Anyura dühös vagyok, amiket megtett vagy nem tett meg. Nem volt anya. Viszont amúgy nem rossz ember. A megbocsátást évek óta gyakorlom, de nem megy. Szeretném letenni az indulatomat, haragomat véglegesen. Hogyan tehetném ezt meg?
válasza:"nem akar közel engedni, nem tud és nem akar szeretni"
Elfogadod, hogy ő ilyen. Mást nem tudsz tenni.
válasza: válasza:Andizsuzsi +1.
Ha ilyen a természete, nem fog változni, ezt kell szem előtt tartani, úgy szeretni, ahogy van.
Mindenkinek megvan a maga múltja, amiért ott tart, ahol. Van akit az életében bekövetkezett események megtörnek, és emiatt nem képes úgy viselkedni, ahogy az ember azt elvárná tőle.
Engem ez szokott segíteni, ha valakiben csalódom.
válasza:felnösz éled az életed és a saját problémáidal foglalkozol
nem lehet ugyaqn azon pörögni életed végéig
válasza:Amíg a "düh", "indulatosság" és "harag" a "megbocsátási kísérleteid" alapja, tehát míg magaddal sem békülsz meg, addig magadtól sem várhatsz jót, nemhogy attól, akivel békülnél.
Miben merül ki az, hogy "nem volt jó anya" ?
Nem törődött veled, ütött-vágott-aprított, alázott, hanyagolt?
Vagy olyan problémáid adódtak, hogy pl. nem tudta az utolsó márkás cuccot is megvenni negyedmilliós okostelóval?
Mert mindkét véglet érezheti úgy, hogy rossz volt az anyja hozzá, vagy neki "nem is volt anyja".
Nem tudom, mennyi idős vagy, de azt gondolom, sejted, hogy régóta fennálló, mélyről fakadó problémát telefonbeszélgetés útján letudni még akkor sem lehetne, ha naponta többször hívogatnátok a másikat és több órán át magyaráznátok egymás bizonyítványát.
Ha -- értelmes emberek módjára -- szántok egymásra néhány órát, hogy átbeszéljetek a valahavolt életszituációkat,
reagálásokat, véleményeket, esetleg fény derülne a "miért?"-ekre is, talán néhány dologban közös
nevezőre juthatnátok.
Egykor úgy lehet, egymásrautaltak lesztek és ne akkor bánjátok azt,
hogy NEM IS PRÓBÁLTATOK ( vagy legalább te ) közelebb kerülni. Megérteni / megértetni, miben gyökerezett az a millió ellentmondás, ami lehet, most nem csupán számodra bizonyul feldolgozhatatlan problémának. Ha egykor végképpen szakadni muszáj, ne legyen elvarratlan szál és ne később
törd azon a fejed, hogy talán lehetett volna másképp is.
Lehet, hogy ő érzi magát feleslegesnek a te életedben és nem arról van szó,
hogy nem szeret, csak nem akarja / nem tudja feléd kimutatni.
Sok oka lehet, ha egy nő nem tud , vagy nem akar helytállni anyaként.
Nem tudom, mi az elkeseredett kijelentéseid alapja, mi íratta veled azokat a szigorú sorokat édesanyáddal kapcsolatban.
De neked még esélyed van vele is, önmagaddal is megbékülni végre,
bizonyosan kínál az élet egymás megértéséhez / elfogadásához utat.
Ha pl. ez a verzió működhet : hívd meg egy semleges helyre, állítsd kész helyzet elé !
Mondd, beszélgetni szeretnél vele, de személyesen és nem 10 percet.
Kérdezd meg, szerinte mi igaz abból, hogy ő nem szeret, nem is akar szeretni téged, és saját kudarcaiért mintegy téged tesz felelőssé....mert te bizony valami hasonlót érzel ki a viselkedéséből !
Persze, bármi az igazság, ő feltehetőleg szabadkozik majd, hogy honnan veszel te ilyesmit, de ha kell, említs néhány példát, ami miatt így érzel.
Ha válaszol, akármit is mond, higgadtan fogadd...és vagy további beszélgetés
( azaz értelmes PÁRbeszéd) alakul , vagy "megsértődik", rosszabb esetben következnek a könnyek és a szemrehányás.
