Fiatal apák, ti hogy éltétek meg gyermeketek születését? Vártátok, vagy inkább idegen volt a helyzet és nem tudtatok vele mit kezdeni?

Mi számít neked fiatalnak?

Mondjuk mindegy is, mert nem a gyerek változtatta meg az életemet ilyen értelemben, hanem már a párkapcsolat is. Amióta együtt vagyunk már rögtön háttérbe szorultak a "pasis" programok. Onnantól a párommal töltöttem a több időt, nem a haverokkal.

Egyszerű: ha megtalálod az igazit, akkor vele szeretnél inkább lenni, nem pedig a haverokkal sörözni, motorozni, focizni. Persze ilyesfajta kikapcsolódás is kell, de ha a pároddal boldog vagy, átértékelődik a szerepe, kevésbé igényled.

Gyereket pedig csak olyannal vállalj, akivel nem érzed úgy, hogy fel kell adni az életedet.

Addig pedig védekezz!

A párom 32, most került szóba a gyerek. Egészséges félelmei vannak a dologgal kapcsolatban, leginkább az foglalkoztatja, hogy jó apa legyen- és innen tudom, hogy az lesz. Megbeszéltük, mi hogy szeretnénk (az élet meg majd hagyja, vagy sem), de arra jutottunk, hogy mind a kettőnknek szüksége van olyan egyedül töltött időre, amikor a hobbinknak hódolhatunk. Én nyugalomban olvasni, írni szeretek, ő pedig edzeni jár le hetente 1-2 alkalommal. Ezen felüli programok mindig alkalmiak, és a legtöbbre tudjuk majd vinni a picit is, ha kell, vagy rábízzuk a másikra, de azt a heti 1-2 szabad délutánt/estét nagyon szeretnénk a másiknak biztosítani majd.

Nyilván szervezni kell, a spontaneitás nagy része oda, de így is meg lehet oldani. Nem hiszem, hogy a megfelelő párkapcsolatban olyan hatalmas lemondással jár a dolog, főleg ha az anyagiak is jók, és apukának nem kell 16 órát dolgoznia egy nap, anyuka meg nem 3 gyerekkel van otthon úgy, hogy fodrászhoz se jut el.

Az a titok, hogy a megfelelő emberrel kell gyereket vállalni (ezt persze utólag tudod meg, hogy valóban megfelelő volt-e, de vannak jelek a párkapcsolat során azért.)