor is ő a kedvenc ez tiszta sor.
2014. júl. 3. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
72%
11 Igazad van, egyrészt az első válaszadókat pontozzák leginkább, másrészt lehet, ha kicsit bővebben kifejtetted volna, akkor most nem lenne 0%, harmadrészt ne foglalkozz vele, mert lehet, hogy pár óra múlva felugrik 70-80-ra is a százalékod.
2014. júl. 3. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 A kérdező kommentje:

Volt hetedikben egy fiú barátom, akit egy ideig kedvelt, aztán bebeszélte magának, hogy járunk. Megutálta, pedig tényleg csak a barátom volt. Többet nem mehettem vele semerre.

Apa van, csak apa el is van nyomva azzal a lendülettel. Ő kicsit hasonló a barátomhoz; szeretne kedveskedni, de anya olyan undorító szavakkal alázza meg (család, barátok előtt), hogy én nem értem, eddig miért nem vált el. Szerintem neki alapvető problémái vannak a férfiakkal vagy nem tudom - de akkor nővérem fiúival miért kivételezne?


Nem roma a barátom. Rendes magyar ember, kitűnő gimnazista bizonyítvánnyal, jó főiskolán tanul, sokszor dolgozik is emellett. Ezt azért értékelhetné anya, a koromban ennél jobb szituációjú fiút nem találnék, hát még olyat, akit ennyire szeretek.


6-os: Ezek a verziók elképzelhetőek, de anyánál nem lehet nyíltan rákérdezni semmire. Egyszer kérdeztem meg tőle, hogy ugyan mi baja van vele, és erre rávágta, hogy: semmi, kedveli. Szerintem nem normális, hogy egy egyenes választ nem tud adni a saját lányának, csak félrebeszél vagy hazudik.

2014. júl. 3. 19:17
 14/17 anonim ***** válasza:
78%

Én valamilyen szinten megértem anyukádat. Te most vagy 16 éves, akármennyire is nem tetszik gyerek vagy még mindig. A kapcsolatod 13,5 évesen kezdődött ezekszerint egy 20 évessel. Ettől a legtöbb anya, bizony kiborult volna. Oké, két éve együtt vagytok komolyan gondoljátok, szóval a srác mentségére legyen mondva, hogy nem használt ki téged, de akkor is érthető anyukád aggodalma. Félt téged, igenis. Túlzásba viszi ezt persze, túl erőszakossá válik, viszont érthetőek az indítékai. Az, hogy 2 éve együtt vagytok, és valamikor majd szeretnétek összeházasodni nem sokat jelent jelenleg. Ezek kamaszos vágyak. Majd ha együtt vagytok, 5-10 év múlva is, akkor persze összeházasodtok, de addig még sok víz le fog folyni a Dunán, úgyhogy ne lepődj meg, hogy anyukád nem veszi túl komolyan a terveiteket. A nővéred hiába van 1 éve a párjával, házasságot terveznek, ami az ő esetükben már ténylegesen komoly szándékot jelent. Anyukád valószínű úgy van vele, hogy elfogadja a döntését, hiszen a nővéred már felnőtt nő, így anyukád nem teheti meg, hogy beleszól a választásába, netán kiutálja a választottját.

Szerintem ne foglalkozz anyukád megjegyzéseivel. Elhiszem, hogy rosszul esik, de nem ér annyit, hogy tőrődjél vele. Az, hogy a barátod a család életébe jobban bekapcsolódjon a te dolgod, neked kell ezt egyengetni. ELőbb utóbb, majd ha az idő titeket igazol anyukád is nyitni fog felé.

2014. júl. 3. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 A kérdező kommentje:

14 múltunk mikor összejöttünk, de ez igazából részletkérdés, nem változtat túl sok dolgon.

Megértem, hogy félt, csak kissé rosszul tálalja ezt. Amúgy lehet félreérthetően írtam a kérdésben, nem a nővérem tervezget minden férfival esküvőt, hanem anyám! Teljesen uralni akarja az életünket.


Amúgy köszönöm az eddigi válaszokat.

2014. júl. 3. 19:30
 16/17 Borosta2 ***** válasza:
0%
Erre van egy bevált módszer mondjuk én pont az ellenkezőjét csináltam mindig nőket vittem haza ilyen 1 éjszakás jelleggel a lényeg odamész hozzá amikor problémázik a szemébe nézel és lágyan megkérded " Anya golyót akarsz?" ez biztos utána le fog rólad szállni mert ugyebár most te vagy "Anyuci kicsi lánya ezért sokkal jobban félt mint a nővéredet"
2014. júl. 4. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 Borosta2 ***** válasza:
vagy ha anyád nagyon okoskodik vigyétek el jó kis Rammstein koncertre biztos örülni fog neki ha másra nem jó legalább be fogja látni hogy a pasid félt és megvéd
2014. júl. 4. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!