Szerintetek hogyan tudnám normalizálni a kapcsolatomat az anyámmal a múltunk fényében?

Tíz évvel idősebb és tapasztaltabb vagyok mint te.

Hidd el, sehogy nem fogod ezt rendezni vele. Költözz külön, engedd el, tartsd tiszteletben, hogy az anyád (mégis csak valahogy felnevelt...), de nem kell vele tartani a kapcsolatot, ha nincs benne örömöd. Évente párszor rányitod az ajtót, aztán kézcsókom.

A költözésed lehet, hogy azért rémiszti meg, mert elég sok pénzt adsz haza, és ez hiányozni fog a kasszából.

De ez nem a te problémád, hanem az övé!

Azért nem lehet vele semmit lerendezni, mert ő nem érzi úgy, hogy bármiben hibás lenne, hogy elrontott volna dolgokat. Csak annyit érsz el vele, hogy te leszel a hálátlan dög, aki nem támogatja anyukát anyagilag erőn felül. Ne erőltesd!

Foglalkozz a saját életeddel, a saját érdekeid képviseld, ne számíts a támogatására, csak tartsd vele lazán a kapcsolatot. Ennél többet nem érdemes belefektetni az egészbe, mert csak kihasznál és érzelmileg zsarolni fog.

Erre van egy mondás...

Jobb távolról szeretni egymást,mint közelről utálni.

A legjobb megoldást választod azzal,hogy elköltözöl.

Én a mostoha anyámmal nem tudtam kijönni sehogy.

A beszélgetések nem hatottak, végül teljesen depressziós lettem. Egy napon úgy döntöttem elköltözöm, nem mondtam el előre ,hogy mikor és azt sem tudták,hogy hová.

Ennek 20 éve, azóta rendeződött a kapcsolatom velük,de csak a kötelező köröket futom le.

Nekem is vannak gondjaim a szüleimmel hiába minden erőfeszítés hogy kicsit is magukba nézzenek, a korral az is együtt jár hogy egyre inkább a negatív tulajdonságok erősödnek.

ki kell zárni az életedből az ilyen embereket hiába az anyád mert lelkileg mindig bántalmazni fog. Egy anya mindig a gyerekei mellett kell(ene) hogy álljon nekik hinni nem másokra hallgatni! Bizni bennük mert akkor tudják mindent elmondhatnak.

én nem nyitnám rá az ajtót jóideig, nem fog változni. Hálával meg nem tartozol hogy felnevelt mert nem Te kérted hogy megszülethess!

Első vagyok.

Igen, ez teljesen jellemző. Nem érzi úgy, hogy neked hiányzott volna bármi a gyerekkorodból, vagy hogy most szükséged lenne rá anyaként. Ezért nem is érti, milyen támogatásra gondolsz. Viszont egyből védekező állásba helyezkedik, hogy "pénz nincs!".

Nagymamaként is pont ilyen lesz, nem akarlak elkeseríteni. Jobban is jársz, ha nem számítasz a segítségére, és néha találkozik csak az unokájával. A saját gyerekeimen látom, hogy ilyen nagymamára nincs szükségük, és nekik sem jó, ha erőltetitek a kapcsolattartást. Ők is csak sérülnek, de nem kapnak annyi odafigyelést és szeretet, mint szeretnének.

Anyukád kissé pszichopata, nagyfokú lelki kielégületlenséggel, egy megfelelő partner kellene neki, akit szeretni is tud, ha képes egyáltalán ilyen érzésre.

Ne hagyd magad lebeszélni a költözésről, de azért hívjad fel hetente egyszer-kétszer, de ha akkor is vádaskodik, akkor ajánljál neki pszichológust vagy hogy hívjon lelki tanácsadót telefonon, ilyen is van, és mondd meg neki, hogy ha nem tud veled normális hangon elbeszélgetni az életedről, akkor nem fogod felhívni. Egyszer-egyszer hívjátok meg magatokhoz ebédre, egy-egy közös kirándulást is lehetne vele szervezni vagy színházlátogatást, hogy ne érezze azt, teljesen el lett hagyatva, felejtve.

"Nem tudom hogyan is kezeljem őt..."

Leginkább sehogy. Bármilyen fájdalmas is, ő egy szociopata, és csak tönkreteszi az életedet, meg a gyerekeid életét. Nem tehet róla, mint ahogy te sem tehetsz, mindazonáltal jobb távolról szemlélni az életét.