Szerintetek a nevelés / szülői példamutatás az oka annak, hogy egyre több az olyan fiatal, aki képtelen az önállóságra? Ha nem, akkor minek köszönhető?

Nem tudom mi az oka, de hát ezen én is mindig elhülök.

Épp a minap voltam szem és fültanúja, hogy egy parkban egy 22 éves lány rosszul lett, elájult, hívtak hozzá mentőt, majd mikor magához tért elkezdett hisztizni, hogy márpedig ő addig nem száll be a mentőkocsiba és nem megy sehova, amíg nem hívják hozzá "anyucikát". Szóval a mentősöknek fél órát kellett várni, amíg "anyucika" megérkezett és bekísérte "pici lányát" a kórházba.. Döbbenet, ha nem látom, nem hiszem el. :D

És ezen az oldalon meg tényleg vannak érdekes kérdések, pl tegnap mikor valaki 21 évesen megkérdezte, hogy kisminkelje-e magát ha megy hozzájuk az apja új nője. Vagy ma, hogy egyetemisták azon kattognak hogy vegyék rá a szüleiket hogy elutazhassanak vagy összeköltözessenek egy barátjukkal ésatöbbi. Én sem értem ezeket.

akik a Kádár-rendszerbe születtek, de még fiatalok voltak a rendszerváltásnál, na az az a korosztály akiknek a gyerekei mostanság elég életképtelenek.

aki tudja miről szólt a Kádár-rendszer, annak nem kell bemutatni miről beszélek, aki pedig nem ismeri az olvasson utána, és egyből meglátja az összefüggéseket.

azt csak halkan jegyzem meg, mielőtt a pufajkás ős szocik nekem esnének, nem általánosításból írtam.

mellesleg erre az oldalra (vagy inkább a kategóriába) szintén javarészt életképtelenek járnak, mivel akinek van "normális" élete az nem itt fog idegen emberektől kérdezősködni.

ezért hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy valóban ilyen reménytelen a helyzet, holott csak egy mikró közösségről van szó, ami egyáltalán nem reprezentatív a mai fiatalságra nézve.

#3, én pl a Kádár-rendszerben voltam fiatal, mégis sikerült úgy gyereket nevelnem (igaz, nekem csak egy van, ha megoszlik a figyelem lehet nehezebb, nem tudom), hogy önálló tudjon lenni. Minden anyagi támogatást biztosítottunk neki mindig, ő mégis úgy gondolta inkább elmegy diákmunkára, hogy meglegyen az a szabadsága, hogy ne mindig tőlünk kelljen kérni pénzt, ha venne valamit, elmenne valahová.

16 éves kora óta dolgozott nyáron diákmunkát, 19 évesen mikor egyetemre ment egy tök ismeretlen városba költözött teljesen egyedül, 0 ismerőssel, 0 kapcsolattal, mégis sikerült úgy csinálnia, hogy fél év után már az albérletre küldött pénzt is visszautalta nekünk, mert sikerült jó munkát találnia a suli mellett, holott mi ezt egyáltalán nem támogattuk, mert azt hittük a tanulás rovására fog menni - nem ment.

Most 25 éves, sikeres a munkájában és a magánéletében is, egy forintot sem fogad el tőlünk, sőt, van, hogy ő ad nekünk, vagy ha konkrétan nem is pénzt, akkor vesz valamit/befizet valahova.

És fel nem tudom fogni, hogy a korosztályában lévők hogy lehetnek ennyire rászorulva a szülők segítségére, mind lelkileg (döntésképtelenek), mind anyagilag (nem tudják ellátn magukat).

És sajna nem csak ezen az oldalon vannak erre példák, hanem így rendesen a való életben is, szóval szerintem annyira nem kicsi a a közösség..

Az én környezetemben ez a téma kicsit máshogy van. Inkább úgy látom, a sok mai szülő nem engedi élni a gyerekét. Nem engedik elköltözni, és ha nincs a gyereknek pénze sajátlábra állni nem tud mit csinálni, bele van kényszerülve a helyzetbe.

Meg ebben az esetben gyakori hogy akkor a szülő megsértődik, "kitagadja" a gyereket. És az se egy élmény.. :S

Szóval mindkét oldalról elég gyászos tud lenni ez a helyzet.

Én "mai fiatal" vagyok (22 éves), nekem nagyon jó a kapcsolatom a szüleimmel és én pl nagyon sok rosszmájú megjegyzést kaptam a velem egyidős fiataloktól emiatt.

Pl én simán csinálok programot a szüleimmel, elmegyek kettesben anyával vagy apával is akár moziba, kávézóba, ilyesmi. Ez sok fiatalnak gáz. Nyaralni is elmegyek velük (persze a saját részem én fizetem már jó pár éve) és a dolgaim 90%ban kikérem a véleményüket és sokszor meg is fogadom a tanácsaikat.

Anyagilag nem támogatnak (néha, mondjuk félévente nagyon magy 20-30 ezer forinttal szülinapra é karácsonyra), lelkileg viszont annál inkább. Habár vannak barátaim, de ha valami nagy probléma van én mindig a szüleimhez fordulok először.

Na, és emiatt első ránézésre sokan egyből meg/elítélnek és engem sem tartanak önállónak.