Anyukám miért ilyen és mit tehetek, hogy béke legyen?

Engem (19) és a nővéremet (22) anyukám 9 éves korunk óta nevel egyedül, mert apukám meghalt. Soha nem voltunk jó testvérek.

A nővérem kicsi korától kitűnő tanuló volt és hetedikes korára felvették a gimibe. Én mindig inkább csak négyes, vagy közepes tanuló voltam, de én is ugyanabban a gimiben tanultam, csak én nyolcadik után. Érettségi után a jogi egyetemen tanult 2 évig felsőoktatási szakképzés címen, mint jogi asszisztens, majd annak a befejezése után fél év kihagyás után nekivágott a nappali tagozatnak is. Én most jelenleg szintén felsőoktatási szakképzésen tanulok, de én a befejezése után (még egy évem van) nem tervezem, hogy tovább megyek diplomázni.

Amíg apukám élt, addig mindenki tudta róla, hogy engem jobban szeretett. A nővéremmel mi olyanok vagyunk, mint a föld és az ég: én már kicsi koromban is szerettem segíteni,míg a tesóm már akkor is azt szerette, ha vki állandóan kiszolgálta és nem kell semmit sem csinálnia.

Apukám halála után anyámnak lett egy élettársa. Mi egy emeletes házban élünk, ahol a nagymamám az alattunk lévő szinten lakik, de nem volt teljes a boldogságuk, mert a mamám állítólag kutakodott a dolgaik között, így hát elhatározták, hogy építenek a hapsi szüleinek telkére egy kisebb házat, ahol majd úgy élhetünk, mint egy "nagy boldog család"...de ugye ahhoz pénz is kell. Apukám halála után én is és a nővérem is kaptunk 1-1 millió forintot, mint örökséget. Anyukám vett fel hitelt, továbbá leemelték a számlánkról az örökséget, hogy "majd visszakapjuk". Mire elkészült a ház kiderült, hogy anyámat végig megcsalta, így ők szét is mentek.

A nővérem a felsőoktatási szakképzés első évében megismerkedett valakivel (nem az iskolából), akivel úgy határoztak, hogy összeköltöznek. Ez a második év előtti nyáron meg is történt. A párjának volt munkája. Anyukámmal megbeszélték, hogy amíg a nővérem nem kezd el dolgozni, addig havonta ki fogja őket segíteni és ha bármire szüksége lenne a nővéremnek mondjuk az iskolához, akkor abban is támogatni fogja. Amikor összeköltöztek, akkor egy ideig kéthetente járkáltak haza hétvégente és minden egyes alkalommal úgy indultak vissza Pestre, hogy anyukám legalább 8000 Ft értékben bevásárolt nekik.

A nővérem természete és neveltetése lévén nincs tisztában a pénz értékével. Kicsi korában megtanulta (de mondjuk ebben anyámék is hibásak voltak), hogy ha nagyon sír és nagyon hisztizik, akkor megkap mindent, függetlenül attól, hogy az mennyibe fáj. Apukám enyhén szólva munkamániás volt, ezért ez akkor még nem okozott akkora problémát.

Annak az évnek decemberében a nővérem párjának munkahelyén leépítés volt, így ő munkanélküli lett. Anyukám ekkor volt, hogy odaadott 70000 (!) Ft-ot egy hónapban, mivel kettejüket kellett eltartania, mivel a srác anyjának "nincs pénze". Hozzátenném, hogy az ő anyja és az enyém is munkahelyről szerzi a pénzt, nem pedig az égből potyog a fejére. A srác állítólag lázasan munkát keresett, de mindegyikkel volt valami kifogásolni valója. A nővérem egy idő után megunta ezt és hazaköltözött pár hétre, de miután a srác anyja végre talált neki munkát, már költözött is vissza, hogy ő "önálló és független életet élhessen" (ezek az ő szavai). Miután visszaköltözött továbbra is rengeteg pénzt adott nővéreméknek. Hetente 4x-5x a KFC-ben vacsoráznak, ami nem olcsó, pláne ahhoz, hogy egy 110 kilós jóllakjon. A visszaköltözés óta kb évente járkálnak haza és már csak akkor hívja telefonon anyámat, ha pénz kell neki. A 2 éves képzés elvégzése után fél évig otthon volt, mert gyakorlat nélkül nem vették fel sehova sem, de "ő csak irodában hajlandó dolgozni, ahol nem az a munkája, hogy kávét főzzön".

