Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogyan beszélhetném rá anyát,...

Hogyan beszélhetném rá anyát, hogy engedjen a barátomékhoz költözni? (Bővebben lent! )

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Az a helyzet állt elő nálunk, hogy anyukám új párt talált magának már 3 éve együtt vannak. Ezzel nincs is semmi baj. A párja augusztusba költözik hozzánk. Még ez sem probléma. A probléma ott kezdődik, hogy ide hozza a 23 éves fiát is aki eddig az anyukájával élt, és én nem is tudtam, hogy ki ő. De most amikor át jöttek hozzánk, hogy megismerjük a fiút is, kiderült, hogy én a fiút nagyon jól ismerem. Mikor 19 éves voltam szakítás után, úgy mond vele vigasztalódtam (persze erre nem vagyok büszke, de ezt már nem tudom megváltoztatni), tehát többször is szexuális kapcsolatot létesítettünk. Persze soha nem akartunk egymástól semmi komolyat, de ez a helyzet most elég kellemetlen lenne, hogy egy lakásban kellene laknunk. Mivel a jelenlegi párom tud az egész múltamról, és ő sem örülne annak, hogy mi egy lakásban éljünk, ezért azt javasolta költözzek oda. Anyának már említettem, hogy szeretnék a barátomékhoz költözni, de nem engedi. A múltamról nem szeretnék neki mesélni, mert akkor attól félek, hogy az én hülyeségem miatt megromlana az ő párkapcsolata is.


2015. jún. 8. 15:59
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
94%
Oda költözöl, ahova akarsz. Nincs szükséged anyád engedélyére.
2015. jún. 8. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
23%
Így jártál. Azért elég ciki, ha folyton költözöl, mert lépten-nyomon lefekszel mindenkivel. Mi lesz, ha a mostani pasiddal is vége, keresel egy másikat, mert már nem lesz olyan lakás, ahol ne feküdtél volna le valakivel?
2015. jún. 8. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
50%
Hány éves vagy? Tanulsz vagy dolgozol? Barátoddal mióta vagytok együtt? Anyukád mit mond, miért nem engedi, hogy odaköltözz?
2015. jún. 8. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
93%

Egy: ha már a kavarásotok idején 19 voltál, oda mész, ahova akarsz, és ehhez még a kapcsolatotoknak sem kell megromolnia: "Anya, a barátomhoz költözök." Pont.

Kettő: mi a fenéért romlana meg az anyukád és a párja kapcsolata azért, mert neked viszonyod volt a hapi fiával? There is no logic :D

2015. jún. 8. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
53%
Jaaaaaaaaj hagyjuk mar! Igen, pontosan annak a sracnak az apjaval jott ossze anyukad. Erdekes, hogy mindig az olyanok lesznek a mostoha testverek, akik azelott vmilyen kapcsolatot letesitettek egymassal. Ha csak nem vmi tanyan laksz el nem tudom ezt kepzelni...
2015. jún. 8. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
89%
Nem kell kitálalnod teljesen a múltat, mondd csak azt hogy volt pár randitok, meg egy kis lágy petting. Ez már elég ahhoz hogy anyud megértse, hogy miért nem akarsz náluk rakni, pláne ha úgy mondod, hogy a srácra rosszat nem is tudsz mondani, de ebben a szituban persze neked jobb lenne a barátodnál. Persze anyud engedélye nélkül is mehetnél felnőttként, de ha normális Veled, és anyagilag is még támaszkodnod kell rá, akkor cserébe ennyi magyarázat jár neki.
2015. jún. 8. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
53%

23 éves vagy, nem kell engedély, majd megbékül Anyukád.


Bár nem írtad, hogy jelenlegi barátoddal mióta vagytok együtt.

2015. jún. 8. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
57%

5# pedig van rá esély.. én 200 ezres városban élek és vannak ilyen véletlenek, persze kicsi az esély, de előfordulhat.

a barátodnak pedig igaza van, szerintem senki nem örülne , hogyha a párja olyannal élne együtt akivel már korábban lefeküdt párszor. akkor már inkább költözz a barátodhoz.

anyukádnak a kapcsolata emiatt miért romolna meg? szerintem marhára nem ezen múlik 2 felnőtt ember kapcsolata, hogy a gyerekeik kufircoltak még régebben..

és a leírás alapján akkor elmúltál 20 is, nem kell ehhez különösebb indok. de hogyha anyukád nagyon értetlenkedik, akkor elmondod neki, hogy régebben viszonyod volt ezzel a fiúval, nem szeretnél vele együtt élni, ne haragudjon.

most nem kell konkrétan ecsetelni, hogy mik történtek, elég ennyi szerintem, biztos vagyok benne, hogy megérti

2015. jún. 8. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
74%
Atyaég! :D Ilyen tényleg létezik? Na de hogy válaszoljak is: vagy én vagyok hülye, vagy a mai fiatalsággal van gáz, de én 10 évvel ezelőtt odaálltam a szüleim elé 20 évesen, és kijelentettem hogy önállő életet fogok élni. Nem kérdés volt, KIJELENTÉS. Nem is értem hogy lehet ilyenkor egy szülőnek beleszólnia. Onnantól nem támaszkodtam rájuk anyagilag, de természetesen továbbra is imádtam őket, és szükségem volt a szeretetükre. Szépen "elváltak" útjaink, mert ez tök természetes dolog, és nem volt terror, meg fenyegetés,meg tiltás, meg nem engedlek duma... Szóval tégy te is így.
2015. jún. 8. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 A kérdező kommentje:
23 leszek augusztusba, több mint 2 éve vagyunk együtt a jelenlegi párommal. Jelenleg még tanulok, mellette diákmunkám van. Ami a saját dolgaim fizetésére elég. Még van 1,5 év az egyetemből, sajnos államilag támogatottra nem vesznek át, többször is elutasították a kérelmemet. Így azt anyukám fizeti. Amit meg keresek azt illő lenne a párom szüleinek oda adni hogy ott élhetek. Így anyukám irányítja az életemet, mert egyedül nem tudom azt a több százezret fizetni.
2015. jún. 8. 17:13
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!