Tényleg ennyire nem lenne fontos a saját boldogságom?

Egy 17 éves lány vagyok és fél éve jöttem össze a barátommal, aki a volt tanárom(9 év van köztünk). A korkülönbség ellenére is elválalltuk, hogy kapcsolatban leszünk. A lehető legtöbbet vagyunk együtt, akárhová megy, mindig visz magával. De most jönnek a képbe szüleim. Ez az első kapcsolatom, ráadásul nem gondolják tartósnak, plusz szerintük csak szórakozik velem. Mindezeket úgy mondják, hogy alig beszéltek vele, eldöntötték, hogy ennek nincs értelme, keressek valami korombelit. Nem hiszem el, hogy ha látják, hogy boldog vagyok vele, akkor a korkülönbség kezdi őket el a legjobban zavarni.

Holnapra tervezem, hogy áthívom magunkhoz, hátha jobban megismerik egymást, de már most azt hallgatom tőlük, hogy teljesen felesleges, nem fogják meggondolni magukat, minden erőlködés hiábavaló.

Tudom, hogy sok szülő szokott elégedetlen lenni a gyerekük párjával, de az enyéim még meg sem akarják ismerni. Néhány találkozásból leszürtek tök irreális dolgokat.

Van, amit nem tudnak és egyelőre jobb is, ha nem tudnak róla. Tegnap lefeküdtünk, még meg is kérdezte, hogy biztosan akarom-e. Utána a szakítás témáját sem hozta fel, ha erre kellettem volna neki és csak szórakozna velem, akkor ezután otthagyott volna.