Utálatos dolog, de ha bizonyosságot kapsz, hogy kibékülhettek-e, vagy rájössz, hogyan tegyétek akkor megéri. Ha pedig ezután is minden folyik a régi mederben, úgy az időjárás megbeszélésen túl továbbra is csak a szokásos udvariassági köröket futjátok....
de te talán megtudod, mennyi az igazság és mennyi az alaptalan vád.
További életedhez pedig tapasztalatot gyűjhetsz, hogy mit tegyél és mit kerülj , ha anyává és jó anyává akarsz válni. Olyanná, akinek a gyereke(i)ben ne merülnek fel olyan dilemmák , mint nálad most.
Édesanyám 3 fiútestvére mellett egyetlen lány volt.
Anyját nem szerette, egy életen át kerülte a vele való kapcsolattartást.
Nagyanyám, mikor 70 éves kora körül haldoklott, anyám akkor kérdezte meg tőle életében ELŐSZÖR, hogy " Anyu, miért vertél te annyit minket"?
Tudod, nagyanyám mit válaszolt ? "Azért, mert úgy tanultam!"
És --félre ne értsd!-- ezt a kijelentést nem cinizmus , vagy a lánya iránti utálat mondatta vele, hanem a mélységes butaság ! Döbbenet! Érted ezt?
Őt verték, ezt látta "mintaként"..és ezek után nem mérlegelt.
"Felnőttként", "anyaként" nem az volt szempont, hogy rosszak voltak-e a gyerekei, vagy se, hanem az, amit otthon megtapasztalt ő gyerekként : a gyerek verve jó.
Anyám csak "édesanyja" , azaz nagyanyám halála UTÁN tudta anyja viselkedését feldolgozni. Nem gyógyult meg a lelke , mert már csak későn tudott megvetés helyett szánalommal gondolni, megbékélve emlékezni rá.
Nem sajnálattal ugyan: mélységes szánalommal..de ugyanakkor együttérzéssel is!
Nem alaptalan önváddal, hanem megbékéléssel.
Fogd vissza az indulataid, időben keresd a JÁRHATÓ utat édesanyád felé,
és akkor se engedd el a kezét egészen, ha ő visszautasítja a békülékeny közeledniakarást!
Mert ha te vágod el az utat , a magaddal való megbékülés útját is elvágod.
Akkor pedig soha nem bocsátasz meg - önmagadnak.
Ha a gyereke(i)dnek anyára lesz szüksége - akkor sem!
És úgy a gyereke(i)den, családodon csattanhat az ostor...
Inkább most "gyakorold a megbocsátást" : te még "időbe vagy" !
Harag és düh nélkül sikerülhet : szorítok ne(k)tek! :)
Üdv....mindenkinek!
válasza:Elfogadom, hogy ő nem tud, nem akar szeretni. Ez rendben van. Ezen dolgozom, mert amíg dühös vagyok rá, addig az elfogadás sem 100%-os. Ezek szerint a kérdés, hogyan fogadjam el, mert a dühömtől nem látom sem a fát, sem az erdőt, pedig engem még a fű is érdekelne…
Olvastam már megbocsátás témakörében, de nekem úgy látszik, ezek még nem indították el bennem a tiszta megbocsátást.
Úgy szeretném szeretni, ahogyan van. De hogyan tudok valakit szeretni, aki nem anya és ő soha nem szeretett és mindenben gátolt? Hogyan fogadhatom el, bocsáthatom meg neki azt a halom mindent?
Az egy járható út, hogy arra gondolok, ő sem úgy szerették a szülei, ahogyan az jó lett volna és egyfajta távolságot tanult meg szeretet helyett. Viszont ilyenkor azonnal megszólal a fejemben a „kisördög”, hogy érdekes módon a tesómat tudta, tudja szeretni, tehát képes a szeretetre. Nem akarom már régóta megváltoztatni és könyörögni a szeretetéért. Erre is volt példa. Már csak a dühöm átalakítása, megbocsátás foglalkoztat. Hogyan lehet ezeket létrehozni, ha valakivel szemben ezek nem működnek?
Igaz, nem érdemes problémán pörögni. Teljesen igaz. Pont ezért is szeretném letenni a dühömet.
Magammal megbékülni! Ez is igaz, járható útnak tartom.
„Nem törődött veled, ütött-vágott-aprított, alázott, hanyagolt? ” Ez mind külön-külön és egyszerre is.
