Idősebb szülők! Hogyan élitek meg, hogy a fiatal felnőtt gyereketek önszántából külföldön vállal munkát? Mi a legjobb érv, ami enyhít a fájdalmatokon?

Nekem semmi problémám em volt azzal, hogy a gyerekem önálló életet él.

Az nem sokat számít, hogy "csak" az ország másik felén, vagy külföldön, ez az ö döntésük, az ö életük.

Ma, amikor van internet, a kapcsolattartás nem nehéz, akár naponta tudunk egymással kommunilálni (mégha ezt nem is tesszük, mert már nem gyerekek, akiknek naponta "kell" az anyuka)

Én nem vagyok még nagyon idős, de támogatom a gyerekem az elhatározásában, örülök, hogy jól érzi magát kint.

Bár igaz, bízok benne, hogy haza fog költözni, de ha nem így lesz, nekem akkor is csak annyi a fontos, hogy neki jó élete legyen, elégedettnek, boldognak szeretném tudni, látni. Számomra fontosabb az ő boldogsága, boldogulása, mint, hogy én mit érzek, mennyire hiányzik.

Bar en a masik oldalon vagyok, de

Amikor anyukam fiatal volt a 60as evekben, elkoltozott a szulofalujabol egy nagyvarosba, kabe 60 kilometeres tavolsagra. A szuleivel csak levelben tudta tartani a kapcsolatot, es eleg ritkan irtak mert korulmenyes volt.

Mi most ezer kilometerre lakunk egymastol, minden hetvegen skype-olunk, videon beszelgetunk ameddig akarunk, ha az unokaja mutatni akar neki valamit, megmutatja. Ha valami surgos van ir egy emailt, folyamatosan kap kepeket, videokat.

A vilag osszement, nincs ezzel semmi gond SZVSZ.

Nekem ez semmiféle törést nem okozott. Az lett volna a gond, ha nem akarnak önállósodni, a saját útjukat járni. Ez az élet rendje. Segítem őket, amiben csak tudom és olyan sűrűn tartjuk a kapcsolatot, ahogy tudjuk, illetve igényeljük. Nekem az a lényeg, hogy ők boldogok legyenek és megtalálják a számításukat, ha ez meg van, akkor számomra a leválás semmiféle fájdalmat, sokkot nem okoz.

Élem a saját életem, becsülettel felneveltem őket, most már én is gondolhatok magamra.

Az első karácsony nélkülük, azt hittem, nem élem túl.

Túléltem.

Eszemmel tudom, itthon nem élne olyan jól, mint külföldön.

De mégis, rossz érzés, hogy messze vannak. Tudom, ma már nincsenek távolságok.

Régen csak úgy haza szaladtak, vagy én vittem valami finomságot nekik.

Azóta nem eszem Túró Rudit. Tudom, egyik lányom nem jut hozzá ahol van, pedig imádja.

Első zserbó sütésemnél, amikor már nem voltak itthon, potyogtak bele a könnyeim.

Ezeket nem mondom el nekik. Nem is lenne értelme, hiszen miattam, miattunk ne jöjjenek haza.

Szóval, én nehezen viselem.

Anyukám nehezen viseli, főleg az eleje volt nehéz, mert két kicsi unoka van, akikkel addig minden nap találkozott, játszhatott, most meg negyedévente egyszer.

Azért a skype nem ugyanaz, mint megölelni őket.

De amint lehet, hazamegyünk, nagyon kellett a pénz, nem lehetett kihagyni a lehetőséget.