Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mivel tudnék még próbálkozni,...

Mivel tudnék még próbálkozni, hogy megértsenek?

Figyelt kérdés
A szüleim és a bátyám teljesen anime, manga és cosplay ellenesek. Állandóan azt mondják, hogy baromság, csak az időmet pocsékolom, ki kéne nőnöm belőle meg hogy elveszi az eszem. Jó párszor volt már ebből vita. Hiába próbáltam őket meggyőzni, hogy teljesen másként látják a dolgokat, hajthatatlanok voltak. Így nem igazán vontam őket bele a saját érdeklődési körömbe, mert tudtam, hogy úgy is csak lehurrognának. Nemrég azonban elhatároztam, hogy szeretnék egy karaktert cosplayelni. Mivel nem akartam "magán akciót" így megakartam őket is kérdezni, hogy még ha pénzzel nem is, de legalább a beleegyezésükkel támogatnának-e. Ezzel azonban ilyen "anime elleneseknek" nem könnyű előállni. Úgy gondoltam power point-os előadással mutatom be nekik mind a kultúrát, (anime, manga, cosplay) mind magát az én tervemet, hátha így már nem fogják annyira gyűlölni ezt műfajt ha jobban megismerik. Végül az sült ki, hogy másfél órán keresztül veszekedtek velem és a szavaikból azt szűrtem ki, hogy szinte már betegnek tartanak. Mint valami drogost. (Apám konkrétan mondta, hogy ez már beteges, hogy ilyet akarok.) Mivel tudnék még próbálkozni, hogy csak egy kicsit is megértsenek? Nem kell nekik megszeretniük ezt a műfajt, csak értsék meg, hogy nekem ez mennyire fontos, és hogy mennyire bánt mikor így beszélnek erről az egész témáról, meg arról, hogy milyen hülyeség, hogy én ezt szeretem. Mert hiába próbálnék beszélni velük, vagy ők túl makacsok, vagy nekem nem jönnek úgy a szavak, hogy azzal előrébb jussak, hisz nehéz egyszerre 3 felnőttet meggyőzni, ha mind ellened szólalkoznak. (17/L)
2015. okt. 29. 17:08
 1/10 anonim ***** válasza:

De miért kéne, hogy megértsenek??

Nézd én a szüleid korosztályába tartozom, és bár tudom mi az a manga (rajzok miatt) de a többi amiről írtál pl: cosplayel fogalmam sincs mit mondasz...

Gondolom a szüleid is így vannak vele. Ezért nem is értem, hogy miért kell erőltetni, hogy a szüleid vagy bárki is megértse, hogy te neked a manga hobbid.. Nem kell ezen lovagolni. Ha szereted akkor szeresd. Ha foglalkozni akarsz vele akkor foglalkozz, de miért kell bárkire is erőltetni azt ami nem érdekli vagy butaságnak tartja??

43/N

2015. okt. 29. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
0%
Szerintem ezen vágyad megvalósításával várj amíg elköltözöl otthonról. A szüleid és a testvéred azt sem nézik jó szemmel, hogy ezzel a témával foglalkozol, valószínűleg orvoshoz fordulnának, ha még át is változnál. :) Nem valószínű, hogy megértenék.
2015. okt. 29. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:

De mit kene, hogy megertsenek? Ez a hobbid, idot toltesz vele, szereted, mit kene meg, hogy csinaljanak? Nem ertem. De tenyleg, mit? Menjenek veled cosplayekre bagy nezzek veled a rajzfilmeket??

Nagyon ugy tunik, hogy Te ra akarod eroltetni a csaladodra azt,amit te ugy imadsz, de nekik mar a konyokukon jon ki a sok anime es hasonlo. Megeretem, hogy eleguk van. Mi lenne ha rajuk hagynad, nem nyomnd az orruk ala is a te rajongasodat, hagyd beken oket!

