Miért csalódnak a szülők a felnőttkorba lépő gyermekeikben? Miért tojnak a szülők, nagyszülők fejére?

A legidősebb fiúnk, félbehagyta tanulmányait és összeköltözött egy nem éppen ideális lánnyal. Nincs túl jó véleményünk róla, de ezt soha nem vetjük a szemére, vagy fiúnkéra.

Nem tudjuk, mit szeret benne. Nem szép, sőt, ronda a szentem. (legalább 120 kiló) Pedig fiúnk mindig a szép lányok felé tendált. Bizakodtunk, hátha a belső értékeke miatt... de nem így van, hiszen a lány lusta, igénytelen, trehány. Évekig nem dolgozott, most is csak ímmel-ámmal jelképes fizetésért. A fiam keresetét, viszont nagyon profin költi. Ezt a gyermekünket évente kb. 4x látjuk.

Nagyobbik lányunk viszont az örökké tanuló szingli mintapéldája. 26 éves, de mintha soha nem akarna felnőni. Gimnázium, főiskola, majd egyetem, jelenleg mesterdiploma... Állandó haverok, buli, Fanta (néha pia)... A kollégiumi haverok jelentik neki a családot. :-( Végre részmunkaidőben dolgozik is.

A legnagyobb bánatunk, hogy férfit nem látunk mellette. Próbálkozott, de ... szóval barátnői vannak. Nem jelentette még be, de minden arra mutat, hogy azok társaságát keresi.

Másik fiúnk a szakmunkásig vitte, érettségi előtt otthagyta az iskolát. De szakmáját sem hasznosítja, biztossági-őrként dolgozik. Szerintem "leszaromtablettát" szed marékszámra. Semmi nem érdekli. :-(

Kisebbik lányunk a középiskola után szakmájában dolgozik. De ő is annyira megkeseredett, hogy azt nézni is szőrnyű. :-( Őt értem meg a legkevésbé. Dolgozik, éli világát, szereti amit csinál, mi a fene baja van? :-o Sajnos ő nagyon csendes, szótlan típus. Szeretnék segíteni neki, de nem tudom, mit szeretne.

Tulajdonképp, nem is tudom, miért tettem ki ezt a kérdést. Talán egyszerűen ki akartam írni magamból.

Nem így képzeltük el az életüket. Rossz látni, hogy nem boldogok, és ezért minket is letojnak, hanyagolnak. :-(