én mikor kicsi voltam kb. :1-2hónapos "anyám"elhagyott! Most 13/l vagy ok apukámmal, nagyimmal, mostohaanyukámmal élek! Hallom az iskolába is mondják a többi lányok hogy anya és ez nekem nagyon rossz!? .!?

gondolj arra hogy sokkal rosszabb is lehetne.ha nem lenne senki élő rokonod és intézetben nevelkedsz pl.

törődj bele,fogadd el a jelenlegi helyzetet,örülj annak ami most van,mást nemigen tehetsz.

Kedves kérdező. Én teljesen megértelek. Nekem 3 éves koromban halt meg az anyukám, a nagymamám és apukám nevelt fel engem és a tesómat. Persze, odabújhattam volna hozzájuk, de mégsem ugyanaz. Sajnos nem tudom azt mondani, hogy enyhülni fog vagy megszűnik a vágy egy anyára, de hozzá szoksz idővel. Én a mai napig minden nap gondolok anyukámra, hiányzik, de elfogadtam, hogy sajnos semmit nem tudok tenni, hogy itt legyen velem és legyen anyukám.

Kitartást. :) A családodat (apud, nevelőanyud és mamád, na meg a kistesód) szeresd nagyon és próbálj meg boldog lenni. :)

19/l

Ezeregy oka lehet annak, hogy miért hagyott el téged/titeket. Te egy verziót hallottál apukádtól és a nagymamádtól, nem lehet tudni, hogy anyukád mivel állna elő.

Azt sem lehet tudni, hogy gondol-e rád. Aki egyszer szült, vagy mondok rosszabb példát: akinek egyszer abortusza volt és érző lélek, annak nincs nap, hogy ne jutna eszébe mi lett volna ha... Biztos vagyok benne, hogy gondol rád néha, az más kérdés, hogy nem jelenik meg az életedben. Bár biztos le leszek pontozva, de szerintem nem kell elsőre elítélni. Lehet, hogy nem olyan rossz szándékú anyukád, csak évekig úgy érezte, hogy nincs rád még készen, most meg már úgy gondolja, hogy ha eddig nem keresett, mostmár nincs pofája 13 év után eléd állni...

Anno édesanyám ugyanígy járt, legalábbis ezt mesélte. 2 éves korában hagyta el őket az apja, pontosabban az alkoholizmusa miatt elvált tőle a nagyim. 25 éves koráig nem is látta, amikor végülis ő kereste fel. A nagypapám pont azt mondta neki, hogy évekig nem volt rá kíváncsi, haragudott a mamámra, alkoholista volt, semmi nem érdekelte. Lett másik felesége, még egy gyereke, meg megint egy új, ismét másik gyerek, megint elvált. Amikor anyu megkereste már egyedül élt és JÓZANUL! Azt mondta ha nem is mindennap, de nem telt el úgy hét, hogy ne jutottak volna eszébe a gyerekei, akiket sorban magára hagyott, de soha nem lett volna pofája huszonévek után felkeresni bármelyiket is, mert nem tud nekik mit mondani. Nem tudja megmagyarázni miért csinálta, amit csinált...

Anyu elfogadta és nagyon jó kapcsolatot alakítottak ki, nekem nagyon jó nagypapám volt, sajnos 2 éve elhunyt. Én csak a halála előtt nem sokkal tudtam meg, hogy egyáltalán nem volt része anyu gyerekkorának és őszintén meg is döbbentem.

Azok a gyerekei, akik haragudtak rá, nem keresték sosem, őket a nagypapám sem kereste meg élete végéig. Mindig tudott róluk mindent, de személyes kapcsolat nem volt közöttük.

Ergo én azt mondanám, hogy ne ítéld el anyukádat! Lehet, hogy hibázott régen, de nem tudhatod hol van most, mit érezhet... Arról is csak egy történetet hallottál, hogy mi is történt pontosan amikor megszülettél.

A vér pedig semmit nem számít, bújj hozzá ahhoz, aki felnevelt, aki szeretett. Nem ugyanolyan, de a legrosszabb időszakokban egy kicsit ez is enyhíti a fájdalmat.