Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Miért nem tudnak megérteni...

Miért nem tudnak megérteni engem, hogy munkahelyügyileg semmit nem szeretnék változtatni?

Figyelt kérdés

29 éves vagyok, hegesztő szakmunkás állást töltök be napi 12-14 órában. A középiskolai éveim alatt volt szerencsém több bizonyítványt, képesítést is szerezni, kétféle informatikus, négyféle gépész (épület-, agyagmozgató- stb.) és kétféle hegesztői végzettséggel rendelkezem, emellett nagyon érdekel az informatika, programozás, tervezés, rajzolás hobbi szinten.


De egyszerű hegesztőként dolgozok évek óta. Eleinte úgy volt, hogy középiskola után átmeneti munkahely lesz a mostani, de aztán megszoktam és már egyáltalán nem tudnám magam elképzelni más szakmában és legfőképpen magasabb pozícióban. Elviekben meglenne hozzá a tudásom, de nem fogok teperni, meghunyászkodni, senkinek sem akarom a talpát vagy a fenekét fényesre nyalni pár tízezer forint pluszért. Én ezt megalázónak tartom.


Korábban azon voltam, hogy hátha a cégen belül feljebb tudok kapaszkodni a ranglétrán, de akkoriban nem láttak bennem lehetőséget, most meg már nem érdekel. Többször szóltak már a kollégáim, hogy az üzemben, ahol dolgozok, az itt zajló folyamatokat kristálytisztán átlátom, és a képesítésem szerint is lenne esélyem az üzemben egy amolyan "kisfőnöki" pozícióra, és legalább megkérdezhetném a főnökeimet, hogy látnak-e bennem valamit erre a pozícióra.


Nem tud érdekelni, mert valójában egyáltalán nem vagyok tisztában a képességeimmel, és nekem nem hiányzik, hogy napi szinten szívják a véremet.


Ami otthon zajlik, az meg felér egy külön misével. Lassan évek óta, megrögzötten, minden áldott nap azzal cseszegetnek otthon, hogy miért nem hagyom ott ezt a munkahelyemet, és miért nem keresek egy normális, irodai, vagy legalábbis kevésbé koszos munkahelyet? Mindig megkapom, hogy a sok képesítésemet, bizonyítványomat ki se használom, és nekem nem ez van megírva, hogy 40-50 éven keresztül egy asztal fölött kelljen roskadjak és húzogatnom kelljen a varratokat. Nap mint nap látják, hogy eléggé koszosan megyek haza, és szerintük ez nem nekem lenne való. A szüleim sokkal többet látnak bennem.


De most őszintén! Eléggé érdekel az informatika, de ezzel mit kezdjek? Hol tudom hasznosítani? Gyakorlatilag semmi informatikai referenciám nincs, és így eleve esélytelen lenne bárhol is. Tanuljam meg valamelyik komolyabb szoftver (AutoCAD, Adobe termékek stb.) használatát? Az megint évekbe kerülne, hogy a nulláról kitanuljak egyetlen szoftvert, és az sem biztos, hogy kamatoztatni tudnám.


Néha éreztem már azt, hogy valóban nem jó ez így nekem, és néhányszor ábrándoztam is arról, hogy vajon milyen lehet egy kulturált munkahelyen, például egy komoly tervezőirodában dolgozni, de az álmodozásnál tovább nem jutottam. Egyébként is ha jelentkeznék valami komolyabb munkahelyre, mégis mit tudnék felmutatni? Azt a hat évet, amit hegesztőként lehúztam egy - szó szerint - retkes munkahelyen? Ez nem így megy! Egy nyamvadt hegesztőért nem kapkodnak referencia nélkül egyetlen komolyabb munkahelyen sem!


Aztán mindig visszakanyarodok oda, hogy jó ez nekem, ha eddig kibírtam, ezek után is ki fogom.


2014. okt. 8. 20:35
1 2
 11/18 A kérdező kommentje:
Hm, egész érdekesek a nők véleményei erről. Azért köszönöm!
2014. okt. 8. 21:31
 12/18 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem a munkáddal nincs baj. Ha valaki hegesztőként boldog akkor legyen úgy. Veled az a baj, hogy túlzottan sötéten és negatívan látod a dolgokat. Nem minden ilyen rossz a életben. Ha nem próbálod meg, sosem fogod tudni, ha nincsenek további ambícióid és így gondolkozol mindig akkor nem leszel boldog az életben.
2014. okt. 8. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
100%
Amúgy szerintem nagyon szép dolog, hogy ennyi képesítésed van, én azt se tudnám hogy örüljek, ha nekem ennyi lenne. :D Ne hagyd annyiban a dolgot, ha már ilyen szépen elindultál.
2014. okt. 8. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
100%

"hegesztő szakmunkás állást töltök be napi 12-14 órában."


Tudod, 29 évesen a férfiember még erős, mint a bivaly, meg sem kottyan neki. Hóban, fagyban, fent az állványon, kit érdekel, meg sem kottyan.

Aztán telnek az évek, a test lassan, de biztosan elhasználódik, és 50-55 évesen ott leszel, hogy a nyugdíjig még van 15 éved, de heti 3x jársz a reumatológiára injekcióztatni, konkrétan egy darab roncs vagy, és ha jön a hidegfront, akkor kínodban már csak ülve tudsz állni.

Ha van lehetőséged, tanulj, lépj feljebb, a CAD / CAM vagy a hegesztőmérnök kimondottan jó ötletnek tűnnek.

2014. okt. 9. 03:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:
32%
Jó ez, nem mindenki vágyik karrierre. Nekem is van több végzettségem is, mégis inkább a nyugodt, stresszmentes munkát választottam. Az a nő, aki meg az alapján választ párt, hogy mik az ember ambíciói, bekaphatja! :D
2014. okt. 9. 07:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
68%

15


Nem a mik, hanem hogy van-e


Tudod ennek a hiánya mást is feltételez..

Kb az ambíció annyira fontos, mint a türelem, megértés..( jah az a nő is bekaphaja, aki türelmes, megértő férfire vágyik?--- persze most kiemeltem 2 tulajdonságot, amit általában elvárnak a nők)


Tehát mégegyszer kiemelnem, mit többen is tettük, hogy nem a hegesztő állassal van baj, hanem a hozzáállás miértjével..

Nekem a kérdező lustának tűnik váltani..".inkább nem csinálom, nehogy véletlenül több bajom legyen, jó ez így" magyarul túl kényelmes váltani.... A komfortzónája egy gombostűnyi...

Pedig ő sem úgy kezdett neki ennek a munkának, hogy ez a célja..csak átmenetinek választotta.



Egy jó pont... Ha megnősül nem fog elválni ha rajta múlik, és félremenni, mert az túl sok altozással, és túl sok erőfeszítéssel járna..ez jó

;)

2014. okt. 9. 07:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
48%
A 15-ös sem kellene, mert az meg értelmezni nem tud. :D Azt írtam, az a baj, hogy NINCS ambíciója, nem pedig, hogy nem egy konkrét ambíciója van...
2014. okt. 9. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:
17%
Ugyan, csak max. munkahelyi ambíciói nincsenek, de attól még egyéb területen biztos vannak tervei, mint mindenkinek (család, gyerek, ház, stb..).
2014. okt. 9. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!