A szülők beismerik magukban, ha a felnőtt gyerekükön észreveszik, hogy rosszul nevelték/félrenevelték?

Kérdező, a szülő is csak ember, tehát van ilyen is, meg olyan is... létezik olyan, aki képes belátni a saját hibáit és akár bocsánatot is kérni érte, és létezik olyan, amelyik erre soha sem lesz képes mert nem elég intelligens hozzá, még 80 évesen is csak a magáét motyogja...

A tévedés, hiba belátása, és a bocsánatkérés intelligencia kérdése, nem attól függ, hogy az illető szülő-e vagy nem.

Az én anyám akkor kapott észbe, miután idegösszeroppanást kaptam. Soha nem engedtek sehova, sem sportolni, sem bulizni, sehova. Aztán már próbáltam belenyugodni, ergo saját magamat kényszerítettem a helyzet elfogadására. Mivel elköltözni nem tudtam, mert tanultam. Minden este sírva aludtam el. És megtörtént a baj. Akkor anyuék már sírva könyörögtek, hogy menjek, pasizzak, éljek, bulizzak. Csak hát sajnos nem ment. Pláne, hogy az önbizalmam egyenlő volt a nullával. Depressziós lettem, de felálltam. Ott hagytam az egyetemet, elvégeztem egy 2 éves tanfolyamot, és amint kikaptam az első fizetésemet, kerestem egy albérletet, és új életet kezdtem. Megismerkedtem önmagammal, azzal a nővel, aki valójában vagyok, akit éveken át elnyomtak.

Nem értem, minek vállalnak gyereket olyan emberek, akik igazából csak egy játékbabát akarnak. Attól, hogy egy fiatalt a szülei tartanak el, illene érző emberként tekinteni rá, nem egy robotként, aki azt csinál amit a szülő mond. Aztán meg amikor a gyerek tényleg lelki ronccsá válik, meg elmenekül otthonról, a szülő bármit megtenne ,de már késő. Nem azért kéne gyereket csinálni ,hogy 'megmondjam neki mit csinálhat amíg az én kenyeremet eszi'.

Anyósom egyszer bevallotta nekem hogy egy nevelési kudarcnak érzi a páromat. Ez még akkor volt mikor velük lakott és semmiben nem segített otthon, sokat veszekedett velük. Viszont amióta elköltözött és végre felelősségteljes felnőtt életet él velem, azóta anyósnak megváltozott a véleménye. Apóst még puhítani kell, de a haverjainak titokban mondogatja hogy nagyon nagyon büszke a páromra.

Mást nem tudok mondani, biztos van ilyen is meg olyan is.

Ezek a szülők életük végéig agresszorként élnek,és ugyanúgy lelki terrorban próbálják tartani "gyereküket".Vannak szülők,akik mártírkodnak(például az enyémek is),és nem értik,hogy miért beszélek velük kevesebbet.

Az én szüleim sosem fogják megérteni,hogy ők neveltek olyanná,amilyen vagyok.Nálam az is "komplikációt" okoz,hogy örökbe fogadtak,és így hangsúlyozzák is plusszban azt,hogy én hálával tartozok nekik,mert hogy senki másnak a vérszerinti szülei nem adnak meg ennyit a gyereküknek,mint ők nekem.

Tekintsünk ebbe bele kicsit kritikusan!:Rendben van,hogy hálával tartozok nekik azért,hogy tető van a fejem felett,és egy saját szobám is van,amit 2007-ben újítottunk fel(ez nem az én kívánságom volt),csak már szükség volt felújításra(a festék kopott volt,szőnyegpadló volt,meg néhol penész,ami nem egészséges),és saját ágyam sem volt éppen itt ebben a szobában(amikor a szobába költöztem tőlük,akkor itt egy bordó kanapé volt,és azon aludtam pár hónapig,talán fél évig).

Kényelmetlen volt már a helyzet,és ezért felújítottuk a szobát.Ők lent is felújítottak mindent,aztán az ő szobájukat.Persze a felújításban lent csak annyi fért bele,hogy kifestették a konyhát,étkezőt,később a nappalit,meg vettek egy konyhabútort.Ezt mindet 2014 nyarán fejezték be.

Nekem nem sok étel kell,pénzt se költenek annyi sokat rám.Használt laptopom van,előtte 6 évig volt egy másik laptopom.(6 év használat után az a laptop nem bírta tovább),holott nem csináltam vele semmi olyat.

Ruhám sincsen egyetlen márkás sem,cipőm sincs márkás,de NEM IS KELL!

Egy gyereknek,illetve egy tinédzsernek(én már inkább érzem magam felnőttnek) arra van szüksége,hogy legyen mögötte egy biztos családi háttér.Ez jelenti az anyagi eltartást,amíg a felnőtt önállóvá nem válik(itt persze bele kell adni a költségekbe,amint lehet),és támogatni kell a gyereket/fiatal felnőttet,amíg csak lehet lelkileg.

A nevelés valóban nem könnyű feladat,de nagyon fontos jól nevelni egy gyereket ahhoz,hogy egészséges,harmonikus,boldog,sikeres felnőtt legyen belőle.

A szülőktől is le kell válni érzelmileg!

ÉS A HIBÁKAT EZEK A SZÜLŐK NEM FOGJÁK ELISMERNI,SEM PEDIG FELISMERNI!

Erősen ajánlom Susan Forward-tól a Mérgező szülők című könyvét!:)

Szerintem soha nem ismernek el ilyesmit a szülők.

Környezetemben nem egy agresszív barom állat szülő van, aki addig verte a gyerekeit amíg erősebb volt náluk.

De ő egy szent, egy csodás mintaapa.