2015. okt. 29. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
20%
A szüleidnek igaza van és majd te is ebből kinősz és ha nem, nagy bajban leszel.
2015. okt. 29. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:
Épp ez az, hogy nem én erőltetném rájuk a saját dolgaim. Pont ellenkezőleg. Ők akarnak leszoktatni erről. Úgy állnak ehhez az egész témához mint valami betegség. Pedig nekem ez a hobbim, és elég rosszul esik mikor az egész családom így áll ahhoz amit szeretek. Egyáltalán nem dugom az orruk alá ezeket, sőt (ahogy korábban is említettem) direkt nem is vontam be őket az én érdeklődési körömbe, nem zavartam őket ezzel az egész animés dologgal. Csak ha netán egészen véletlenül kihozta a szó, még akkor is ha nem én vetettem fel a témát, akkor már rögtön nekem estek. Azért csináltam a Power Pointos előadást mert cosplayelni (= beöltözni valamilyen karakternek) szerettem volna. De mivel tudtam, hogy ha csak ennyivel állok elő, hogy cosplay, akkor úgy sem engedik meg, márpedig csak kellene a beleegyezésük. Így gondoltam, hogy ha előbb érdekesség ként ismertetem velük ezeket power pointos előadásként, akkor egyrészt látják, hogy nekem ez milyen fontos és, hogy mennyit dolgoztam vele, másrészt jobban megismerik ezt a témát és talán nem fogják annyira utálni. Én csak tényleg azt nem értem, hogy miért ilyen ellenszenvesek az emberek ezzel az egésszel? Ha nem szidják azokat akik szeretik az olvasást, azokat akik szeretik a rajzolás vagy focizást vagy a sci-fi filmeket, akkor mi bajuk az embereknek az animésekkel? Ugyan úgy külföldről jön és rajzfilm mint pl a Disney. Minőségileg és tartalmilag némely meg is haladja a Disney meséket. Minden embernek más-más az érdeklődési köre, még sem szidják ezért egymást az emberek. Akkor azokat akik szeretik az animét miért kell rögtön hülyének és betegnek elkönyvelni? Mitől lesz az normálisabb aki nem nézi őket? Egyáltalán mit/kit lehet normálisnak nevezni? Ez egy olyan relatív fogalom, mégis úgy dobálóznak vele az emberek mintha labda lenne. Nem kértem a szüleimtől, hogy szeressék meg ezt a témát, vagy hogy ismerjék meg jobban. Csupán annyit, hogy ne kezeljenek úgy mint egy leprást csak ezért mert engem más is érdekel és nem csak a főzés vagy a zene.
2015. okt. 29. 18:27
 6/10 anonim ***** válasza:
Hat, a Power point nekem eroltetesnek tunt, bocsi, de akkor ezek szerint nem. Szoval en a helyedben inkabb eltitkolnam a rajongasomat. Marmint ha cosplayezel (mi, ha jol gondolom egy osszejovetelkor van ahol a rajongok tartanak egy kis buli-szeruseget), akkor inkabb hazudd, hogy mashova mesz, egy masik buliba. Ha oket ez amugyis csak felidegesiti, higgyek csak, hogy kinotted. De ez csak az en velemenyem, alapbol konfliktuskerulo tipus vagyok.
2015. okt. 29. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Gondolom ketten vagytok testvérek? A szüleid gyerekkorodban is ilyen elutasítóak voltak? Furcsa, hogy nem hagynak elkényeztetni, és alapból ilyen elutasítóak, általában a kisebbik mindig el van kényeztetve. Szerintem nyugodtan mond el nekik, ha nem bírnak végig hallgani akkor álljanak fel menjenek ki és gondolkodjanak el azon, hogy mi az a prezentáció. Az előadó mondja, a többiek hallgatnak. Apád gondolom még soha nem találkozott ilyennel, azért is tartja betegnek, ha mutatnál nekik képeket arról, hogy mennyi ember csinálja ezt és több ezer fős rendezvények vannak, ahol többnyire csak cosplayesek vannak, akkor szerintem leesne az álla. Én személy szerint csak hallottam róla és képeken láttam. Ha a szüleid nem fogadják el, hamarosan felnőtt ember leszel, mehetsz egyetemre, aztán közben szépen felfogsz nőni, ha kinövöd kinövöd, ha nem nem, de ami szeretsz csinálni és amint függetleníted magad a szüleidtől, értem azt állás, albi, saját lakás, nagyban lehet tenni a véleményükre mivel a saját magad ura vagy, addig viszont alternatívákat kell keresni, ez ügyben te tudod a legjobb megoldások, úgyhogy hajrá!
2015. okt. 29. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

