Normális, ha egy szülő ennyire nyalja-falja a kisgyermekét?

Én is sírnék ha ezt csinálnák velem.

Szerintem sem nagyon oké a dolog, de ahány ház annyi szokás, vannak akik kimutatják nagyon a szeretetüket, vannak akik nem. Én nem ezt szoktam meg, nekem fura, de másnak lehet, hogy nem. Jobb mintha verné, az biztos.

Nekem van gyermekem. Én is sokat ölelgetem, puszit adok neki (arcára, hajára), és ha beszél hozzám, sokszor közben megsimogatom az arcát, fejét. Én szeretem kimutatni azt hogy szeretem. És szerencsére ő is ilyen. Megsimogatja az iskolában a beteg kis társát, óvja, védi a kisebbeket, az állatokat. Szóval ő is kimutatja a szeretetét.

A túlzott "nyalás-falás"-sal nem értek egyet, de egy biztos.. sokkal jobb, mintha érzelem nélkül vagy éppen veréssel, brutalitással nevelné!

Itt az elvált feleknek kellene még most is felnőttként, normálisan kommunikálni és nem azon agyalni, hogy "elszereti" meg hasonlók.

Nyilván az apa túlkompenzál, hiszen akinek gyereke van, az talán át tudja érezni, hogy milyen lehet az, hogy pl. 2 hétig megint nem láthatja a gyerekét, akit tényleg szeret. Én még azt is el tudom hinni, hogy tényleg nehéz elválásnak él meg az apa minden ilyen láthatás végét. Ráadásul nagyon az elején vannak.

Ezzel együtt a gyereknevelés nem verseny és nagyon nem jó az az irány, ha az elvált felek még ezen is rivalizálnak.

Ahogy írod, a válás nem volt túl régen, így gondolom még mindkét oldalon tele lehetnek indulatokkal, nem helyén kezelt érzelmekkel egymás iránt- de ezt a gyereken keresztül is éreztetik, "megüzenik" esetleg egymásnak.

Na itt kellene egy kicsit jobban felnőttnek lenni.

A barátnődnek is abban, hogy nem azt feltételezi, hogy a volt férj el akarja szeretni a gyereket (mindkét szülő szerepe fontos a válás után is!), engedni annak a másik félnek esetleg, hogy az elején is többet vagy rugalmasabban találkozzon a gyerekkel, akivel eddig ő is együtt élt. ja és persze egymással megbeszélni a dolgokat, nem az ex háta mögött a barátnővel, aki meg ide kiteszi a kérdést :)

Tudom, tapasztalom, hogy nehéz, de legyen mindkét félben annyi kompromisszumkészség és elegancia, hogy a közös gyermek érdekében egyik sem ragaszkodik görcsösen a megszerzett jogaihoz (pl. enyém a gyerek, mert én nevelem, enyém a gyerek, mert most van láthatás stb.), hanem felfogják, hogy bizony ha tetszik ha nem, össze vanna kötve még egy jó darabig. Együtt kell "dolgozni" a gyerekért.

Apukának sem ártana, ha a drámázás, nagyjelenetek, könnyes vergődések helyett inkább higgattabban azon igyekezne eetleg, hogy az exfeleséggel megbeszélje, hogy mikor van esetleg lehetősége jobban belefolyni a kicsi életébe (pl. reggel vihetné oviba/iskolába vagy délután elhozhatná vagy heti 1* közös biciklizés, elvinni fagyizni stb.)- akkor mindenkinek könnyebben menne a leválás.

Apuka azért abba is belegondolhatna, ha ő így nem tud uralkodni magán, akkor milyen példát mutat a kicsinek akár a drámázással, akár a manipulációval.

Mindehhez szükséges a válás ellenére is egy adag intelligencia is- ha bármelyik félben ez nincs meg, akkor veszett fejsze nyele. Csak az a baj, hogy a kisgyerek látja kárát.

Üdv: egy elvált anya

Én nagyon kicsi korom óta apukámmal vagyok,ő nevelt fel.

Mikor nagyobb voltam már 10-12 éves még akkor is ilyen "nalással-falással" búcsúztunk el anyukámmal egymástól.

Mindig sírtunk, és igen, úgy köszöntünk elm, hogy ki tudja,lehet ,hogy többet nem találkozunk. Így visszaemlékezve is úgy gondolom ez jó volt, hisz mindig tudtam biztosra,hogy szeret, hiányzok neki és elköszöntem tőle. Mivel mára már talánm havi 1x találkozunk, így legalább az emlék megmaradt. Nem mondom,hogy 100%-ig ez volt a helyes, de nekem,mint gyerek, az volt.

Nem fogja és nem akarja elszeretni. Egyszerűen nem jól kezeli a helyzetet.

Nyilván nagyin szereti, csaj ne túl okosan. Így csak megnehezíti a gyerek dolgát. Fájdalmat, bűntudatot kelt benne akaratán kívül.

A búcsú olyan mint a ragtapasz. Minél gyorsabb, annál könnyebb.

Érdemes megkeresni egy gyerekpszichológust, először a szülőknek együtt, gyerek nélkül. Ő elmondja, hogyan okoznak a gyereknek a lehető legkisebb sérülést.

Én is elvált anya vagyok. Jártunk pszichológushoz.

úgy bírom,amikor itt olyanok írogatnak,hogy nekem nincs gyerekem de...

nekem van gyerekem,lassan hat éves fiam.ő igényli a bújást,puszi hegyeket,simogatást.és vissza is adja.természetesen szájra puszi nincs,nem is volt soha,az szerintem a felnőttek dolga.

egy anyának nem könnyű elviselni,ha pár napig nem látja a gyerekét,akivel aztán csak kettesben van.nyilván a válás miatt még közelebb vannak egymáshoz,mint előtte.én télen kétszer egy hétig nem láttam a fiam,mert továbbképzésen voltam.hát mit ne mondjak,egész hétvégén pótoltam a sok puszit.oda-vissza .én teljesen megértem,kivéve szájra puszi

Próbáld ki, legyen gyereked, akit szeretsz, imádsz, akivel szívesen vagy együtt. Aztán, valamilyen oknál fogva, közlik veled, innentől nem vehetsz részt a mindennapi életében, este nem szalad eléd, nem adhatsz jóéjt puszit, nem olvashatsz mesét, mindössze két hetente kapsz belőle kb. másfél napot.

Te nem nyalnád-falnád és búcsúznál hosszan?

Nem szereti el senkitől az apa azt a gyereket, de miért olyan nehéz egyes nőknek megérteni, vannak jó apák is, akik szeretik a gyereküket? Akiknek fáj a hiányuk, akik szívesen vesznek részt a mindennapokban, akik törődnek a kicsivel? Az anyjától vált el, nem a gyerekétől!

A legjobb lenne, ha anyuka nem gondolna baromságokat, inkább hagyná, hogy több időt töltsenek együtt, a gyerek újra biztonságban érezze magát, és ne azt érezze, tényleg örökre megy el az apa.

mondd el az apának, hogy fájdalmat okoz ezzel a gyerenek

bölcsiben, oviban sem szabad úgy otthagyni, mintha a háborúba készülnénk és utoljára látnánk, a gyerek lelki világának ez nagyon nem tesz jót, folyamatosan a szülő elvesztését éreztetni vele.

ha nem hat a beszéd, akkor felképelnémm olyan címszóval hogy ne bántsa lelkileg a gyereket.igenis tessék mosolyogni, nem hősszerelmest játszani!