Elrontottunk valamit? 30 eves fiunk meg mindig velünk el, munkája nincs. Hogyan neveljük eletrevalobba?

"hogy lesz igy belole normalis, erett felnott."

"nagyon rendes gyerekrol van szo"

Szerintem az az alapvető probléma, hogy te gyerekként kezeled. Akkor ő minek nőne fel? Van egy baromi kényelmes kiszolgált élete, minek cserélné ezt el, egy rosszabbra?

Neked nem tűnt fel, hogy már kb 10 éve felnőtt emberről van szó? "Hogyan neveljük eletrevalobba?" Ezen kb 15-20 évvel ezelőtt kellett volna gondolkodni...

Vágd el a köldökzsinórt, és meglátod a saját lábára fog állni.

A túlzott féltés és a majomszeretet is lehet hiba, nálatok is ez a gond.

Most a korosztályában amúgy is az a jellemző, hogy későn érnek, minél jobban elhúzzák, hogy kilépjenek a nagybetűs életbe, nem is akarnak "teljes értékű felnőttek" lenni. Munkahely, külön költözés, család... ezek amolyan szitokszavak lettek.

Annyit tudtok tenni, hogy leültök vele beszélni, hogy eddig rettentően türelmesek voltatok, de nem fogjátok tovább eltartani. Tehát van rá három hónapja, hogy munkát találjon, keressen egy albérletet, és elköltözzön. A harmadik hónap végén kényszerkijelentéshez és kilakoltatáshoz fogtok folyamodni, ha magától nem költözik el.

Nagyon kényelmes ez így neki, de már régen visszaélt a jóindulatotokkal és a türelmetekkel. Már nem gyerek, nem vagytok kötelesek gondoskodni róla.

Erre az elmúlt 12 évben bármikor lett volna lehetőségetek, mert azóta nagykorú, úgyhogy nem lehet egy szava se.

Ha rajta múlik, ő nem fog ezen az állapoton változtatni, és mivel nem szorul rá arra, hogy dolgozzon, nem is akar.

Gondolom, otthon se sokat végez el, ha már eltartjátok, legalább cserébe ott segítsen be, ahol tud. Mondjuk főzhetne, takaríthatna, kimoshatna, stb.

azon sajnálatos esetekben, amikor értelmi fogyatékosan születik egy ember, történik ez: nagy gyerek lesz belőle, és úgy is marad 80 évig. A ti esetekben úgy tűnik, valójában ti tettétek fogyatékossá és nagy gyerekké.

Itt az aggódás már nem segít. Radikálisan ki kell tenni a szűrét ehhez annyi időt hagyni, ami alatt találtok neki munkahelyet. ebben segíteni kell, mert elhúzná még 20 évig a keresgélést:)

nekem is van ilyen a rokonságban. a gyerek már 30 múlt.otthon él a szülőkkel, van barátnője,de nincs igénye összeköltözni vele.

anyuka szépen kiszolgálja,kaja,tiszta ruhák stb. tök kényelmes neki.

a szülők erősen elbaszták a nevelését szerintem. egy normális fiatalnak már a huszonévei elején van igénye a különköltözésre,főleg,hogyha van kapcsolata. normális embernek nem életcél a szülőkkel egy háztartásban megöregedni.

30 éve otthon él amúgy,ha annyira akart volna,akkor tanult volna, legalább egy szakmát,hogy ne alkalmi munkákból éljen. de gondolom erre sem volt igény.

én azt mondom,hogy legyetek kemények. adjatok neki határidőt,hogy meddig kell elköltöznie. vegyétek rá,hogy a barátnőjével kezdjék meg végre a közös életüket. amúgy tuti nem marad mellette sokáig a csaj. épeszű nő többet vár el 30 évesen egy kapcsolatban, mint hogy összejárogatunk a szülők házában, mint kamaszként.

Már eddig is túlzottan türelmesek voltatok. Keressetek neki egy albérletet, fizessétek ki az első két hónapot, aztán pakoltassátok vele össze a cuccát, és kísérjétek ki az ajtón. Mondjátok meg neki, hogy nagyon szeretitek, de haza nem költözhet, pénzt se kérjen, és úgy spóroljon, hogy két hónap múlva már ő fizeti az albérletet.

Más megoldás nincs erre, ezt is legalább 5 éve kellett volna meglépni, ha a sulival már végzett.

Türelem nem össze keverendő a passzív hallgatással.

Alapos (órás) elbeszélgetés kell. Meg kell hallgatni mit akar, miért akarja, jól gondolja át. Ezt még kell neki mutatni, hogy megértettétek. Így érezni fogja, hogy ez egy beszélgetés és nem monológ.

