Hogy értessem meg vele, hogy mi sosem leszünk igazi család? Miért kell ennyire erőltetni ezt?

Nemrég költöztünk be az új házunkba. Anya, az új vőlegénye, az öcsém, a pasi fia és én. De anyáék úgy viselkednek, mintha megőrültek volna.

A srác 17 éves, maga a két lábon járó balhé, mindenkivel bunkó, lekezelő, mindenkit próbál manipulálni és provokálni, semmit nem vesz komolyan. Külföldről, az anyukájától költözött ide, mert csinált valamit, amitől az anyja és a mostohaapja teljesen kiakadt rá. Úgy viselkedik, mintha a világ közepe lenne, túlságosan magabiztos és tudja, hogy bármit elér, amit akar. Most is elment a Szigetre, azzal a szöveggel, hogy muszáj kieresztenie a gőzt, de ő azt teszi 2-3 naponta.

Ráadásul totál rám szállt.

Anya folyamatosan családi programokat szervez, ahol úgy viselkednek, mintha mi egy nagy, boldog család lennénk. Az öcsém azt kérdezgeti, hogy akkor most neki új apukája lesz-e és hogy apa is ideköltözik-e majd és azt hiszi, hogy neki most lett egy bátyja, pedig ez egyáltalán nem így van.

Aztán itt van anya vőlegénye, aki azt hiszi, hogy a drága ajándékokkal és azzal, hogy mindent megengedne nekem, amit anya nem, könnyebben megszeretem majd.

Annyira erőltetik ezt a családosdit, hogy az már fárasztó. Szerintem egyedül az öcsém élvezi ezeket, a srác általában vagy a telefonját piszkálja, vagy engem, esetleg másokkal flörtöl, ha nyilvános helyen vagyunk. Én meg általában imádkozom, hogy megnyíljon alattam a föld.

Hogy mondjam meg anyának, hogy ez túl sok és felesleges is?

Nem szeretném megbántani, de ez így nem jó.

16L