Valóban az én hibám, hogy édesanyám teljesen elfordult tőlem?

Édesanyám egyedülálló anyaként nevelt fel. Nem voltunk gazdagok, de mindenem megvolt, amire szükségem volt. Nagyon jó kapcsolatunk volt, mindent elmondhattam neki, bármiről tudtunk beszélgetni. 2 éve azonban megváltozott minden. Megismertem az első szerelmemet, anya viszont ellenezte a kapcsolatunkat, minden ok nélkül. Szét is mentünk miatta a sráccal. Aztán ismét jó volt minden, mert csak anyuval mentem mindenhova. Közbe neki lett egy futó kapcsolata, ami tavaly télen csúnya véget ért. Azóta anya depressziós lett. Minden erőmmel azon voltam és vagyok is hogy segítsek neki, de nem megy. Közben lett egy párom, akit szintén nem visel el. Állandóan azt vágja a fejemhez, hogy én nem foglalkozom vele, mert nekem csak a párom létezik, ő meg a fél életét arra tette fel, hogy engem felneveljen és hogy miattam volt mindig is egyedül. Ha a párommal megyek valahova, megsértődik hogy vele nem foglalkozok, napokig nem szól hozzám ha náluk alszom. Állandó jelleggel azt hajtogatja hogy én vagyok az az ember akiben a legnagyobbat csalódott élete során. De nem értem hogy miért. Egyszerűen úgy érzem hogy a saját anyám nem visel el maga mellett csak megtűr. Kezdek összeomlani. Volt róla szó, hogy a páromékhoz költözök, tárt karokkal várnak a szülei is, de attól félek, ha megteszem ezt a lépést anyám soha a büdös életbe nem fog hozzám szólni. Mégis mit tegyek, hogy normalizálódjon a kapcsolatunk?

21/L