Ugye tényleg csak kihasználnak, játszadoznak velünk?

Frissdiplomás fiatal vagyok, régóta költözni készülnénk a családtól, most, mivel a testvéreméknél becsúszott a gyerek, bonyolódott a helyzet. Már korábban is külföldre akartunk menni a párommal, a szüleink akkor is visszatartottak, így megbeszéltük, hogy még 1 évet maradunk, megtakarítunk a fizetésünkből, amennyit lehet és utána megyünk. Nos, 2 hónap után jött a hír a gyerekről...

Így hát elkezdtünk ismét külföldön keresgélni, a párom már talált kint egy állást. Le volt fixálva egy tök jó albérlet is, kicsit drága volt, de tökéletes és talán végre elkezdhettük volna a saját életünket. Csak én ostoba voltam... elkezdtem agyalni, hátha a szakmámban elhelyezkedhetnék, nem kellene külföldön segédmunkákat végeznem, milyen jó lenne egy irodában ülni stb.stb. Na meg hogy a testvéremék úgyis feújítják a testvérem párjának a házát, és úgyis elköltöznek, nem lesz itt semmi gond... A szüleim természetesen még rátettek egy lapáttal, mondogatták, hogy igazam van, maradjunk, a testvéremék úgyis elköltöznek. Ez volt novemberben. Most lassan január lesz, de a ház szétbombázott állapotban áll, a gyerek 3 hónapon belül megszületik és a testvéreméknek nincs pénzük, hitelt állítólag nem kapnak (szerintem inkább csak arra várnak, hogy az én szüleim adjanak nekik, a hitelt is a szüleim házára akarták terhelni).

Én itthonmaradtam, mert anyám az utóbbi hónapokban kétszer is rábeszélt, hogy jó lesz itt nekünk. Mindenáron azt akarták, hogy maradjunk itthon, sosem értettem miért akarják annyira (teljesen be voltak ijedve a költözésünk hírétől). Jó, sokat segítünk nekik a házimunkában, míg a testvéremék kb. semmit, de nem gondoltam, hogy így kijátszanak engem. Felmondtuk a tökéletes albérletet (a szüleim szerint nem bírtuk volna fizetni, olyan drága, és úgyis hazajöttünk volna onnan fél éven belül) és a párom állását is (maradt a régi helyén), én elmentem a szakmámban dolgozni, csak hogy közben rájöttem, hogy ez sem jobb, mint a kulimunkák, csak most fele annyit keresek. Nem tetszik a munkám, ki nem állhatom, megint külföldre mennék. Míg a szüleim azzal hitegettek, hogy jó lesz a szakmámban dolgozni, jobb itthon, mint albérletben, és ne aggódjak, a testvéremék tavasszal elköltöznek (még viccelődött is vele, hogy lehet egyedül maradnak a nagy házban), addig most minden a visszájára sikerült és már bánom, hogy novemberben mindent visszamondtam. Most tél végéig megtudjuk, hajlandóak-e elmenni a testvéremék, de én már sejtem, hogy nem, jó nekik a mama hotel. Anyám most, hogy látja már, hogy nem maradnak egyedül, és még az unokája is mellete maradhat, a testvéremék úgysem készülnek el a házzal, anyám teljesen megváltozott. Hirtelen flegma lett velem, a képembe vágta, hogy jobb lenne, ha én költöznék el, mert akkor elférnének a testvéremék a gyerekkel náluk (eddig érdekes mód azt mondták nekem, hogy a testvéreméket mindenképp menesztik, mert a szüleim dolgoznak és nem bírnák az éjszakai gyereksírást)... Szerintük most mehetnék inkább én... Mikor menni akartam, marasztaltal, mert még azt hitték, a testvéremék mennek el. Jól látom, hogy csak szórakoznak velem, hogy ha a kedvenc gyerekük (mert a testvérem az) maradni akar az unokával, akkor én már nem kellek oda, de ha ők elköltöznek, akkor maradjak ott ingyen cselédnek (ami eddig is voltam)? Tényleg ennyire hülyére vagyok véve mások szerint is?