Elcipelni valakit pszichológushoz, mert "gonosz"? Ez mégis mi?

Hm. Hát én anyumat próbáltam elvinni egyszer dokihoz, de ő mondjuk napokon át bőgött az ágyában - látszólag ok nélkül.

Amit, és ahogy írsz, abból szerintem az derül ki, hogy neked nincs kifejezetten szükséged terápiára. (Bár mindenki tud magán fejleszteni dolgokat ilyen módon is).

Gondolom, belül azért vannak érzelmeid, csak nem mutatod ki őket. De ha ez a te döntésed, akkor miért is kéne ezt "kikezelni" belőled? Én magam is vittem el embereket lélekdokihoz, de ők ezt segítségnek vették, szükségük is volt rá. Más indokot nem mond anyu?

Na, és te hogy érzed, mitől láthatja anyukád, hogy így megváltoztál?

Én is elhidegültem anyámtól, de én azért, mert ő beteg pszichésen, és nem lehet a közelébe férkőzni, kiabál, motyog, morog, képzelődik, mindenki ellenség. Szóval ha neadjisten kitalálná, hogy velem van baj, és "elvinne" pszichológushoz, akkor én elmondanám neki ezeket a dolgokat, és akkor talán anyámat is behívnák, mert neki viszont tényleg nem ártana, csak ő meg nem akar.

Azt hittem, hogy ilyen csak nálunk létezik. 4 éves koromban úgy kezdődött az egyik szakembertől a másikig való utazásom, hogy anyám beszélt az óvónővel, hogy vajon miért lehetek ,,gonosz". Nem figyeltem rá, ha szólt hozzám, magamat is harmadik személyként emlegettem, már ha beszéltem egyáltalán, mert többnyire csak ültem egy helyben és néztem valamit, ami engem érdekelt, pl. falevelet, labdapattogást, felhőket stb. Nem mosolyogtam, nem érdekelt ha valaki sír, ütöttem-vágtam ha hozzám akartak érni. Ilyenkor anyám rendszeresen azt hitte, hogy őróla gondolok gonosz dolgokat, pl hogy haljon meg vagy hogy legyen beteg. Pedig soha ilyen meg nem fordult a fejemben, sem kisgyerekkoromban, sem később. Egyszer még iskolás koromban is ültem és valamin elmélkedtem belül a fejemben, mire anyám hirtelen rám ordított, hogy ,,most is arra gondolsz mi, hogy bár vakulnék meg?!" én meg néztem hogy wtf. Szóval ilyen is van.

A szülők gyakran nincsenek tisztában a gonoszsággal, mint fogalom. Egyes szülőknek, ha a gyerek nem olyan, mint amilyet ő magának képzelt, akkor a gyerek azt direkt csinálja és 'gonosz'.

A te esetedben anyukád megszokott mint írtad naiv, kedves, kövér és csúnya lányként és az, hogy megváltoztál, számára ijesztő lehet. Nem az a gyerek vagy, akit ő megszokott, nem vagy ,,biztonságos" mert saját céljaid és gondolataid vannak.

Rideg és kegyetlen lettél? Mihez képest? Üljetek le és beszéljétek meg. Magyarázd el neki így ahogy itt leírtad, hogy mi az oka a változásnak és ő is magyarázza meg kulturáltan, hogy ebben mi nem tetszik neki. Mi az, ami neki ridegség? Hogy eddig megpusziltad, most meg nem? Vagy a magabiztosság miatt? Szerintem első körben ti ketten beszéljétek át a dolgokat, a pszichológus ráér. Bizonyára sok csalódás ért és emiatt még gyógyítod a lelked, a ridegség a fal, ami mögött van ideje gyógyulni. A gonoszság messze áll ettől.

7! Még ne haragudj, de anyukád mintha kicsit paranoiás lenne!

Én is bambulós gyerek voltam, szinte az egész gyerekkoromat a saját kis világomban töltöttem. Nincs ebben semmi ördögi.

8-nak : Igen, olykor én is elgondolkodom ezen. Mert a végén igaz rólam derült ki, hogy akkora F84 diagnózisom van mint egy ház de szerintem nem normális az a szülő sem, aki - miután kézhez kapta a gyerek diagnózisát és tájékoztatták a szükséges fejlesztésekről stb.- ,,ki akarja rázni" a gyerekből a ,,hibát" és szánt szándékkal keresztbe tesz; bezavarja a napirendet, elrakja a gyerek megszokott dolgait stb. Most 24 vagyok és amellett, hogy a világot telekürtölte már az ő hihetetlenül intelligens 8000+-os IQ-val rendelkező gyerekével, a mai napig nem képes elviselni, hogy a negatív dolgok is ugyanúgy velem járnak. Neki csak a pozitív rész kell, minden más hiba, amit arra vezet vissza, hogy belül mégiscsak gonosz vagyok és ezzel neki akarok ártani. Voltam már szakembernél kifejezetten anyám miatt és természetesen azt tanácsolta, amit kivitelezni lehetetlen: hogy vigyem el anyámat. Én pedig jól tudom, hogy hamarabb fogom megműteni saját magamat vakbéllel, minthogy anyámat elcipeljem a dokihoz. Anno amikor engem vittek a Vadaskertbe, mindenkinek azt mondta, hogy a keresztszüleimnél vagyok. Nincsenek is keresztszüleim. Szerinte aki pszichoterápiára jár, az bolond és mások is bolondnak fogják tartani. Így sajnos egyenesen tart a mínusz végtelenhez, hogy valaha is elrángassam egy tisztességes szakemberhez.

Kérdezőnek: még eszembe jutott, hogy anyukád esetleg részletezte a problémáját? Nem lehet hogy csak látta/hallotta hogy valakivel nem viselkedtél naivan és kedvesen és ezt nagyítja fel? Másrészt azt is jó lenne tudni, hogy mi pontosan ez a magabiztosság. Foglalkozol a régi dolgaiddal, barátokkal, hobbikkal amikkel ,,rút kiskacsa" korszakodban? Megőrizted a belső értékeidet vagy mindent a külsőnek rendelsz alá azóta?

Végeredményben egy közös látogatás a pszichológusnál, te és anyuka együtt sem lenne egy elvetendő ötlet.