Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Szerintetek nagyon gonosz...

Szerintetek nagyon gonosz dolog lenne ilyet kérni születésnapomra?

Figyelt kérdés

Sziasztok! Az a helyzet, hogy nem sokára lesz a 19. születésnapom. Alapból nagyon nagyon nem szeretem a születésnapomat, a legjobb lenne, ha mindenki elfelejtené, de sajnos erre semmi esély sincs, anya mindig ragaszkodik ahhoz, hogy megünnepeljük.

Az eddigi szülinapjaimon anyának mindig egész nap dolgozni kellett, mert mindig olyankor volt a munkahelyén egy nagy rendezvény, szóval egész nap nem is láttam őt. A tavalyi más volt, mert az a 18. volt, ezért megígérte, hogy kivesz egy nap szabadságot és elmegyünk étterembe, mert még sosem voltunk rendes étteremben. Ő, én és az öcsém. Nagyon vártam már, de mondta, hogy inkább halasszuk el, mert túl meleg van. Megígérte, hogy majd bepótoljuk, de mindig halogatta és sosem történt meg. Helyette elvitt a városban lévő strandra, mert szülinaposoknak ingyenes a belépő. Ennek nem nagyon örültem, mert nem annyira szeretek strandra járni és már nagyon untam is azt a strandot, hiszen évek óta szinte csak oda járunk. Az öcsém pedig most lesz 11 éves, szóval még kicsi, ezért anyának folyton felügyelnie kellett a vízben és én egyedül voltam egész nap. :(

Szóval a lényeg az, hogy én idén nem szeretnék semmilyen ajándékot, torta se kell és semmi sem. Egy dolgot szeretnék, ha anya és én ketten elmennénk a TV toronyba, ahol van egy szép kávézó is és a kilátás is gyönyörű. Utoljára még az öcsém születése előtt voltunk ott és nagyon szép emlék nekem, úgy szeretném megismételni. Viszont nagyon szeretném, ha az öcsém nem jönne. Ugyanis állandóan veszekszünk, alig bírjuk egymást elviselni. Nagyon szeretem őt, de most kezd kamaszodni és folyton bunkón beszél velem meg káromkodik, sosem hagy szóhoz jutni és ha együtt vagyunk anya csak rá figyelhet. Viszont félek, hogy ezzel a kérésemmel megbántanám anyát is és az öcsémet is, amit tényleg nem szeretnék. Ti mit gondoltok?

Szerintetek nagyon gonosz és önző ötlet? Mert ha igen, akkor van egy másik ötletem. Mégpedig az, hogy grillezzünk együtt mind a hárman a kertben, mert utoljára kb 10 éve grilleztünk, amikor az öcsém még baba volt és itt lakott velünk az apja. Azóta neki sem volt ilyen élményben része és én is szívesen grilleznék. Ezzel viszont az a baj, hogy anyukám tuti nem repesne az örömtől, mert szerinte túl macerás. :( Szóval ti mit tennétek a helyemben? Bocsánat a kisregényért és köszönöm annak, aki végigolvasta! :)


2016. júl. 10. 14:42
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
43%
Azt hogy hadd költözhess el és találhass olyan embereket akik törődnek veled, nem úgy mint az anyád.
2016. júl. 10. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
96%
A te szülinapod, nem értem miért köteleznek a megünneplésére. nem voltál anno rendes éteremben, szokott lenni klíma, nem kell a teraszon ülni. Egyáltalán nem gonosz dolog. Boldog Születésnapot előre is.
2016. júl. 10. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 A kérdező kommentje:

Anya törődik velünk és nagyon szeret minket, csak folyton túlóráznia kell és egyedül nevel minket, ami nagyon nehéz lehet. Főleg mert én sem vagyok mindig egyszerű eset. Az öcsémet tényleg jobban szereti, de ez természetes, hiszen minden szülő úgy van ezzel, hogy valamelyik gyereke közelebb áll hozzá, de anyukám ezt sosem érezteti szándékosan. :)


Köszönöm második, aranyos vagy! :)

