Mennyire hibás a szülő a gyermekek magatartásáért viselkedéséért esetleg elpocsékolt életéért?

elpocsékolt életéért?

Ha valaki rossz körülmények között nőtt fel, eljön az az idő, amikor képes belátni, neki mit, hogyan kell tennie, hogy ne legyen "elpocsékolt" élete.

Egy felnőttnek nem lehet mindenért a gyerekkorát hibáztatni.

Mondhatnám, hogy helyzettől függ.

Lehet valaki bármilyen szülő, ha a gyerek maga a rossz társaság felé húz, és mindig fontosabb neki a rossz társaság szava/véleménye mint a saját szüleié. Számos példát láttam már arra, hogy hiába voltak tökéletes szülei a gyereknek, a rossz barátok/barátnő elvitte.

Ilyenkor a szülő nem tud tenni semmit. Főleg ha már idősebb a gyerek.

Szerintem 12-14 éves korig abszolút a szülő a felelős a gyerek viselkedéséért, és azért is ha az iskola mellé jár vagy bűnözik.

17 év felett, már sokan kezükbe veszik az életük alakítását olyanok, akiket elhanyagoltak a szüleik és a saját lábukra kell állniuk. Szerintem a szülő felelőssége, hogy legalább a érettségiig eljuttassa a gyereket és valamilyen szakmára kitaníttassa, illetve az alapvető társadalmi és családi normákra megtanítsa, megnevelje.

Huszonévesen már mindenki önmagáért felelős, akkor már kár a szülőkre mutogatni, hogy nem szerettek, nem segítettek stb. Fel kell emelkedni a hátsónkról és a saját életünket irányítani.

A gyermekek magatartásáért szinte teljesen. A gyerek mindig a családról mutat egy görbe tükröt.

De hogy vki elpocsékolja az egész életét? Az más, mert az azt jelenti h felnőttként nem tett mást, mint másokat okolt, panaszkodott, sajnálta magát, ahelyett h kezébe vette volna az irányítást. Én azt vallom,h mindenki a saját sorsának kovácsa.

Ha gyerek rossz társaságba kerül, arról igenis a szülő tehet. A gyerekek nagyon szeretnének vhova tartozni, főleg olyanokhoz, akik erősnek látszanak. Ha a szülők nem nem elég magabiztosak, hitelesek, megértők, akkor a gyerek mindent el fog követni,h egy banda befogadja. Ahhoz meg h meg tudd ítélni,h a szülők valójában milyenek, milyen az igazi légkör egy családban, minimum hónapokig kéne veluk elned.

Saját tapasztalatból mondom, hogy nagyon.

Én iszonyú nehéz kamasz voltam, el is mentem 17 évesen itthonról egy sráccal. Nem ittam, nem dohányoztam, nem kábítóztam soha, ki se próbáltam, nem erről volt szó. A szüleim nem voltak alkoholisták, normál életünk volt, leszámítva, hogy érzelmileg semmit sem tudtak adni (én így éltem meg, de apám az ma is ilyen). Én pedig kapaszkodtam mindenkibe egy kis szeretetért és ezért voltak botrányok, de apám sokszor el is vert nagyon. Nem bíztak bennem, nem hittek nekem soha, persze hogy előbb-utóbb hazudoztam is.

Én még most is ilyen vagyok, abszolút szeretethiányos, de a mostani párom ugyanígy, így ez mindkettőnknek nagyon jó.

A gyerekeimre viszont nagyon figyelek, sok érintés-ölelés van, soha nem bántanám őket sem szavakkal sem másképp. Bízom benne, hogy így nem kerülnek rossz útra, mert bizalmi a viszonyunk....

Szerintem a szülő által adott minta és a környezeti hatás 50-50% ban alakítja ki az ember jellemét.

Férjem szülei elváltak. Van egy öccse is. A férjem rögös utat járt be 27 éves korára mire összekerültünk. Akármilyen veszekedés és vita legyen esze ágában sincs szakítani...most már válni se. Mindenre próbál megoldást találni.

Öccse egy világ trógere. Mindenkin élősködik. Nulla jelleméhez nulla embereket keres társul. 30 éves és összejött egy 45 éves (60-nak nézett ki), fél fogatlan borsodi asszonnyal. -.- Lop (akár családtagtól is, leginkább pénzt és cigit), hazudik, link az egész ember úgy ahogy van.

Elvált szülők gyerekei, mind kettő volt egyiknél, másiknál is. Volt,hogy az anyjuk meggyanúsította a férjemet (még húszon éves kora elején), hogy ellopott egy aranygyűrűt. Rendőrt is hívott...stb. Úgy lett meg a gyűrű,hogy az ország másik végében tartózkodott a férjem a nagyszülőknél...csak az öcsike volt az anyjánál.

Nem minden esetben.

Viszont,ha a gyerekkel nem foglalkoztak megfelelően,azt egyesek nem tudják feldolgozni a felnőtt életükben.

Ha bántalmazták őket fizikailag vagy mentálisan,akkor igen is annyira sérülhet a személyiség,hogy nem tud normális felnőtt válni belőle.

Könnyű mondani "mindenki a saját életéért felelős" dumát,azoknak akik normális családban nőttek fel,és még messziről sem láttak olyan sorsokat,amik miatt ezek az emberek ilyenné váltak.

Nincs mindenből kiút...