Szülők, ti akik elvárjátok, hogy a gyereketek jól tanuljon, ti az iskolában jól tanultatok?

Nem varok el semmit nincs szugseg ra.

Kozepes tanulo voltam keson ero tipus.

Felnott fejjel vegeztem kulfoldon a foiskolat majd egyetemet.

Gyerekeimet nem kell nyomni tanulnak maguktol de nem kitunoek.

Soha nem morgok nekik inkab peldat mutatok latjak jarok tanfolyamokra es kepzem magam igy nekik is fontos a tanulas.

Érdekes kérdés.

Édesanyán egy szegény családból jön, ahol a szülök az általános iskolát sem végezték el, nem vártak el semmit, anyut az ambició vittel előre és lett az aki.

Édesapám tanult szülök gyerek, akivel nem foglalkoztak sokat, csak elvárták , hogy jó jegye legyen. Mivel nem foglalkoztak sokat vele ezért nem hozta ki magából a maximumot, de igy kb. kitünő tanuló volt

Egyetlen gyerek és unokaként mindenki az én tanulásommal volt elfoglalva. Édesapám "csak" azt várta el, hogy matek és fizikából 5 legyek, mert ő mindig az volt . Ezen kivül hétvégén és nyáron kötelező volt minden nap matek feladatokat csinálni (általános iskolában mindig 5 voltam), mert ezt ő annak idején nem tette és majdnem nem jutott be abba középiskolába ahova menni akart. Anyu rá hagyta apára illetve 4 elvárt minden tárgyból.

Tanúsíthatom, hogy ez a módszer , akkora sterszt helyezett rám, amivel nemtudtam megküzdeni és ennek a feldolgozására olyan rossz szokást alakítottam ki, ami egyetemi évek alatt hatalmas szenvedést okozott. És még a mai napig okoznak szenvedést.

Én átlag 4es voltam. Általában a fizika, kémia, töri volt, ami megizzasztott. Fizika szerintem volt 3as is év végén.

Voltak nagyon vacak tanáraim, pedig minden tantárgyat érdekesen is lehetne tanítani. Én arra fektetek energiát, hogy midegyikhez kedvet csináljak nekik. Onnantól egyenes az út a sikerhez.

Én annyit fogok elvárni majd a gyerekemtől, hogy annyit tanuljon, hogy 3-4-se meglegyen, ha képes rá. Ha meg valami nem megy, ne hazasunnyogjon, (mint én anno), hanem szóljon és, ha én vagy az apja nem is tudunk, de keresünk valakit aki segít neki benne.

Anyámék csak mondták, hogy tanuljak, mert magamnak tanulok, hogy ne úgy végezzem, mint Ők, de valahogy annyira, de annyira utáltam tanulni (most is, pedig esti gimibe járok, de nagyon utálok tanulni). Jobban szeretek dolgozni. Csak az a baj a mai világban munkából nem lehet megélni... (Takarító, konyhalány, parkgondozó, pedig én szerettem ezeken a helyeken dolgozni).

És hiába nem olyan jók a képességeim valahogy le kell tenni azt az érettségit és találni valami jó szakmát.

Engem nem motivál a pénz. De 68 ezerből nem lehet megélni, pedig szívesen maradnék parkgondozó...

Mindebből azt akarom kihozni, hogy szeretek ilyen munkát csinálni, de nem csinálhatom, mert nem tudom magam fenntartani egy emneri szinten. Vállalkozásként csinálni ezeket, csak kellene hozzá tőke.

Szóval, igen elvárnám a gyerekemtől, hogy tanuljon, hogy legyen választási lehetőseége. Ha Ő is ilyen beállítottságú lesz, akkor két lábon is tudjon állni, hogy legyen Neki bármi amiből megélhetésre vagy igényeire elegendő pénz jusson, és mellette legyen olyan amit tényleg szeret.

Azon biztos megbolondulnék, ha látnám, hogy nem a képességihez mérten teljesít.

Ha mondjuk nem megy a matek, akkor oké, görbüljön és már nem érdekel (nővérem volt ilyen, három magántanárt fogyasztott el, mire elismerték a szüleink, hogy oké, neki ez nem megy).

De ha csak lustaságból teljesít rosszul, azért haragudnék.

Nekem a szerves kémiába tört bele a bicskám.

nálunk édekes.. az általános hozzáállás az genrációk óta, hogy kicsinek nem számít a jegy, tanuljon meg írni olvasni számolni. ezeket szeresse meg, tudja a hasznát, stb. Alsóban tökmindegy csak görbüljön, ill haladjon tovább.

aztán harmadik végén negyedikre kezd rősödni az elvárás, mert valamere menni kell, már ismersz elég dolgot fiam, nyomás ide vagy oda... Ami vagy sikerül vagy nem. ha nem sikerül sincs akkora gond. Középsuliba bejutni kell, ott már megint tökmindegy, ha ottvagy vágezd el alapon volt az elvárás. De amit szeretnél csinálni abban teperj, és képezd magad, mert utána az kell. És azért mindenkit így elhajtottak az egyetemi, fősülis felvételikre kb. Bár egy két ember inkább szakmát tanult középsuli után.

A családi tapasztalat, meg utána az életutak, azt mtatják, a jegyek kb semmit se számítanak. Részint lenullázódnak úgyis a következő suliban, részint a tanulás képessége az ami meghatározó. Ez pedig egyáltalán nem korrelál a jegyekkel sokszor. így volt már a családban minden, elitgimis, szakmunkástanuló, többdiplomás, egyetemi évfolyamelső... minden. egy közös, amit végü választott midenki, és aktuálisan csinál abban profi. És a leginségesebb időkben se volt senki még munkanélküli.

úgyhogy valahogy én is így vagyok a gyerekeimmel. Az egyik tanitja ki is készült, hogy kitünő lehetne a ygerek ha hajtanánk. de nem hajtjuk. mert amit a suliban tanul, az az élethez édeskevés. kell idő sokminden másra is, hogy aztán boldoguljon.