Más is van így a szüleivel? Ne oltsatok le nagyon légyszíves.

Szóval, úgy vagyok anyámmal és apámmal hogy mint a szüleimet tisztelem és szeretem őket, de ennyi és semmi több. Nem akarok velük különösebben társalogni, nem érdekel a véleményük.

Anyámnak és apámnak iszonyatosan sz.r házassága volt, és velem egyfolytában üvöltözött mindenki, nem foglalkoztak velem, és azt érzékeltem hogy a bátyámat folyamatosan többre tartják. E miatt nagyon el idegenedtem tőlük.

Plusz: anyám nagyon konzervatívan nevelt, sose engedett nőies dolgokat, semmi nőies tortúrát nem mutatott meg nekem ,mindig ordibált velem h mit és hogyan vehetek fel. Kb. 14 éves koromig abba öltöztem amit ő rám adott. És utána is ő dirigált.

Most 21 évesen nyílt ki a csipám, hogy a szüleim teljesen elcsesztek engem, egy depressziós, önbizalomhiányos, félszeg, magára semmit sem adó korcs lettem. Már el kezdtem magamon dolgozni, és nagyon jól haladok, a tudtukon kívül járok pszichológushoz, tanulok.

És egyszerűen idegesítenek ha hozzám szólnak, lökik a "nagy bölcsességeket". Sajnos még nem tudok külön költözni anyámtól. Apám nem él velünk

De annyira idegesítenek. Még mindig bele szólnának mindenbe. Egyszerűen nem érdekelnek, és sokszor úgy elképzelem milyen jó lenne nélkülük. És nem tisztelem őket semennyire, azon kívül h a szüleim.

Ti is voltatok így? Vagy ez nagyon defektes felfogás?