Mit tegyek a fiammal?

Figyelt kérdés

Sziasztok! Lehet ez egy kicsit hosszú történet lesz, előre is köszönöm ha elolvassátok. Van egy fiam, albérletben lakik a feleségével, 1 nevelt és 1 közös fiukkal, terveznek még egy gyereket. Jól élnek, majdnem mindenük megvan.

Most akarják lecserélni az autójukat, mert kicsit öreg volt és sokszor nehezen indult, hiába voltak szerelőnél. Ezért úgy döntöttek, hogy vesznek egy másik autót. Ez rendben is volt addig, amíg az a hír el nem jutott a fülembe hogy 6 milliós VADIÚJ autót szeretnének venni! Próbáltam lebeszélni a fiamat erről (ami kicsit nehéz, mert a felesége mindig ott van mellette), hogy inkább vegyenek végre saját lakást, 1-2 év gyűjtögetés után simán megvan. De nagyon ragaszkodnak az új autóhoz - viszont így teljesen lenullázódik a félretett pénzük.

Tudom, hogy semmi közöm az életükhöz, mégiscsak picit aggódom, egyszerűen csak jót szeretnék nekik. Mivel folyamatban van az autóvásárlás (megvették, de még nem érkezett meg), most jópár évig biztosan nem lesz lakásuk - kivéve ha hitelt vesznek fel, és úgy látom, hogy arra hajlanak. Kicsit féltem őket a CSOK-os program miatt, nem szeretném, ha csapdába kerülnének... De egyszerűen lehetetlen vele (velük) beszélni a jövőről, nem gondolja át annyira.

Annyira szomorú vagyok emiatt, két fiam van és ugyanúgy neveltem őket - a kisebbik fiam céltudatosabb, jelen pillanatban spórolnak a lakásra a párjával.

Nem tudom, mit tehetnék, valami ötlet?



2016. aug. 18. 18:32
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%
Ha tovább kardoskodsz, te leszel a hibás, és a probléma. Fogadd el, ez van, felnőtt, az ő döntése. Én sem helyeslem ezt pénzügyi szempontból, mondd el a véleményedet, de ne akard megváltoztatni, mert te fogod a rövidebbet húzni.
2016. aug. 18. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
77%

Hát az az autó 1 hónap múlva már 3 millát hogyha fog érni.


Évtizedekkel ezelőtt kellett volna megtanítani a fiadat a pénzügyekre...

2016. aug. 18. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
51%
Szerintem nem tragikus a helyzet és az ő dolguk mire költenek. Nyugati országokban egyébként senki nem vesz lakást, mindenki bérel. Csak a magyaroknak a mániája a saját lakás. Persze megvan ennek az oka, de akkor sem biztos, hogy mindig a lakásvásárlásnak kell az első helyen lenni.
2016. aug. 18. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
100%
Tényleg rossz döntés ez a részükről,viszont nem hiszem hogy meglehetne őket győzni,szerintem (ahogy kivehető az írásodból) úgy veszik le hogy beleakarsz szólni az életükbe.Próbáld meg rábírni őket,hogy gondoljanak bele a jövőbe mennyivel jobban járnának pénzügyileg,ha most inkább házat vennének.
2016. aug. 18. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
82%
Leszaromtabletta. Sok. Neked. A saját érdekedben. Tedd világossá, hogy hozzád hiába mennek majd kölcsönért, mert nem fogsz tudni adni, de ennél többet hiába próbálnál tenni, úgyse hagynák, azt hiszem. :(((
2016. aug. 18. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
98%
Neki kell megoldania az élet nehézségeit, nem tudod megvédeni, el tudom képzelni szülőként ez fájdalmas, de döntésképes felnőtt ember és döntéseinek előnyeit-hátrányait is meg kell tapasztalnia.
2016. aug. 18. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
100%

én is hülyeségnek tartom a 6 milliós autót,úgy hogy utána egy albérletbe mennek haza. ráadásul család van,gyerekek. nekik jobban kéne az állandóság,a biztos lakhatás, mint egy kocsi.

a csok meg ki tudja milyen.lehet pár év múlva akkor csőd lesz,mint anno a deviza hitel.

ha volt 6 milliójuk félretéve,akkor tényleg értelmesebb lett volna még gyűjteni,vagy egy keveset felvenni és venni egy lakást.

nyilván ők tudják, én is azt mondom,hogy ne szólj bele. de amúgy igazad van,hogy hülyeségnek tartod.

egy kocsi nem befektetés, nagyon hamar csökken az értéke. pár év múlva már egy milliót fog érni.vagy annyit sem..

jobban jártak volna,hogyha azt a pénz lekötik a gyerekeknek,hogyha ennyire nem akarnak lakást venni. de ez lehet csak én vagyok, hogy inkább a gyerekek jövőjét nézném, nem a pillanatnyi boldogságomat az új kocsi miatt.

2016. aug. 18. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
100%

3#: "Nyugati országokban egyébként senki nem vesz lakást, mindenki bérel."


Ez ebben a formában marhaság. Azért némi igazságtartalma van, mert pl. németországban nagyon sokan bérelnek azért, mert nem olyan centralizált mint magyarország.(értsd nem Budapestbu..zik)

Tehát az álommelót nem biztos hogy a közelben kapják meg, de még az sem biztos hogy tartományi fővárosban, mert a kis városokban is vannak jó lehetőségek.

Sőt, nagyon sokan ilyen közvetítőcégnek, mérnökirodáknak dolgoznak, akik eladnak valakit berlinbe, majd hambugba, aztán később esetleg Baden-badenbe. Természetesen erre nem lehet egy helyre berendezkedni.

Viszont vannak nagyon sokan akik ezt nem vállalják be és ők vesznek sajátot, akár házat. Sokkal jobban megéri a bérletbe tett pénzt inkább a sajátba fektetni. Én is kb. amennyiből egy nagyobb lakást bérelnék, fizetem a ház hitelemet. Még ha egyszer el is kell menni, halmoztam fel valamit. Jobb mint mást etetni belőle. És szinte az összes kolegám így van ezzel.

Tehát nem mindeki bérel.


Kérdezőnek: sajnos nagyon nem tudsz mit tenni. Ha annakidején nekem hasonló szitu lett volna, tuti nem fogadom meg a kapott tanácsot. Utálag másképp látom. Majd valamikor ő is másképp fogja.

2016. aug. 18. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
62%
Olyan szar, hogy csak én emlékszem, hogy fiatalkoromban én is mindent jobban tudtam, mint a szüleim. Pedig így van ez, amióta világ a világ. Csak valahogy mindenki elfelejti. Te is, kérdező.
2016. aug. 18. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:

Semmiképpen se szólj bele az életükbe, ha nem kérdezték a véleményedet.

Ne erőszakoskodj. Az ő életük, ő felelősségük. A CSOK meg nagyon jó. Előbb lesz lakásuk, mintha 10 évig rakosgatnák. Igaz, vidéken már 6 millióból is vehetnének házat, vagy lakást, de nyilván nem megfelelő nekik az az életforma, távolság stb.

Budapesten jelenleg egy szobát sem kapsz 6 millióért. Így is, úgy is hitelt kellett volna felvenniük egy normális lakásra. Bízd rájuk.

2016. aug. 18. 23:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!