Én 2 alternatívát találtam ki arra, hogy anyám miért tűri ezt: vagy mert ki akarja tölteni az űrt, hogy az apja kevésbé szerette, vagy mert a nővérem anyukámon próbálja behajtani az pénzét. Anyukám a volt élettársával a mai napig tartják a kapcsolatot, de anyukám próbálja behajtani rajta a tartozásait, ami sikerül is, csak apró részletekben. Már visszakapott kb 600000 Ft-ot, de csak elszórja mindenféle kis hülyeségre. Egyszer egy hétvége alatt elvert 220000 Ft-ot és nem tudjuk, hogy mire.

Eredetileg abból a jogi egyetem valamennyi félévet akarta kifizetni, a többit pedig a saját megkeresett pénzéből akart finanszírozni, ezért is kezdte el a nappali szakot levelezőn. Kb két hónapja találtam neki munkát, amit még szívesen csinál is.

Most szeretnék egy kicsit magamról is beszélni. Én mindig is apás voltam, így apukám elvesztése nagyon fájt. A nővérem jelenlegi viselkedése engem nagyon felidegesít és én szégyellném magam, ha ilyen lennék. Diákmunkásként dolgozok, ami zsebpénznek jól jön és félre is tudok tenni belőle, de már azt se szeretem, ha anyukám csak úgy vesz nekem egy pólót. Abból a pénzből el tudom látni magamat, nem kell költőpénzt kérnem. A párommal 1,5 éve vagyunk együtt és már tervben van az összeköltözés, csak amíg suliba járok, addig nem hiszem, hogy az ő és az én diákmunkás pénzemből tudjunk lakni egy albérletben. Láttam anyámon, hogy mennyire szenved időnként, hogy időnként honnan szerezzen pénzt, de tőlem nem fogad el semennyit.

Az igazi probléma amiért írok, az az, ahogy anyukám viselkedik. Anyukámról tudni kell, hogy ha veszekedünk, akkor előveszi a több évvel ezelőtti hülyeségeimet is, de én ezt nem szeretem hallgatni. Ez lehet talán az oka annak, hogy én nem nagyon mesélek neki arról, hogy mi történt velem, vagy hogy mit csináltam és baj esetén sem szoktam gyakran hozzá fordulni elsőként, mert nem tudom, hogy évekkel később mi kivetni valót fog találni benne.

Azt már a barátom is megjegyezte, hogy tőlem többet vár, mint a nővéremtől és hogy szeret belém kötni. Ha tudom, hogy hosszabb ideig kettesben fogunk maradni elönt a félelem, hogy mi kivetni valót fog megint találni bennem. Nem durva dolgokra kell gondolni, csak mondjuk olyanokra, hogy "nem volt más nadrágod, amit felvehettél volna?", de nekem valamiért rosszul esnek, de csak ha tőle hallom. A barátomat nem igazán kedveli és ha elhibázik valamit, akkor azt is képes hónapokig emlegetni nekem és rengetegszer utal rá, hogy ő nem járna vele. Közeli barátaim nem igazán vannak, mert a gimi után szétszéledtünk és nem igazán tartottuk a kapcsolatot, szóval nekem a párom a mindenem. Anyukámban az is zavar, hogy a nővérem hülyeségeit úgy kezeli, hogy előadja a családnak, hogy milyen hülye (de persze erről a tesóm nem tud) és ennyiben hagyja. Nem emlegeti neki, nem idegesíti vele.

Már gondoltam rá, hogy megbeszélem vele ezeket a dolgokat, amire ma akartam sort keríteni egy kisebb veszekedés alkalmával, de amikor előadtam a problémámat, hogy velem állandóan csak kötekedik, arra azt volt a válasza, hogy ha úgy érzem, hogy csak kötekedni tud, akkor inkább ne is beszélgessünk és rám csapta az ajtót.

Terv szerint már csak kb 1,5 évet laknék itthon. Teljesen rendbe hozni a dolgokat tudom, hogy képtelenség, de hogyan érhetném el azt, hogy a hátralévő időben békén hagyjon? És azt is szeretném tudni, hogy vajon miért ilyen. A válaszokat előre is nagyon köszönöm.