Figyu, 22 éves vagyok, a te korodban én is nagy anime/maga függő voltam, bár a cosplay nem érdekelt sosem. Mára már kinőttem belőle.

Ezzel nem azt mondom, hogy te is ki fogsz, a rajongók kis százalékának ez megmarad hobbinak. Ismerősöm egyetemen is japán szakon van annyira bele van bolondulva a témába.

Az a PowerPoint előadás nekem kicsit erős. Minek? Nem értenek meg? Akkor ne értsenek. Gondolom vannak ismerőseid, haverjaid akikkel egyforma az érdeklődésetek, a családod nem fogékony rá, hát ne törődj vele. Ne hozd szóba, ha meg cseszegetnek vele állítsd le őket. Annak idején az én anyám is hülyeségnek tartotta, én meg betudtam annak, hogy nem érti, és nem is akarja. Na és? Voltak mások akikkel tudtam beszélgetni a témáról.

Ne görcsölj rá ennyire, mert olyan leszel mint valami jehova tanúja aki minden áron rá akarja erőltetni a másikra az életszemléletét. Ha kinősz belőle akkor úgyis elévül a téma, ha megmaradsz otakunak akkor meg idővel a családod is el fogja fogadni ;)

2015. okt. 29. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Szerintem nagPotter ép próbálkozás volt a prezentáció. A részleteket ugyan nem ismerjük, csak néhány dolgot mondanék, amire érdemes odafigyelni.


Soha ne használd magadra azt a szót, hogy animés. Ez a rajongók között tudom általános, de egy külső szemlélőnek úgy hangozhat, mintha valami bandatag lennél.


Egy kicsit hagyd pihenni a témát. Tűzz ki magadnak egy határidőt, és addig ne beszélj róla még akkor sem, ha ők cukkolnak. Ha mindig ki tudnak hozni a sodrodból azzal, hogy szidják az animéket, akkor csak azt fogják látni, hogy megszállott vagy, hisz úgy véded, mintha az életed múlna rajta. Ha viszont néha kikerülöd a vitát és nyugodt maradsz, nem akarod minden áron megvédeni, akkor talán ők sem fognak attól félni, hogy csak ez számít az életedben.


Még azt is érdemes végig gondolni, hogy látják e azt, hogy más is érdekel az animéken kívül? Nézel e filmeket, sorozatokat, amik nem japán témájúak, olvasol e könyveket? Annyi jó regény van, (és nem csak a Harry Potter vagy az Alkonyat), ami nem Japánról szól. De ha eljutsz odáig, hogy Japánról is tudsz már velük nyugodtan beszélgetni, fontos az is, hogy mennyire látod át a mai Japán valóságot és a történelmüket. Ismertem olyan anime rajongót, aki valami paradicsomnak festette le Japánt és ez a fanatikus gondolkodás két szó után meglátszik, ami egy szülő esetében szintén aggodalomra adhat okot. Amikor még csak 12 éves voltam, és agyba főbe dicsértem Japánt meg az animéket, apám a kezembe nyomta a Sógun című regényt. Nagyon szépen bemutatja a japán középkort és jó a története. Tudom ajánlani minden anime rajongónak, aki kicsit gazdagítani szeretné az elképzelését Japánról.


22/L (mai napig anime rajongó)

2015. okt. 30. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Bocsánat, az első mondatom így akart kinezni: szerintem nagyon szép próbálkozás volt a prezentáció. (telefonról írtam, nem tudom hogy sikerült belerakni a Potter-t)
2015. okt. 30. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!