Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Párom kislánya egyre többet...

Párom kislánya egyre többet enged meg magának, mit lehet tenni?

Figyelt kérdés

Kicsivel több, mint 6 éve költöztünk össze a párommal. Az előző kapcsolatából volt egy kislánya, aki most 13,5 éves.

Amit tudni kell:

A párom akkori felesége félrelépett, de nála maradt a lakás a gyerekre való tekintettel, plusz gyerektartást is kapott bőven. A párom rettentő mód elkényeztette a kislányt, főleg anyagilag, és úgy, hogy mindent megengedett neki.


Majd beléptem én a képbe. Én semmibe nem akartam beleszólni ez az ő dolguk, de sok minden sajnos rajtam csattant.

Az ex ellenünk hangolta a kislányt, rengeteg balhét provokált, és keserítette meg a minden napjainkat.

A párom még jobban elkényeztette a lányát, hogy kompenzálja ezeket a helyzeteket.


Teltek az évek, és most ott tartunk, hogy a kislányt a pénzen kívül semmi nem érdekli.

Az apját nem hívja, ha ő hívja akkor 20 esetből 1-szer veszi fel.

Karácsony előtt volt ez az 1 eset amikor is megint pénzt kért, hogy új "okostelefonja" lehessen.

De nem volt hajlandó eljönni érte (az eljönni alatt azt kell érteni, hogy 2 kerülettel arrébb, ajtótól-ajtóig kocsival kell vinni-hozni, mert az első perctől kezdve ezt ki követelte), így a párom csekken küldte neki.


Nem is köszönte meg, még a Face-ről is törölt engem az ismerősei közül.


Lassan 1 éve, hogy nálunk volt egy hétvégén, akkor is arról szólt az egész, hogy jól lehúzzon minket.


Látszik a páromon, hogy nagyon rosszul esik neki, amiért így viselkedik vele a gyerek, főleg, hogy erején felül adott meg neki mindent.


Én ilyen esetben tudok akármit is tenni, vagy egyszerűen hagyjam az egészet, majd csak lesz valami?


2016. jan. 26. 18:19
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
98%

ha ilyen hülye az apja, hogy gyereknevelést leegyszerűsítette a tejben vajban fürösztéssel akkor egye meg amit főzött.

egy a fontos, te maradj ki ezekből a dolgokból, legyél teljesen közömbös, szard le nagy ívből mert semmi közöd a gyerekhez, főleg azok után ahogy viszonyul hozzád.

azt meg végképp ne engedd, hogy elrontsa egy ilyen kis elkényeztetett tini 3,14csa a kapcsolatot a párod és közted.

2016. jan. 26. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
97%

Te semmit sem tehetsz.

Ezt a párod szúrta el. Ha nem hallgat rád, akkor feleslegesen mondasz neki bármit is.

2016. jan. 26. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
49%
Erején felül adott mindent anyagilag...de nem adta neki azt, ami a legdrágább! AZ IDEJÉT! ezek a gyerekek válnak sajnos ilyenné, mindent megkap anyagilag, ez természetessé is válik számukra, de szeretetet, törődést, a mindennapokban nem kap senkitől eleget: apától nem, mert elhagyta őket így fizikailag képtelenség sok időt szánnia rá, anyát elhagyták, aki a saját sebeit gyógyítgatja, megkeseredett, csalódott és különben is dolgozik gondolom, hogy fenn tudja tartani magukat, neki sincs elég ideje rá....nem biztos, hogy ellenetek hangolta, a gyerek csak gyerek, de nem hülye, valószínűleg látja az anyja fájdalmát/csalódottságát a kialakult helyzet miatt és így büntet benneteket
2016. jan. 26. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:

Gondoltam arra, hogy egyszerűen hagyok mindent, aztán talán X idő múlva talán változik a helyzet.

Az a baj, hogy a párom sosem mondott a kislánynak semmit a válásról, viszont azt nem tudjuk, hogy otthon mit mondtak neki.


2-3 éve amikor még jobb volt a kapcsolatunk, akkor volt, hogy a gyerek feltűnően mézes-mázos volt.

Mellette mindenre és nagyon részletességgel rákérdezett, de nem olyan kislányos dolgokra kell gondolni, ami egy gyereket tényleg érdekelhet.


Többször rajta kaptam, hogy a telefonjával fényképezget itt nálunk a lakásban mindent tök nagy részletességgel, én meg ha csak mondjuk azt kérdeztem tőle, hogy milyen plüss állatkái vannak, akkor egyből témát váltott, vagy közölte, hogy nem mondja meg.