Soha nem foglalkoztatott, hogy valamit meg tud venni vagy sem. Tisztában voltam az anyagi helyzetünkkel. Ha vett valamit, elfogadtam. Ha nem, akkor azt is elfogadtam, ill. nem könyörögtem neki, nem játszmáztam, hanem teljesen természetesnek vettem, ha valamire nemet mondott. De életemben egy kezemen tudom összeszámolni, hányszor mondott valamire nemet, mert nem kértem, nem igényeltem, hanem elfogadtam, ha valamit kaptam és azt is, ha nem.
Nem telefonon beszéltem vele anno. Elmentem hozzá személyesen, megkérdeztem, jobbá tehetjük-e kapcsolatunkat, de ehhez fontos beszélgetnünk. Elkezdtem a beszélgetést és kidobott. Majd X idő után megint elmentem hozzá személyesen beszélgetni és X idő után kidobott. Aztán telefonon elmondta később, hogy nem akar változtatni és beszélgetni sem akar soha a múltról, de igazándiból a jövőről sem. Később még próbálkoztam, de aztán feladtam, mert továbbra is elutasította a megbeszélésünket, kapcsolatunk jobbá tételét, pedig nem kevésszer próbálkoztam még
Ő érzi magát feleslegesnek az életemben? Ezen még nem gondolkodtam. Lehet…
Ő már kimondta, hogy nem szeret és nem is fog. Kötelességből beszél velem, ha időnként röviden beszélünk telefonon.
Értem, amit a „butaságról” írtál és nem vagyok sértődős típus és nem tekintem cinikus hozzászólásnak sem. Ha a „gyerek verve jó”, akkor a két lénytestvér közül miért csak én, a kisebb kaptam mindig verést, megalázást, egyebeket?
Voltam már pszichológusnál emiatt. Azt mondta, ne legyek dühös, engedjem ezt el. Azt mondtam, ezért jöttem, mert nem tudom hogyan kell ezt megtenni. Aztán beszélt az elfogadásáról. De a hogyan kérdésben nem segített. A másik pszichológustól eljöttem, mert a „szeretnem kell az anyut, mert ő nevelt fel és megérdemli és nekem kötelességem…” felszólítás eléggé kiverte nálam a biztosítékot. Arra már nem válaszolt, hogyan szeressek valakit, aki majdnem agyonvert, soha nem segített semmiben, csak hátráltatott és kimondta, soha nem tudott engem szeretni.
Van bennem harag, düh, indulat. Hosszú évek óta táplálom ezeket. Hogyan tudom letenni?
Már nem akarom megváltoztatni őt. Nem tudom vele jobbá tenni a kapcsolatomat, mert évekig próbáltam és totál elutasító. Szinte naponta eszembe jut valamilyen kín, amit okozott. Aztán persze elhessegetem ezeket a gondolatokat, mert nem akarom a dühöt táplálni. Ez igaz, már egyre többször sikerül, de aztán jön a következő nap és a következő és a dühöm még mindig előtérben van.
Nagyon-nagyon szeretnék már elfogadóan, megértően, megbocsátóan gondolni rá.
Ez az elfogadás téma oké, de hogyan véglegesen, mert úgy látszik, én csak az „ál” elfogadást ismerem, mert a dühöm él tovább.
Köszönöm szépen az együtt gondolkodásotokat.
válasza:Szóval, ha megbocsátok neki, akkor ez nem azt jelenti, hogy azonosulok a döntéseivel, hanem elfogadom, ő valamiért úgy döntött, úgy dönt, úgy áll hozzám, ahogyan. Ezt értem.
A megbocsátás független más ember tettétől? Akkor mit bocsátok meg?
Most utoljára is hibáztatott a telefonban. Hogyan lehet a dühöt kiiktatni, ha a düh kapcsolódik hibáztatáshoz, veréshez, elhanyagoláshoz, elutasításhoz stb.?
Nem azonosulok a döntéseivel, megbánt újra és újra, de én Buddha legyek? Hogyan ne legyen elfojtás a dühből? Hogyan lesz a haragomból elfogadás, megbocsátás?
Megértetni vele, hogy hagyja abba a bántást, nem lehet már. Ez nem járható út.
Szeretnék úgy közeledni hozzá gondolatban, telefonban, hogy minden gondolatomban, mondatomban nyugodt tudok maradni és ne legyek dühös, ill. ne érezzem a düh elfojtását.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!