Ezután ti jöttök. Fejtsétek ki az érveiteket, utaljatok vissza az ő érveire. Legyetek határozottak, de higgadtak.

Ha megvan egy megoldás, amit közösen vagy egyéni szinten is előre lépteti a helyzetet, azt találjátok és kérdezzétek meg, hogy érti-e miért lesz ez megoldás. Az ő javaslatait is kérjétek ki. Azt is beszéljétek át.

Ha megvan egy ilyen alapos, nyugodt beszélgetés, meg lehet érteni a valódi okokat. Beszéljétek az érzésekről is. Azok is visszatartó erővel bírnak.

Én 33 vagyok. 21 éves korban költöztem el. Kollégium, albérlet, még utcán is aludtam. 33 évesen még mindig albérletben élek, mert nem tudom napi 10-12 óra munka árán összeszedni az alaptőkét egy hitelre. Szülők nem támogatnak, pedig lenne miből. Apám két nyaralója 5 bérlakása mellett egy forintot nem ad a boldogulásomba. Én is tenni fogok később rájuk.

Nézzetek szét milyen alternatív van lakhatásra. Mennyibe kerül egy albérlet. Tudatosan kell gondolkodni, milyen munkát kell mennyiért elvállani, hogy élni lehessen. Ha ezekkel nincs tisztában az visszatartó.

Milyen végzettsége van? Azzal hol lehet elhelyezkedni? Bemehettek vele egy munkaügyi központba (itt kedvezményes oktatások is vannak); nézzhettek állásokat professionals oldalon.

Ha az önállóság hiányzik a gyerekből, ideje megtanulni. Házi munkát ő is csinálhat. Főzni nem nehéz ott a [link] .

Ha ti elmentek nyaralni egy hónapra, mit fog csinálni?

Ha egyszer veletek történik valami és nektek kell segítség mit fog csinálni? Felelősséget kell vállalni saját életéért.

Nem könnyű a helyzet. De a passzív hallgatással nem fogtok elérni semmilyen változást. Ha látja a támogatást, hogy nem kell egyedül elindulni, de majd önállónak kell lennie, talán segít.

Az ultimátum is jó ötlet! De ne ágyúval lőljetek verébre! Rögtön azzal kezdeni nem tudom milyen hatású lehet. Lehet motiváló is. De kilökheti a semmibe. Ha látja, milyen lehetőségek állnak előtte, tudja, hogyan keressen újakat, akkor majd lehet motivációs az ultimátum.

Neki is jobb lenne, ha tovább tudna lépni!

Kérdezzétek meg mit akar 5 - 10 év múlva kezdeni magával. Legyen előtte jövőkép iránt érdeklődés.

elbaxtátok,ez úgy kb 100%-ra a ti hibátok.

szerezzetek neki munkát,gondolom van valamilyen képesítése.persze ez nem ilyen egyszerű,beszllgetni kéne vele.gondolom egyszer sem beszélgettetek vele az elmúlt 10 évben.

kíváncsi vagyok hogy hogy szokott zajlani a problémamegoldás nálatok :D

Nyugodtan papoljatok neki, meg pátyolgassátok.

Aztán majd ha kihaltok mellőle, egy darabig még felveszi a nyugdíjatok, és ha lebukik, meg a börtönbe.

Esetleg ha már nincs se villany, se víz, és mindent eladott a lakásból fillérekért, elkezd vakarózni, hogy dolgozni kéne.

A másik lehetőség, hogy először csak egyikőtök hal ki mellőle, és élősködik a másikon, aki fele annyi pénzből kénytelen eltartani a léhűtőt. De ha valamiben hiányt szenved, akkor inkább jön a terror és a verés, mint hogy megmozduljon.

Sajnos azért írok ilyet, mert a lécsőházban él egy ilyen család. Az apa elhunyt, a fiuk már 40, de az életben nem dolgozott sose. Az anyja tartja el, és ha nincs pénz hó végén italra, akkor megveri. Nem egyszer fordultak már meg náluk a rendőrök.

Ha kell neki a pénz, elad bármit, vagy vasat lop, néha eladja, amit kukázik.

Szerencsétlen öregasszony eljár napi 8 órában takarítani, mellette szórólapot hord, és persze kapja a nyugdíjat és az özvegyi nyugdíjat, abból tartja el.

Kíváncsi leszek, ha egyszer eldobja a kanalat, miből fog megélni a drága kisfia. Gondolom először a tárolóból tűnnek el a dolgok, aztán a környéken mindennel kába kél, ami könnyebb egy villamosnál.

Tudom, tudom, a ti fiatok nagyon rendes gyerek, épp csak dolgozni nem akar.