Van még akinek ennyire rátelepszik az anyja?

Apám volt ilyen, nárcisztikus, megmondogatós, terorizáló,csak ő tudja jól...amîg kicsi voltam nem tudatosult bennem tesóm volt a fura miért nem beszél vele majd ahogy nőttem mellbevágott mennyire mérgező mérgező az itthoni lègkör a szèp nagy házban.... szerencsére elköltözött(de sajnos nem messze) mert már senki sem bîrta elviselni, tesóm cirka 15ève èn pedig 5ève nem beszélek vele.

Minket szid úton útfélen milyen szemetek vagyunk vele mert kiturtuk a házából, pedig mindent megadott nekünk közben anyum viszont kifizette a ház rá eső rèszèt...a hibáit sose ismeri be,b bocsánatot sose kért senkitől.... s igen tudom ő a hibás mert emlékszem mèg arra is tudatalatti figyeltem annó veszem a levegőt a közös helysègekben, mikor is merjek enni, gyomorgörcsöt kaptam amikor megláttam legutóbb az utcán s mikor átjött s fél percig láttam 3napig rèmálmaim voltak tőle közel a 30hoz. Tehát az, hogy valaki szép házban él anyagilag biztonságban de terror mellett nem a hálátlan gyerek légy boldog kategória.

"A gond az,hogy ő szerzett lakást jelenleg abban lakom egyedül"

Van egy mondás, aki fizeti a zenekart, annak a nótaját húzzák. Költözz el!

hát igyekezz pénzt gyűjteni egy lakásra, most úgysem kell albérletet fizetned, azt a pénzt rakd félre, és ha valamennyi összegyűlik, fizess be egy lakásra, és költözz el.

sajnos ismerős a szitu, hát szerintem sokat nem tehetsz, mint tűrsz, amíg az ő lakásában élsz.

meg persze ne vedd föl a telefont, stb. ahogy más már írta. próbáld minél kevesebbre szorítani a kapcsolattartást.

Mondd meg: Anyu már nagy lány vagyok, szeretlek, de hadd fejlődjek a saját hibáimból.

Egyébként én sem gondolom, hogy ez a szeretet hiánya lenne, inkább csak tulságosam félt, ahogyan irtad is, hogy Neki nehéz elszakadnia tőled. (Vajon miért? Talán azért is, mert csak Te vagy neki? A pasik jönnek-mennek, de a gyereke az mindig a gyereke marad. Milyen negatív élettapasztalatai voltak, amik miatt ez kialakulhatott? Persze ez nem jelenti azt, hogy így kell viselkednie, de ha megérted őt, a miérteket,talán könnyebb megoldást találni a problémára.)

Elfogadom, hogy ez már nyomasztó neked, de probáld meg szépen, szeretettel megértetni vele, hogy most már bontogatni szeretnéd a szárnyaidat. Felesleges köröket és idegeskedést spórolhatsz meg mindkettőtöknek, és talán még az is meggyőzőbb, hogy felnőttesen, higgadtan kezeled a témát. Probáld többször, ja elsőre nem megy, legyél türelmes, hátha csak rosszabb napja van. Probáld meg a beszélgetést úgy időzíteni, hogy olyankpr kezdeményezd, amikor jobb passzban van. Esetleg meghívhatod egy cukrászdába, ott nem tud patáliázni, plusz a cukor nyugtat is.

Én is átmentem ezen (meg álltalában a 18-22 évesek nagy része), és tudom, hogy ezt most per pillanat rossz megélni, mert nem látod a végét, de hidd el, eltelik egy pár év, és még hiányozni fog ez az időszak.

"Örülj neki, hogy ennyire foglalkozik veled! Engem elhagyott anyám, mikor gyerek voltam. Tudod mennyire szeretném, ha mellettem lenne, úgy ahogy melletted van ? Az embereknek semmi nem jó.... Komolyan."

Az hogy jön ide hogy téged anyád elhagyott? Ebből is látszik, hogy nem tudod milyen a másik véglet. Ilyen esetben pedig marhára nincs mellette, bármennyire is hiszi anyuka. Ezzel pont, hogy konfliktus okoz.