Miért nem szeretem anyukámat, meg a családomat sem?

Nem érzek semmit irántuk. Mármint oké,ő szült meg,meg terelgeti az utamat, és hálás is vagyok,de nem szeretem.

Gyakran van együtt a család,tudunk egymásra támaszkodni,de inkább tekintek rájuk,mint lakótársakra. Nem hiányoznak soha,akkor sem,ha nem látjuk egymást 1hétig. Nekik viszont én hiányzom,nem értem.

Ott van apám,minta apa,nincsenek káros szenvedélyei, de ha barátként próbálok rá tekinteni akkor magam alá rendelném,ebben a "nem létező" társadalmi hiearchia rendszerben.

Anyukám nagyon hamar felkapja a vizet,és sokszor nagyon negatív, de már nem foglalkozom vele.

Az ő anyukája, a nagyim is ilyen volt,csak kicsi durvábban. De nála azzal nyugtattam magamat,hogy már öreg és úgy is hamarosan meg fog halni,had mondjon amit csak akar.

Sosem voltam még szerelmes. Éreztem már olyat,hogy őt nagyon meg akarom dugni,de szerelmet soha. Volt már barátnőm,de őt sem szerettem,csak együtt voltam vele. A kapcsolatra érdekszövetkezetként tekintettem. Kedves voltam vele,meg elvittem ide-oda. Cserébe szexeltünk,bújtunk,filmeztünk. Jó társ volt.

Ettől ugye nem leszek rossz ember? Sokat gondolkodom ezen,hogy mások hogyan érezhetnek ilyet egy családtagjuk,vagy egy másik ember iránt, de nem értem.

18/F