2016. júl. 10. 14:57
 4/16 anonim ***** válasza:
25%
Az én szülinapomon tavaly hazamentem (külföldön élek), megbeszéltem előre mindenkivel, mikor mit csinálunk (anyumék hozták fel a családi ebédet, a barátaim az esti szórakozást) SENKI nem jött, mindenki lemondta....Párommal mentünk ki, last minute discoba, persze nem volt semmi....aztán elmentünk meginni egy pohár bort, de szabadtéri program volt, és jött egy vihar úgyhogy haza mentünk (a párom akart). szóval én k...ra örülnék neki ha a családom gondolna rám, eszembe nem jutna provlémázni.
2016. júl. 10. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
81%

" én idén nem szeretnék semmilyen ajándékot, torta se kell és semmi sem. Egy dolgot szeretnék, ha anya és én ketten elmennénk a TV toronyba, ahol van egy szép kávézó is és a kilátás is gyönyörű."


Ez egy nagyon szép kérés, semmi önzőség, semmi baj nincs ezzel.

- kettesben szeretnél lenni anyukáddal ünnepeden!

Egy ismerős nagycsaládnál (5 gyerek) az ünnepelttel ünnepnapján az anya elment - és a gyerek mondta meg,hogy hova menjenek. Ez volt az ajándék (pénz nem jutott sok ezekre) és mindenki nagyon szerette ezt az ajándékot.

Kérd meg nyugodtan, nem lesz harag.

Boldog születésnapot - így a távolból, ismeretlenből is!

[link]

2016. júl. 10. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
28%
Vagy ha ennyire nem akarsz menni, mehetek én helyetted! Úgysem volt sosem igazi születésnapom....Se tortám....
2016. júl. 10. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim válasza:
79%
Szia!:) Egyszerre jó és egyben rossz is volt ezt olvasni. Biztos vagyok benne hogy nagyszerű ember vagy. Sok más elkényeztetett korodbeli nem is foglakozna azzal, hogy mit akar/gonodol a családja. Másfelől tényleg többet érdemelsz ennél. Szerintem egyáltalán nem önzőség ilyet kérned. A te szülinapod, szóval rólad kell hogy szóljon. A tesód pedig elég nagy már hogy ellegyen egyedül néhány órát. Utána pedig még együtt is ünnepelhettek, biztos vagyok benne hogy belefér a 24 órás napba. Ha pedig grillezni szeretnél, szerintem ennyi áldozatot igazán hozhat anyukád. Annyira azért nem "macerás"... Visszatérve a konkrét kérdésedre, egyáltalán nem vagy gonosz, önző ha ilyet kérsz. Én is szeretek a családommal lenni de néha arra is szükség van hogy külön töltsek egy kis időt néhány családtagtól. Meg persze egy anya lánya program szerintem időnként egyébként is szükséges. Én a helyedben mind a két dolgot felvetném és megbeszélném anyukámmal. Ha meg erre rosszul reagál azt kell hogy mondjam nem értékel téged eléggé és hidd el nem te vagy a rossz, veled semmi probléma...
2016. júl. 10. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim válasza:
66%
Oh az lemaradt hogy előre is nagyon boldog szülinapot! ;)(a 7. voltam)
2016. júl. 10. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
84%

Szerintem említsd meg neki, hogy erre vagynál, mégiscsak a te szülinapod,azt is elmondhatod miért... (mondjuk nem tudom az öcséd felügyelete addig megoldott lenne e)

Aztán úgyis látod rajta, ha sziven üti a kérés, akkor dobd be a grillezést!

2016. júl. 10. 15:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 A kérdező kommentje:

Kedves 81%-os válaszoló! A kérdésre nem válaszoltál, de ettől függetlenül sajnálom, amit írtál!

Nekem kétszer is volt egy nagyon hasonló születésnapos élményem, mint amit meséltél, csak nekem párom sem volt, a barátnők is mind lemondták, szóval egész nap egyedül voltam otthon. El tudom azért képzelni milyen lehetett.

Szomorú, hogy tortád sem volt, én a párod helyében biztos sütöttem vagy vettem volna Neked egyet szépet. :) Mindegy, kívánom Neked, hogy a következő születésnapjaid legyenek szépek és kárpótoljanak mindenért! :)


A többieknek nagyon köszönöm a válaszokat! Azt hiszem felhozom neki a témát! :) Az öcsém addig átmehetne az apukájához vagy kimehetne focizni. :)

A 15:00-ös válaszolónak pedig külön köszönet a csodás képért, nagyon jó kedvem lett tőle! :)

2016. júl. 10. 15:12
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!