2016. jan. 26. 18:41
 5/12 A kérdező kommentje:

"anyát elhagyták, aki a saját sebeit gyógyítgatja, megkeseredett, csalódott"

Dehogy volt megkeseredett. Akivel félrelépett rá 1 hónapra meg is házasodott (ezt utólag tudtam meg), és közölte a párommal, hogy minél többet vigye el a gyereket, hogy tudjon bulizni meg szórakozni.


"dolgozik gondolom, hogy fenn tudja tartani magukat, neki sincs elég ideje rá....nem biztos, hogy ellenetek hangolta,"


Soha nem dolgozott 1 napot sem.

Csak eltartatta magát.

Aztán amikor a páromnak már nem ment olyan jól a szekér és szóba került, hogy legalább 4 órában menjen el dolgozni, akkor kidobta, és talált egy másik pasit akin most élősködhet.

De nem is érdekel, ez az ő dolguk.


Sokszor bebizonyosodott, hogy a kislányt ellenünk hangolja, csak azt nem értem, hogy miért, mikor én soha egy rossz szót nem mondtam rá, egyszerűen csak élek.


Szerintem az a baj, hogy a gyerek éveken át valami tévhitben élt, és ezt vagy soha vagy csak nehezen fogja megérteni.


Igen, én is úgy látom, hogy az anyagi kényeztetés nem helyettesíti a szeretetet a törődést, de ezt sosem mertem felhozni, mert akkor meg az lett volna hogy a gyerektől sajnálom a dolgokat, holott én is rengeteg dolgot vettem neki, fizumat nem sajnálva, de normális keretek között, és nem túlzásokba esve.

2016. jan. 26. 18:53
 6/12 anonim ***** válasza:
Szerintem te ne szólj bele, ne foglalkozz vele. A párod helyében én csakis arra szánnék pénzt, hogy a kislánnyal beüljek valahova beszélgetni, vagy elvigyem valahová. Semmi ajándékot nem vennék neki, legfeljebb minimális értékben, úgysem fogja tudni pénzen megvenni a gyerek szeretetét, ez már most is látszik.
2016. jan. 26. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:

Nincs olyan, hogy nem nevelheted, nem a te felelősséged, merthogy nem te vagy az anyja. Ha nem is vagy a párod felesége, akkor is a gyerek mostohája vagy.


Együtt nevelitek a kölyköt. Tessék szépen megbeszélni a dolgokat a pároddal és a gyereket konzekvensen nevelni! Azért engedhet meg magának egyre többet, mert soha nincs ott egy szülője sem, hogy meghúzza a vonalat, hogy "eddig és nem tovább!".

2016. jan. 26. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:

Engem azért zavar az egész, mert kezdetben tök jó volt a kapcsolat köztünk, de lehet, hogy csak megjátszott volt.


Tök sokat foglalkoztam vele, játszótér, színezők, tanulás, strand, biciklizés, szalonnasütés, uszoda, stb. Ilyenkor a párom is jelen volt, de mondjuk értelem szerűen én tudtam elkísérni a női wc-be, vagy velem jött a női öltözőbe, így akaratlanul is több időt töltöttem vele.


Most meg úgy viselkedik velem mintha egy tök idegen lennék.


Ráírok a Face-n, de semmi válasz, pedig ott van, hogy látta és dátum.

2016. jan. 26. 19:27
 9/12 anonim ***** válasza:
Ha komolyan gondoljátok és közös családot és gyereket terveztek, akkor igen is van beleszólásod, mivel egy ilyen kis *csa tönkreteheti majd a TI kozos életeteket azzal, hogy ő fog beleszólni a ti családotokba. Azért írom így, mert ő már most nem akar családhoz tartozni, csak lehúzni titeket. Az meg nagyon nem mindegy, hogy mennyi pénzt és energiát ölsz bele a kapcsolatotokba, főleg ha haldoklik. Mert ha még nem, de majd fog, mert megmérgezi, hiszen ez nem tartható fenn sokáig, mindkettőtöket felőröl. Saját tapasztalat!!! Ha lesz közös gyerek, akkor a párod előle fogja elvenni, csak hogy kiengesztelje meg pátyolgassa a nagyot, aki meg sem érdemli? A párodnál mikor telik be a pohár? Egyáltalán akár valami megoldást erre a problémára? Az asztalra csap végre vagy tovább töketlenkedik? Ülj le a pároddal megbeszélni, és annak fényében döntsd el, hogy megéri-e elvesztegetni az életed.
2016. jan. 26. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
50%
A legbékésebb módja, hogy hagyod, ahogy van. Neked semmi közöd a lányához. Csodálkozok, hogy nem rontotta meg a kapcsolatot a pároddal. Én biztos a pasit is kitenném.
2016. jan. 26. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!